Végre, vége az
egyetemnek erre a hétre. Azért péntek reggel sem aludtam annyira sokáig, mint
terveztem, a reggeli kávé után mentem is a parkba futni. Elég kemény edzést
sikerült ma csinálnom, de muszáj, a félmaraton egyre közeledik. Dél körül
végeztem, itthon gyorsan meg is ebédeltem, aztán próbáltam pakolászni, tanulni,
több-kevesebb sikerrel. El akartam még szaladni a könyvtárba, mielőtt mennem
kellett Lea-ért az oviba, de annyit szöszmötöltem a készülődéssel, hogy nem
maradt rá idő. Majd holnap.
Fél 6-ra kellett
volna odaérnem az oviba, nekem sikerült 5-re, annyira izgultam, hogy nem jön a
busz, vagy valami gikszer van, és elkések. Ilyen nem sűrűn történik, hogy
valahova fél órával hamarabb odaérek. Szerencsére 5-kor is elhozhattam Lea-t. Ő
kicsit meglepődött ugyan, hogy én mentem érte, én meg izgultam, nehogy az
óvónők azt higgyék, gyereket lopok. Néhány perc után Leanak is leesett azért,
hogy én vagyok az, „Sáli”, és ugrándozva jött mellettem a járdán, hazafelé a
buszon pedig számolta az autókat és a motorokat. Otthon a nővére a kapuban várt
minket, és kezdetét vette a több órás esti „pihentető” játék. Lea sajnos elég
fáradt volt, és a vége felé lenyomott néhány hiszti-rohamot, de szerencsére tudtam
kezelni a helyzetet. A nővérével „sütit sütöttünk”, ami igazából annyi volt,
hogy kekszet, cukros tejfölt és csokikrémet pakoltunk egymásra, majd betettük a
hűtőbe dermedni. Ez az ő specialitása, mindig segítek neki megcsinálni, a
család meg nagyon boldog, hogy ehetnek belőle később. Este 9-kor volt alvásidő
(szerencsére), úgyhogy én is eljöttem, rohantam haza, mert Dani várt, betegen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése