Ma JB-vel együtt
készülődtem reggel, mert ő elaludt, és nem ment be a 8-kor kezdődő órájára. Én
mostanában mindig időben kelek, így van időm (egy órám) meginni a kávémat és
kicsit gondolkozni az életemen, na meg a napi teendőkön.
Megint reggel
10-kor kezdődött az első órám – ez valószínűleg csak ezen a héten van így, jövő
héttől kelhetek 6-kor és 8-kor már a padban ülhetek, mint a régi szép gimis
időkben, alig várom. Sajnos nincs más választásom, az esti babysitterkedések
miatt ezt a beosztást kellett választanom. A mai első órám Anthropologie de la communication (Kommunikáció-antropológia) volt,
és az egyik kedvenc tanárom tartja, Julien Bondaz, egy fiatal hapsi, imádom –
meg a többiek is. Érthetően magyaráz, folyamatosan figyel, hogy értjük-e, és
még a legérdektelenebb dolgot is elő tudja úgy adni, hogy idd a szavait. Szóval
egész órán jegyzeteltem, ez még csak a bevezetés volt, de nagyon érdekes.
Igazából a kommunikáció különböző formáiról beszélt, meg hogy az
antropológiában mit tekintünk kommunikációnak, elővezetett néhány elméletet is különböző
nyelvészektől, antropológusoktól, pszichológusoktól. Azt is elmondta, hogy
antropológiában nagyon fontos, hogy mindent komolyan vegyünk, például ha egy
ember elkezdi nekünk mesélni, hogy most volt a sámánnál és az ő segítségével
kapcsolatba lépett a három éve halott nagyanyjával, akkor azt halálosan
komolyan kell venni és az ilyen típusú kommunikációt is lehet tanulmányozni
később. Én már teljesen átvettem ezt a mentalitást, néha a hétköznapokban
kifejezetten jól jön, így sokkal könnyebben meg lehet másokat érteni.
Óra után
elindultam az IKEA-ba, mert még néhány dobozt vennem kellett a cuccaimnak. Nagy
szerencsémre a villamoson összefutottam Laura-val, akit nagyon bírok, tavaly
meg is hívott magához kávézni, de telefonszámot nem cseréltünk, később pedig
majdnem hogy egyáltalán nem találkoztunk órán, így az elmaradt. Most nagyon
megörültünk egymásnak, ő is pont az IKEA-ba ment egy kis virágért, így legalább
ketten voltunk. Végigdumáltuk az egész vásárlást, kiderült, hogy év közben
túrázni akar menni, mondta, tartsak vele nyugodtan, én meg örömmel
beleegyeztem, most sikerült számot is cserélni. Később ugyan rájöttem, hogy se
bakancsom, se hátizsákom, se rendes kabátom nincs egy nagyobb túrához, plusz
nem is a kedvenc elfoglaltságom, de Laura nagyon jó fej, úgyhogy maximum
beruházok néhány fontosabb dologra, és még a Lyon környékbeli hegyeket is
felfedezem, azért elég jól járok. IKEA után ő hazaszaladt, én meg maradtam a
campuson, nekem nem volt kedvem 2 órát oda-vissza metrózni, pont elég egyszer
egy nap. Az egyetem pici kávézójában megebédeltem, most felújították, és nagyon
királyul néz ki. Ráadásul abszolút olcsó, egy saláta 2 euró, egy szendvics is
2-3 euró körül mozog, tehát 5 euróból egy egész kiadós ebédet össze lehet
hozni. Utána beültem a könyvtárba, próbáltam kicsit tanulni, kicsit informálódni
a világ történéseiről.
Négykor már elég
fáradtan odaértem az amphi-hoz, ahová
a következő óránk volt kiírva. A többiek kint ácsorogtak, én nem foglalkoztam
velük, mentem be a terembe. Ahogy beléptem, rájöttem, hogy a bent lévők között
egyetlen ismerős arc sincs, és a tanár is új. Gyanús. Kimentem a többiekhez,
megkérdeztem Charlotte-ot és Laura-t, hogy mi történt, és kiderült, hogy valaki
másnak van órája az amphi-ban, ahol
nekünk kéne lennünk. Fél óra várakozás után végül megjelent az antropológia
tanszék feje, Soarez, és a tanárunk, elvezettek minket egy másik terembe, és
elkezdődött a magyarázkodás. Soarez próbált minket megnyugtatni, de már
mindenkinek annyira elege volt, hogy puffogtunk, grimaszoltunk neki, néhányan
lerohanták, hogy mégis miért nincs még mindig órarendünk, és mikor lesz. Ő nem
nagyon zavartatta magát, nagy közhelyeket mondogatott, hogy „köszöni a
türelmünket”, „várjunk még kicsit”, „kisebb problémáik voltak az évkezdéssel”,
stb. A hétfői elmaradt óránkról (amit neki kellett volna megtartania) azt
mondta, hogy sajnos az ilyennel számolni kell (?), bepótolja máskor, mondjuk a
pótló-héten – karácsonyi szünet előtt, nagyon jó, köszönjük. Miután kiment, a
tanárunk is elkezdett az órai követelményekről beszélni, amivel csak tetőzte a
feszültséget. Ez az óra Anthropologie
politique et économique (Politika- és gazdaságantropológia), kiderült, hogy
hétről hétre egy könyvet kell elolvasnunk, jövő hétre például kapásból egy 450
oldalasat. Ezen kívül még otthoni kutatómunkát is elvár, kisebbség és/vagy
állam témakörben, és minden olvasott könyvről egy egyoldalas beszámolót. Amikor
valaki szóvá tette, hogy esetleg nem lesz-e ez egy kicsit sok, jól lehordott
minket, hogy harmadévesek vagyunk, szokjunk már hozzá ehhez a tempóhoz. Hát jó.
Nehéz év lesz, azt már most látom. Az óra közepes volt, a téma érdekes lett
volna, de a tanár úrnak bevett szokása, hogy internetről letöltött cikkeket
olvas fel, és lehetetlen nála jegyzetelni. Úgyhogy végül feladtam az írást, és
csak figyeltem, arra, amit mond.
Elég későn értem
végül haza, meg is ijedtem kicsit, mikor beléptem az ajtón, mert JB így
fogadott: „Jaj ne, azt hittem később jössz!” Úr Isten, vajon mit csinált… Végül
kiderült, hogy meglepetés vacsorát akart nekem főzni, de még nem lett kész
vele. Én futni akartam, de nagyon fájt a hasam, úgyhogy nem mentem el végül.
Megvártam, amíg kész lesz a vacsi, aztán leültünk JB-vel. Nagyon finomat sütött,
cukkinis- paradicsomos- krumplis-valamit. Később, olyan fél 9 fele megérkeztek
a barátai, mert nálunk ittak, mielőtt elindultak az évkezdő bulijukra. Nagyon
helyesek voltak, sokáig beszélgettem velük, de 11 fele már iszonyatosan fáradt
voltam, alig vártam, hogy elmenjenek. Nem mentem velük, holnap elvileg 10-re az
egyetemen kell lennem. Szerencsére minden takarítás rám maradt utánuk, úgyhogy
nem sikerült korán lefeküdni ma sem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése