A tegnapi naphoz még
hozzátartozik, hogy átugrottak a többiek olyan 10-11 körül. Majdnem az összes
brazil jött, Aaron kivételével, ő másokkal bulizott ma. De itt volt Renato,
Joao, meg a két brazil lány, Mariana és Raquel. Nem volt egy nagy party,
beszélgettünk, boroztunk kicsit, de elég hamar kidőlt mindenki. Miután Renato
hazament, Joao-val mi maradtunk ketten ébren, és még hajnali kettőkor is kint
boroztunk és beszélgettünk a konyhában.
Emiatt, a késői lefekvés miatt ma
reggel megint úgy néztem ki, mint valami élőhalott. A brazil lányokkal együtt
indultunk el, ők haza, én az egyetemre, Joao még aludt kicsit Nicolas fotelében
– ami lassan már tényleg az ő ágya lesz, mert hetente minimum kétszer ott
alszik.
A mai órám borzalmas volt.
Először is, csak öten voltunk, a többiek – mint később kiderült – egy tüntetésre
mentek óra helyett, aminek a tanárunk még örült is valamennyire (azért, mert
fontosnak tartja a tüntetést, nem azért, mert szereti, ha nem járunk be).
Másodszor, nagyon interaktív órát készített elő nekünk, és elvárta volna, hogy
hozzászóljunk, amit a többiek meg is tettek, de én képtelen voltam. Egyszerűen
nem jár ilyenkor az agyam, főleg a tegnapi spontán buli után. Ezt leszámítva
nagyon érdekes óra volt, egy kisfilmet néztünk, ami egy diszkó bejárata előtt
várakozókat kamerázta, meg a biztonsági őröket, akik eldöntik, ki mehet be, ki
nem. Emiatt egészen hamar eltelt az egy óra negyvenöt perc, és már mehettünk is
haza.
A tüntetés valami nagy dolog
lehetett, mert a busz nem közlekedett egyáltalán, amivel haza szoktam jönni,
úgyhogy a metrótól sétálnom kellett. Nem volt túl hosszú, és olyan gyönyörű idő
volt ma, hogy igazából örültem neki, hogy így történt. Futni úgysem mehetek,
megígértem Nicolasnak. Még mindig fáj a térdem egy kicsit. Itthon bevágtam magam
a szobámba, és ebéd után nekiláttam a tanulásnak. Délután még aludtam is egy kicsit,
így este újult erővel folytathattam. Szerencsére az előadáshoz elég hamar összedobtam
a részemet, nem volt egyáltalán bonyolult. Még van dolgom, de megpróbálok azért
időben lefeküdni, mert holnap reggel fél 10-re kell az egyetemre mennem, pont az
előadás miatt, még van néhány hiányzó rész, amit össze kell dobni.
Ma már eléggé aggasztott, hogy nem
tudok semmit a vizsgáim időpontjáról, úgyhogy küldtem egy újabb emailt a tanáromnak,
hogy ha nem tudják nekem átrakni, akkor legyenek szívesek szólni, mert új repülőjegyet
kell foglalnom, és az nem két fillér. Erre végre, végre, válaszoltak, és a titkárnőtől
is kaptam egy emailt, hogy a vizsgáim április 20-24 között lesznek megtartva, holnap
megkapom a pontos beosztást. Éljen! Hétvégén megírom az összes beadandómat, jövő
héten pedig kezdetét veszi a maratoni tanulás, de elvileg elég idő áll rendelkezésemre,
még így is. És bő két hét múlva már otthon is leszek. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése