Szombat reggel sajnos megint babysitterkedni
kellett mennem, úgyhogy Danit otthon kellett hagynom, betegen. Előtte még
gyorsan elviharzottam a könyvtárba, Weber-ért, akinek a 400 oldalát elvileg
szerdáig el kéne olvasnom, és berohantam a LIDL-be is, hogy Daninak reggelit
meg valami ebédet vigyek, ha nem érnék addigra haza. Bevásároltam mindent,
háromféle péksütit, almát, banánt, szőlőt, narancslevet, még véletlenül se
hiányozzon semmi. Mindent lepakoltam neki a kisasztalra, ő csak arra ébredt
fel, mikor már majdnem indultam tovább, de azért még leültem és beszélgettem
vele pár percet.
A szerb családtól
jól elkéstem (10 perc), mert a városi biciklitartókban (Vélo’v) nagyjából sehol
nem volt bicikli, három helyen is megnéztem, mire a harmadikról az utolsót el
tudtam vinni – mázli. Ezért is kéne egy saját bicikli, mert borzasztó ez a
helyzet, amikor sietne az ember, és egyik utcából a másikba kell rohangálnia,
mert nincs szabad bicikli. C’est la vie.
Szerencsére a szerbeknél még mindenki otthon volt, úgyhogy nem volt nagy baj,
hogy elkéstem. Azért kellett most
hétvégén kivételesen jönnöm, mert az anyuka szülői értekezletre ment, a
nagyobbik kislány vívásra, ahova az egyik nővére kísérte el, a másik nővér és
az apuka nem voltak otthon, úgyhogy Lea-ra rajtam kívül nem volt, aki
vigyázzon. Amikor beléptem az ajtón, a nagyobbik a tegnapi sütivel a kezében
várt, hogy „tessék, Sári, végre te is
megkóstolhatod!”, a kisebbik közben ordított, hogy „Sáli, Sááááli, nész, néééész!” (Sári, nézd!), úgyhogy azt se tudtam
hirtelen, hova legyek hirtelen. Leültem reggelizni és kifújni magamat,
próbáltam nagyon a süti evésre koncentrálni, ha már nekem is hagytak belőle –
közben Lea folyamatosan rángatta a kezemet, hogy menjek játszani. Később
lecsillapodtak a kedélyek, bújócskáztunk, aztán nagyjából egy órán keresztül
játékpónik sörényét kellett befonnom – ilyet se csináltam még soha –, mondókát
olvastunk, egészen jól elvoltunk.
Kettőkor aztán
elmehettem, hazaért az anyuka, én rohantam Danihoz – a kórházba. Még ma reggel
sem volt jobban, ráadásul valami fura csomót találtunk a nyakában, már vagy
három napja hőemelkedése volt, úgyhogy jobbnak látta, ha bemegy. Én is örültem
neki, így legalább kiderül, mi baja. Arra viszont egyikőnk sem számított, hogy
ott fogunk ülni este 6-ig. Nem végeztek rajta sok vizsgálatot, de az
eredményekre annyit kellett várni, hogy már azt hittük, megőrülünk a végén.
Szerencsére semmi baja nincsen, valami vírust bekapott, a csomó is attól nőtt,
de már egyre kisebb, nem kell aggódni.
Hazabuszoztunk,
de este már sok mindent nem tudtunk csinálni. Gyorsan megvacsoráztunk (vagy
megebédeltünk?), aztán mindenki family-skypeolt, és nem sokkal később le is
feküdtünk aludni.
Vasárnap el akartam menni futni, de nagy
torokfájásra ébredtem, úgyhogy nem mentem sehová, inkább egész nap teát ittam.
Gondoltam, hogy a tegnap reggeli rohangálásban megfáztam, mert elég hideg volt
azért, én meg annyira siettem, hogy jól leizzadtam biciklizés közben, a
menetszél meg az amúgy is hideg levegő nem tett jót valószínűleg. Próbáltunk
tanulgatni napközben, de tényleg csak próbáltunk, mert én például nem bírtam
magam rávenni, hogy kinyissam Weber négyszáz oldalas könyvét. Elég
esélytelennek érzem, hogy elolvassam szerdáig, főleg, hogy a következő hetem
teljesen be van táblázva. Majd valahogy megírom belőle a fiche de lecture-t (egy oldalas „elemzés”), nem hiszem, hogy nehéz
lesz egy ilyen nagy könyvről egy oldalt írni – főleg, hogy az internet a
barátom.
Ebédre Dani
kérésére cukkinikrém-levest főztem, egész jó lett. Tele van fokhagymával, majd
az jól meggyógyít minket. Délután már tényleg elkezdtünk tanulni, és egészen
estig nyomtuk, mondjuk én nem jutottam messzire a könyvben. Nem is értem, minek
kell nekünk ezt olvasni, a szociológia alapfogalmait taglalja (legalábbis az
első 30 oldalon), biztosan fontos, de egyelőre nem sikerült rájönnöm, hogy az
antropológiához mi köze van.
Este Dani elment,
helyette megjött JB, mesélt a hétvégéjéről
egy kicsit, de közben nagyon dolgozott, én meg hulla fáradt voltam,
úgyhogy inkább elmentem aludni végül. Muszáj valahogy kipihennem magam, nagyon
durva hetem lesz, most aztán tényleg nem lehetek beteg – tömöm a C-vitamint
ezerrel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése