Le 21 Septembre 2016 - első bejegyzésem 22 évesen

Remek a hangulatom-tom-tom-tom. Quelle journée! (Micsoda nap!) – mondanák a franciák, ha elmesélném nekik az egészet pontról pontra. Miután elolvastátok, ti is mondogathatjátok nyugodtan.

Tehát. Reggel felkeltem 6-kor, szokás szerint, de most kicsit boldogabb voltam, mint általában, mégiscsak szülinapom van. Alig vártam, hogy kinyithassam Kati (a nagymamám) ajándékát – minden évben, amikor kijövök szeptemberben odaad egy kis csomagot, amit csak a szülinapomon bonthatok ki – ez már ilyen szülinapi reggeli rutin, kicsit úgy érzem magam, mint mikor jön a Télapó, és reggel alig várod, hogy kinyisd az ajándékokat. Még pizsamában, az ágyamban ülve bontogattam, és jobban ki sem találhatta volna Kati, mire lesz szükségem a szülinapom tájékán: egy hatalmas doboz C-vitamin, két pár meleg zokni volt a csomagban, na meg azért egy kis csoki is becsúszott. Lehet, hogy a nagyim jósképességekkel rendelkezik, és előre látta, hogy meg leszek fázva. Ezután megleptem magam egy kis vaníliás kávéval, de sajnos JB-vel elfelejtettünk tejet venni, így nem az igazi. Ő aludt amúgy, tegnap későn ért haza – buli, buli, buli.

Nagyon nagy késéssel indultam, mert az első buszt lekéstem, a második kimaradt, így összesen kb. 25 percet vártam a buszmegállóban. Rohantam az egyetemre, de nem kellett volna. Megint nem volt tanárunk (amit valószínűleg a titkárságon tudtak előre, csak minket képtelenek értesíteni). Vártunk fél órát a terem előtt, aztán szép lassan mindenki feladta, a pattogósabbak elmentek leszedni a titkárnő fejét, az álmosak elmentek kávézni, én éhes voltam, úgyhogy két csoporttársammal a Cafet felé vettem az irányt, reggelizni. Nem tudom, hogy keveredtem hozzájuk, egyáltalán nem ismertük egymást eddig, de kihasználtam az alkalmat, és meséltem nekik egy kicsit Magyarországról és többek között Orbán politikájáról. Imádom nézni a franciák reakcióját, amikor elmeséled, hogy kerítést épített a határra, egyszerűen megunhatatlan.

A második óránk előadás volt, kommunikációantropológia az egyik kedvenc tanárunkkal. Neki is elpanaszoltuk a bajainkat, szegény, nem nagyon tud vele mit csinálni, de már azzal is mentünk valamire, hogy valaki megért minket. A titkárnő csak bocsánatot kér folyton, a tanszékigazgató meg azt mondogatja, hogy káosz van, vegyük tudomásul, ő nem tud mit csinálni. Néhány csoporttársam felvetette az ötletet, hogy szerveződjünk, és csináljunk érdekképviseletet, de mindenki annyira szolidáris és toleráns itt, hogy még mindig próbáljuk elnézni a nagy káoszt, mert biztos nekik (titkárság és tanárok) is sok bajuk van. Nem tudom, meddig marad ez így, mert vannak olyan emberek, akik már nagyon nem bírják, és mindenképp révolution-t akarnak.

A harmadik órám megint egy szeminárium volt, politika- és gazdaságantropológia. A tanárt előadáson nagyon utáljuk, én eddig nem tudtam eldönteni, hogy jó tanár-e vagy sem, most ez az óra abszolút eldöntötte. Itt is kutatást kell csinálnunk (már meg sem merem számolni hányadik ebben a félévben) egyedül vagy csoportban, és annyira jófej volt mindenkivel, annyit segített, annyira ügyesen rávezetett minket, hogy igazából mit is akarunk, hogy komolyan, le a kalappal. Ezen kívül kiderült róla, hogy utcagyerek volt, nem nagyon járt iskolába, és volt egy tanítója (az utcán), aki felkarolta, miatta lett végül tanár. Így már mindent értek. Én végül romareprezentációval fogok foglalkozni ezen az órán, azért döntöttem e mellett, mert anya munkái miatt már elég sok dologgal képben vagyok, így nem lesz nagyon megterhelő, plusz ez egy olyan dolog, amivel valószínűleg később is foglalkozni fogok. Igazából „terep”-re sem nagyon kell mennem, elég egy ilyen félig-meddig dolog, például ha magyarországi adatokból akarok dolgozni, azt is lehet. A tanár nagyon örült nekem és a témaválasztásomnak, kicsit segített, milyen irányba tereljem a dolgot, nagyon aranyos volt.

Ez után az óra után, 2-től 4-ig volt egy kis szünetem, átszaladtam az IKEA-ba ebédelni, és vettem magamnak egy szülinapi kaktuszt is. Nagyon szeretnék növényeket a szobámba, de vagy én, vagy JB mindig kinyírjuk őket, és én már nem bírom ezt a növény-mészárlást, amit évek óta folytatok. A kaktuszaim hűségesek, azok bírják a kiképzést.

4-től politika- és gazdaságantropológia volt, előadás, megint ugyanaz a tanár, aki a szemináriumot tartja. Én ilyenkor már képtelen voltam odafigyelni, pedig a kisebbségi jogok történetét vettük, ami alapból tökre érdekel. Mégis, valahogy nagyon nem sikerült a koncentrálás most. Laura-val viszont beszéltem, ő nagyon túrázni akar menni, és még hét elején mondta, hogy ha gondolom, most hétvégén neki jó. Teljesen véletlenül a Dani haverjai is túrázni akarnak menni szombaton, és Dani kérdezte, velük tartok-e, úgyhogy gondoltam összeboronálom a kettőt, és elmegyünk mind együtt. Laura-nak is nagyon tetszett az ötlet, hogy egy csomó spanyollal, meg velünk kirándulhat, ráadásul iszonyú szép helyre megyünk.

Óra után rohantam haza, mert volt fél órám otthon, hogy anyával beszéljek gyorsan, mindenképp látni akarta, hogy festek 22 évesen.

Este hétkor jött Dani, lebicikliztünk a Rhone-partra, ott piknik-vacsiztunk és pezsgőztünk. Már tavaly is a Rhone-parton pezsgőztünk a szülinapomon (micsoda klisé), de akkor Dani rohant vissza az INSA-ra utána. Idén már rákészült, és úgy szervezte a dolgait, hogy ma ne kelljen mást csinálnia, úgyhogy a pezsgőzést egy ír kocsma követte, ahol múltkor JB-vel voltam, utána pedig hazafelé vettük az irányt, ahol JB bulizott a barátaival, hozzájuk csatlakoztunk. Jó sokáig beszélgettünk, már egy óra bőven elmúlt, mikor lefeküdtünk aludni. Meg tudtam volna fojtani JB-t, mikor elmesélte, hogy neki csütörtökön reggel nincs órája, addig alszik, ameddig akar. Mi, Danival kelhetünk 6-kor.

Peace&Love:

Ideírom a végére a legjobb felfedezést, amit ma a Facebook és az internetnagyim segítségével tettem: a béke világnapján születtem. Ez azt hiszem elég jó jel, és ennek örömére Kati azt írta nekem, hogy „legyen béke is és legyél nagyon boldog nagyon sokáig lehetőleg békés időkben mindenkivel békében.” Ennél szebb dologgal nem is nagyon tudnám zárni ezt a bejegyzést, éljen a béke.