 |
| Ilyen volt ma reggel. |
Ma reggel fogalmam sincs hogyan,
de felkeltem korán, hogy elmegyek futni. És elmentem futni. Jó, nem volt
annyira korán, fél 8-kor keltem még így is, de nagyon büszke voltam magamra,
hogy a takaróm nem ejtett foglyul, ahogy szokott. Kisétáltam a parkba, ott
lenyomtam a szokásos 7,7 km-t. A franciák nem egy korán kelő népség, reggel
8-kor szinte üres volt a park, alig mászkáltak néhányan. Nagyon kevesen
futottak, néhányan csak átbicikliztek vagy átsétáltak a parkon, gondolom
munkába igyekeztek. Aztán szépen lassan egyre többen lettek, olyan 9 fele már
egész sok emberrel találkoztam futás közben. Azért ez még mindig nem volt az a
tömeg, ami délután 5-6 fele szokott lenni. Az idő azért még ilyen hidegben (3°C fok volt egészen pontosan)
is gyönyörű volt, ezerrel sütött a nap.
Futás után gyorsan megfürödtem és
rendbe tettem magam, reggeliztem, aztán elindultam az egyetemre. Út közben be
kellett ugranom nyomtatni néhány dolgot portugálra, meg vennem kellett dohányt
is, de végül nem sok késéssel odaértem órára. Nagy meglepetésemre most Denis
Cerclet tartott órát. Mióta Axel Gioux biciklis balesetet szenvedett, és hetek
óta nem tartja meg a részét ezeken az órákon, mindig más jön be, mi pedig
mindig elcsodálkozunk. Mondjuk, ha Santiago jött volna, a másik tanár, annak is
rettenetesen örültünk volna. De azért Denis Cerclet mégiscsak a „nagypapánk”, ő
foglalkozik legtöbbet a lelkivilágunkkal. Először elmesélte, hogyan fogják
megszervezni a vizsgákat, mikor, és miért így történt minden. Azt mondta, ha
valakinek problémája van, küldjön neki emailt az igazolással, hogy miért nem
tud jelen lenni, és megoldják. Én óra után oda is mentem hozzá, és
emlékeztettem, hogy nekem megy a repülőm nagyjából 2,5 hét múlva, szóval nem
tudom, hogy akarják megoldani, de valamit csináljanak. Amikor meghallotta, hogy
április 26-án repülök, enyhe aggodalom ült ki az arcára, mert nemsokára
elutazik, és nem tudja, hogyan szervezhetné meg nekem. Végül mosolyogva
megnyugtatott, hogy kitalál valamit, megbeszéli Santiago-val, hogy az utolsó
héten (azaz április 20-24 között) levizsgázhassak. Hát, remélem, hogy
kitalálnak valamit, mert nem túl vicces ez a helyzet, hogy bő két hét múlva
hazamegyek, és fogalmam sincs, mikor vizsgázok le. Igazából sok választásuk
nincsen, de jó lenne, ha rájönnének már, hogy az utolsó hét jó, és
berakosgatnák a vizsgáimat. Na mindegy, majd csak kitalálnak valamit, de azért
így elég para tanulni, hogy fogalmam nincs, mikor vizsgázok – még mindig. Denis
Cerclet azért velem is olyan „nagypapásan” viselkedett, megkérdezte, hogy érzem
magam, boldogulok-e, nem beszélt-e túl gyorsan, stb. Megnyugtattam, hogy már
belejöttem, nincs semmi gond (jó, ez nem teljesen igaz, de ha megszerzem Tom
jegyzeteit, nem lesz semmi gond).
A második órám portugál volt az
imádnivaló Jean-Paullal, aki ma is pörgött, a szánkba rágta a szöveget, amiből
majd vizsgázni fogunk. Igen, előre odaadta és órán lefordítottuk a szöveget,
amiből vizsgázunk két hét múlva, sőt, most teljesen biztosra akart menni, hogy
mindent értünk-e, egész órán kérdezgetett, mi mit jelent, mit nem értünk, stb.
Én ezt nem teljesen értem, vajon ennyire rosszak voltak az első félév
eredményei, hogy vizsga előtt el kell mondani a megoldásokat, hogy mindenki
átmenjen? Nem azért, de én semmi tanulással 15-öt kaptam a 20-ból, a többiek
akkor mit csináltak, most komolyan? Nem baj, legalább most sem kell túlzásba
vinnem a tanulást portugálra. Azért mindenképp átnézem szépen, de sajnos annyit
nem tudok tanulni, amennyit terveztem, mert nyilván a többi tantárgy fontosabb.
Legszívesebben csak portugált tanulnék a következő egy hétben, de sajnos nem
tehetem. Nem baj, nyáron szépen belehúzok, hogy mire szeptemberben visszajövök,
már beszélgethessek Jean-Paullal. Könyörögni fogok a titkárságon, hogy őt adják
nekem tanárnak, az is biztos. Ajánlott három brazil filmet, amiket majd megnézek
otthon, mert nagyon kíváncsi vagyok rájuk. Aztán jövőre majd kitalálom, hogyan
juthatnék el Brazíliába. Tom amúgy is tervezi, hogy utolsó évben kimegy, én meg
mostanában nem bírom kiverni a gondolatot a fejemből, hogy vele tartsak.
Hazafelé a villamoson
összefutottam Dario-val, váltottunk pár szót, kérdezgetett, hogy vagyok, mi
újság, milyen az egyetem. Nagyon mosolygós volt, és nagyon irigykedett rám,
mert ő ma reggel 8-tól este 8-ig tanít, pár óra szünete van csak. Mikor
meghallotta, hogy reggel futottam is, és én mára végeztem, elvigyorodott, és
beszólt, hogy persze, az egyetemisták… Hát, c’est
la vie.
Itthon Nicolas várt, épp az
Amsterdam-túrát szervezte, mert hétvégén megy a többiekkel. Én sárga vagyok az
irigységtől, mert tényleg MINDENKI megy, az összes brazil, tehát majdnem az
összes barátunk, és úgy szeretnék velük menni, de hát lehetetlenség, muszáj
tanulnom. Mondanám, hogy majd legközelebb, de tényleg nincs legközelebb.
Maximum akkor, ha én kimegyek Brazíliába. :D Aztán Nicolas elment a
konditerembe, én meg tanulok a változatosság kedvéért.
 |
| weheartit.com |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése