Előrebocsájtom,
ez a bejegyzés nem lesz túl hosszú, mert iszonyatosan fáradt vagyok.
Reggel 10-re
mentem be az egyetemre, aztán kiderült, hogy megint feleslegesen, ugyanis ma is
elmaradt az első óránk. Most kivételesen terem nem volt. Így a héten már minden
lehetséges variáció megtörtént: hétfőn azért maradt el órám, mert nem voltak
diákok, kedden, mert nem volt tanár, ma pedig nem volt terem. Óriási. Így óra helyett a könyvtárba mentem két csoporttársammal, akiket eddig csak látásból ismertem,
most végre beszélgettünk is kicsit. Délben összegyűlt az egész
antropológia-szekció a H-épület előtt, végre a tanárok is megérkeztek, és
elvezettek minket a terembe. Ez az óránk elvileg félig-meddig gyakorlat lenne,
legalábbis arra készít fel, de a bemutatásban már egyáltalán nem tűnt közelinek
ahhoz, amit én antropológia-gyakorlatnak gondolnék. Attól még érdekes lesz
valószínűleg. A félév során különböző intézményekhez fogunk ellátogatni kisebb csoportokban,
ottani antropológusokat és a munkájukat ismerhetjük meg. Ezen kívül mindenkinek
választania kell az intézmények közül egyet, és egész félévben azzal
kapcsolatosan kell kutatómunkát készíteni, maximum 15 fős csoportokban. Én
ennyit vettem ki abból, amit Monsieur Givre elmagyarázott nekünk, de általában
minden ötödik mondata után újra belekavarodtam a dologba. Ez a tantárgy amúgy
új, mi vagyunk az első, és egyben a teszt-évfolyam, azért ilyen zavaros minden.
Az óra végére annyira összekavarodtam – szerintem nem voltam ezzel egyedül –,
és annyira elegem lett a folytonos kavarásból, meg zavarból, ami hét eleje óta
megy az egyetemen, hogy egyre feszültebb lettem. A többiek sem értettek sokkal
többet az egészből, mint én, és nekik is pont ugyanannyira kezdett betelni a
pohár, az egyik csoporttársam például a sírás határán, remegő hangon magyarázta
a tanárnak, hogy neki angol órája van csütörtökön 8-tól, miért kellett oda tenni a
mai óránkat – ja, igen, a ma amúgy 10-kor kezdődő óránkat áttették reggel 8-ra,
mert csak akkor van terem, jövő héttől így lesz. Azt sem lehet még pontosan
tudni, hogy csütörtökön mikor lesz óránk és mikor nem, ezért a drága tanár úr
azt kérte tőlünk, hogy az egész napot hagyjuk szabadon, ha lehet. Amikor már
1,5 órája figyeltem minden egyes szóra, és kavarodtam bele a dologba
hatvanadszorra is, úgy döntöttem nekem ennyi elég volt, hazajöttem. A többiek
kiválasztották a csoportjukat, de azt mondta a tanár, hogy azt jövő héten is
lehet, én inkább addigra halasztottam – amúgy sem tudom még, milyen témát
válasszak. Ahogy kijöttem a teremből, felhívtam Danit, ilyenkor elég jó hallani
a hangját, mert legalább megnyugszom tőle. Nem tudom, utoljára mikor voltam
ennyire kétségbe esve, egyszerűen alig tudok valamit a következő hetekről,
hónapokról, akkora kavarodás van még mindig. Az órarendemet azért jó lenne
végre megkapni.
Miután hazaértem
egyből elmentem futni, de 4 km után abba kellett hagynom, mert egész nap nem ettem
semmit, és kicsit szédülni kezdtem, ezzel pedig nem szabad játszani. Hazamentem
és gyorsan csináltam egy rántottát, JB meg is lepődött, hogy miért eszek
délután 5-kor. Majd holnap bepótolom a mai edzést, ez is valami azért, 4 km.
Olyan hét óra
körül Danival találkoztam a parkban, kicsit sétáltunk, de nem volt túl jó
ötlet, mert ő lebetegedett pár napja, és elég gyenge. Én nem tudtam eddig, hogy
ennyire rossz a helyzet, de hőemelkedése is volt, meg elég rossz a közérzete,
holnap elmegy orvoshoz, megígérte. Itt vacsorázott nálunk, aztán haza is ment,
majd holnap jön megint és hétvégén kipiheni magát szépen.
Most én is
befejezem az írást, mert nagyon fáradt vagyok, holnap meg sok dolgom lesz
megint.
U.i.: Ja, este
kiderült, hogy megvan az órarendünk, a titkárnő kiragasztotta a falra (!), az
egyik jó fej csoporttársam lefényképezte és elküldte mindenkinek. Azokba a
csoportokba kerültem, ahová szerettem volna, úgyhogy nincs gáz, az egyetlen
problémám, hogy alig ismerek valakit a csoportból – legalábbis így név alapján.
Azért őrület, hogy harmadik évemet taposom és még mindig sikerül olyan
csoport-összeállítást csinálniuk, hogy csupa ismeretlennel legyek. Nem baj,
legalább megint barátkozhatok. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése