Megint nagyon
korán keltem, ez a reggel 6 óra borzalmas. Még az a szerencse, hogy nem kell
minden nap bejárnom az egyetemre, ha minden napot ilyenkor kezdenék, nem
bírnám, az biztos. Azért valahogy
összeszedtem magam, és betámolyogtam a kampuszra. Bár, eleinte megfordult a
fejemben, hogy mi lesz, ha megint nincs tanár (ahogy múlt héten), de elhessegettem
a gondolatot, mert tegnap megkérdeztük
az igazgatót, és biztosított minket, hogy ma meg lesz tartva a reggeli óránk.
Az egyetemi káoszt tökéletesen bemutatja ez a helyzet, mivel ma sem volt óránk.
Teljesen feleslegesen keltem fel hat óra alvás után, ráadásul az első óránk
csak délben kezdődött, mert a 10-kor kezdődőt is lemondta a tanárunk – de arról
legalább tudtunk már két hete. Természetesen a titkárnőnél sem lehetett
panaszkodni, mert ő nem dolgozik ilyenkor… Voltak, akik okosak voltak, és ma
egyáltalán nem jöttek be, de az olyan naiv lelkek, mint én, szintén jól
megjárták, volt szabad négy óránk a következőig. Persze, aki nem olyan messze
lakik, mint én, az haza tudott menni, én inkább bent maradtam, és próbáltam
valami produktív dolgot csinálni, de végül csak blogoltam.
Délben végre
mehettem órára, politikai- és gazdaságantropológia, ezt a szemináriumot nagyon
szeretem. Most az állampolgárságról és a nemzettudatról volt szó, de sajnos
csak az óra felében, a másik fele „tour
de table”-al (kerekasztal) telt, a kutatásunkat terveztük. Jövő hétre egy
mini-összefoglalót kell adnunk a tanárnak, hogy pontosan mit szeretnénk
csinálni, úgyhogy hétvégén lesz min gondolkoznom.
A következő
órámig megint volt két óra (ebéd)szünetem, átugrottam az IKEA-ba, mert amúgy is
volt ott dolgom, így legalább megebédeltem. Azért akármennyire szeretek ott
lenni, most nem időztem sokat, ebben a hónapban kb. negyedszerre jövök át, elég
lesz most már – úgy sem tudok semmit venni, nem kínzom magam.
Az utolsó órám
előadás volt, megint politika- és gazdaságantropológia, ez már kevésbé
követhetőbb, mint a szeminárium. Sikerült majdnem elaludnom rajta, pedig előtte
ittam egy kólát a büfében, és két kávét reggel.
Este rajtam volt
a sor, vacsorát kellett csinálnom. Joghurtos répasaláta lett az ötlet, halat
sütöttünk hozzá, és egy cukkinikrémet is összedobtunk JB-vel. Elég jó kajákat
csinálunk így magunknak, ráadásul teljesen egészségesen eszünk – el kell
fogynia a rengeteg zöldségnek, amit hazacipel hétvégenként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése