Ma szerintem csak Nicolas ébredt fel a hajnali 6-ra
beállított borzasztóan hangos ébresztőmre, én nem nagyon. Negyed 8-kor
rájöttem, hogy reggel van, de még fél óráig nem bírtam felkelni, eszméletlen
fáradt voltam. A héten egyik nap sem aludtam 4 óránál többet, az lehetett a
probléma. Gyorsan lezuhanyoztam, aztán főztem egy kávét, hátha az segít majd,
hogy ki tudjam nyitni a szememet rendesen. Megpróbáltam a jegyzeteimet is
olvasgatni, de esélytelen volt, hogy akármit is felfogjak belőle, pedig tegnap
csak a feléig jutottam, ma maradt egy délelőttöm, hogy megtanuljam a másik
felét is. Azt ugyanis még mindig nem tudtam, hogy használhatom-e a
jegyzeteimet, vagy nem, szóval kénytelen voltam elsajátítani az egészet a
vizsgáig. Hab a tortán, hogy 10-től 12-ig volt egy órám ma, amire muszáj volt
bemennem. A vizsgám csak 2-től volt, de a kettő közötti két órát nem nagyon
ítéltem elégnek, hogy behozzam a lemaradásom.
Kilenckor elindultam az egyetemre, óra előtt még ki kellett
nyomtatnom a beadandóimat is, amiket ma és holnap kell leadnom. A villamosan
olyan büszkén nézegettem őket, mintha minimum egy könyvet írtam volna. Elég
sokat szenvedtem velük a múlt héten, az biztos.
Még kezdés előtt odaértem a terem elé, odaköszöntem a
csoporttársaimnak, de nem nagyon beszélgettünk. Nemsokára a tanárnő is
megjelent. Én odaadtam neki a beadandómat, nagyon örült, még egyszer
megkérdeztem, hogy akkor nem gond-e, hogy jövő héten nem leszek itt, a „vizsga”
második részén (5 perces előadást kell csinálnunk). Mosolyogva azt válaszolta,
dehogy, ne aggódjak, semmi baj. Mintha még valami olyasmit is mondott volna,
hogy ha akarok elmehetek, de nem pontosan értettem, úgyhogy inkább maradtunk. Egy
feladatot csináltunk csoportmunkában, el kellett mesélnünk a párunknak a
kutatást, amit a félév alatt csináltunk, aztán a párunk elmesélte az
osztálynak. Én egy csajjal voltam, aki hál’ Istennek nagyon lényegre törően
magyarázott, mi beszéltünk először, utána tudtam tanulni. Nem annyira
zavartattam magam, kiraktam a jegyzeteimet az asztalra, olvastam, fél füllel
hallgattam a többieket, ha érdekes dolgot meséltek, akkor néha felnéztem. Volt
néhány elég aktív diák (főleg egy olasz csaj meg az én bolgár csoporttársam),
akik folyamatosan kérdeztek, javaslatot tettek, tanácsot adtak, szóval elég
lassan haladt a kör, és már vége lett az órának, mire mindenki megszólalt. A
tanárnő röhögött is, hogy nem csak egy feladatot tervezett, de legalább jót
beszélgettünk. Azért jó arc, hogy senkit nem állított le beszéd közben, hogy „sietünk,
mert még mást is csinálni kell”, ahogy ezt otthon gyakran hallani.
Óra után kiültem az parkoló melletti füves részre, van egy
hatalmas „mező”, margarétákkal tele, ami ilyen napsütéses időben tele van
diákokkal, sokkal jobb ott ücsörögni, mint a könyvtárban. Próbáltam menteni a
menthetőt, és tanulni ezerrel, de egy óra tanulás után egyszerűen nem fért több
információ a fejembe, úgyhogy inkább lefeküdtem egy kicsit a fűbe, zenét
hallgattam, és imádkoztam, hogy használhassam a jegyzeteimet, mert annyi
antropológus nevét kellett megjegyeznem, hogy folyamatosan kevertem őket, a
különböző társadalmak neveiről (Wofo, Kama, Lélé, stb.) nem is beszélve.
Kettő előtt egy kicsivel elindultam a terem felé, de úgy
voltam vele, hogy igazából akármit kérdez, valamit csak tudok róla írni,
maximum nem pontosan a kérdésre fogok válaszolni. A titkárnő már kinyitotta
nekem a termet, mire felértem, amíg elhelyezkedtem, addig ő elszaladt
fénymásolni. Aztán nagyon helyes volt, kinyitotta az ablakokat, nem engedte,
hogy segítsek neki, azon kívül, hogy a helyemen ültem és „felkészültem” a
vizsgára, semmit nem csinálhattam (megpróbáltam felállni és odamenni a
dolgozatomért, hogy ne neki kelljen mászkálnia, de erősködött, hogy hagyjam,
üljek vissza). Egyre jobban bírom ezt a nőt, annak ellenére, hogy kedden úgy
kicseszett velem. Kiosztotta a lapokat, aztán a kérdést, és örömmel
konstatáltam, hogy rá van írva a dolgozatra, hogy a jegyzetek használata
engedélyezett. A titkárnő egy félmosolyt küldött, de látszott a szemén, hogy
nem tudja hova tenni ezt a dolgot. Hát szívesen odaadnám neki a füzetemet egy
hétre, hogy tanulja meg azt a rengeteg különböző nevet, helyet, társadalmat meg
elméletet, amit nekem kellett volna. Nem mondom, hogy lehetetlen, de túl sok
értelme nincsen, úgyis elfelejtem egy részét. A lényeget megtanultam így is, a
jegyzetek segítségével meg legalább pontosabb esszét tudtam írni. Két kérdés
közül választhattam, az egyiknél egy az ethnoclassification
fogalmát kellett volna kifejteni, de én inkább a másikat választottam, ahol
Mary Douglas egy elméletét kellett kifejtenem, és „kommentálnom”. Nem tudom
pontosan, hogy a tanár itt arra gondolt, hogy példákat hozzak, amik igazolják
az elméletet, vagy kritikákat, esetleg mindkettőt, de órán leginkább kritikákat
vettünk ezzel kapcsolatban, úgyhogy azokat írtam bele. 10-nél rosszabbat nem
nagyon adhat rá, mert a lényeg azért benne van, de szuper jegyre nem számítok,
mert ha kicsit többet gondolkozok, tudtam volna jobbat is kihozni ebből, csak
hát annyira fáradt voltam, hogy esélyem sem volt.
Vizsga után nagyon-nagyon boldogan ballagtam a villamoshoz,
iszonyatosan örülök, hogy már csak egyetlen egy vizsga van hátra, és kész,
vége. Oké, még egy beadandót is meg kell írnom, de az nem annyira vészes. Vagy
hétvégén összedobom, vagy ha hazamegyek, hétfőn megírom, csak kedden kell
leadnunk.
Szóval hatalmas mosollyal az arcomon villamosoztam,
metróztam, buszoztam haza. Itthon Nicolas a konyhában telefonált az anyukájával
(aki azt üzente, hogy puszil engem), én leültem mellé, megvacsoráztam, most meg
mindjárt folytatom a maratoni tanulást. Szerencsére a holnapi vizsgámra nem
kell annyi mindent megtanulni, és reggel 10-kor kezdődik, szóval legalább hamar
túl leszek rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése