Le 16 Septembre 2015

Aujourd'hui, le vent est insupportable. 

Ma már meg sem próbáltam 8-nál előbb felkelni. Azt hittem, hogy JB nincs itthon – írt tegnap hajnalban egy sms-t, hogy nem tud éjszakaival hazajönni, úgyhogy máshol alszik –, ezért bekapcsoltam a reggeli zenémet, de egyszer csak észrevettem a cipőjét az ajtóban és a kulcsát az asztalon, úgyhogy gyorsan halkítottam a hangerőn, és szép csöndben készülődtem össze.

Az egyetemen az első órám „Paléoanthropologie et paléolithique” volt, nevéből adódóan az őskorral kapcsolatos dolog, de ennél többet én sem tudtam róla első ránézésre. Egy idősebb nő tartotta, nem nagyon csinált semmiféle bevezetést, vagy különösebb magyarázatot, egyszerűen belevágott: nyomkodta a diákat a kivetítőn, mi meg jegyzeteltünk, mint az állat. Ennek az órának a lényege az ember eredete, ebből adódóan az ősemberek felkutatása, hogyan éltek, mit ettek, bla-bla-bla. Ez lesz a másik óra, amit már most gyűlölök, ugyanis imádom a történelmet, de azért ennyire messzire ne menjünk. Az őskor nekem túl régen volt ahhoz, hogy foglalkozzak vele. Nem baj, egyszer ennek az órának is vége lett. Laura-val indultam el megkeresni a következő óránk helyszínét, de csak egy darabig mentünk együtt, mert másik teremben voltunk.

A második órám ma „Enquete ethnologique” volt, ez már volt tavaly is, szeminárium, ahol saját kutatást kell vezetnünk, órán csak azt beszéljük meg, ki hol tart, milyen feladataink vannak, és a tanár tanácsokat ad. Kiderült, hogy ebben az évben egyedül kell majd dolgoznunk, és mindent csinálnunk, ami egy kicsit aggasztó is, de valamilyen szinten könnyít a dolgon. Tavaly részben azért nem csináltunk semmit, mert nem tudtuk összeszervezni a találkozókat, mind a hármunknak máskor volt dolga, meg igazából egyikünknek sem volt kedve elkezdeni a dolgot, egy kicsit béna témát választottunk. Marie-Pierre Gibert, a tanárnőnk most azt mondta, mindenképpen olyan témát válasszunk, ami nagyon érdekel minket, mert egy évig ezzel kell foglalkoznunk, változtatni nem lehet. Nekem máris rengeteg ötletem van, de valami olyat kell választanom, amit viszonylag egyszerű legalább elkezdeni. Dolgoztunk csoportmunkában is, én Bastien-nel kerültem egy csoportba, aki Tom haverja itt az egyetemen, eléggé hasonlítanak amúgy: mindegyik alter-arc, szakállas-bajszos, nagyhajú, csak Tom szőkésbarna, Bastien pedig vörös (elég extra színe van a hajának amúgy, életemben nem láttam még ilyet, és nem festett!). Vele, meg még egy lánnyal beszéltük meg, hogy mit csináltunk előző évben, aztán mindenféle másról is szó esett, de én annyira nem folytam bele a társagásba, csak konstatáltam, hogy Bastien még mindig ugyanolyan jó arcnak tűnik, mint tavaly.

Mivel ez volt az utolsó órám, indulhattam hazafelé. A villamosmegállóban összefutottam Mélaine-nel, aki gyorsan kunyerált tőlem egy cigit, aztán végigbeszéltük az utat. Pont elértünk a metróhoz, amikor bemondták, hogy a villamos nem közlekedik tovább, mert egy hatalmas fát kidöntött a szél, és rádőlt a sínekre. Ja, igen, elfelejtettem leírni, hogy borzalmas szél volt, 150 km/h-val fújt, és döntött mindent, amit tudott. Az egyetemen is láttam egy kicsavart fát. Ez volt a szerencsém, hogy már a metrónál voltam, így tovább tudtam menni. Az egyetemen kénytelen lettem volna megvárni, amíg helyreállítják, mert más közlekedési lehetőség a villamoson kívül nem nagyon van.

Elmetróztam a CROUS-ig, ahol megtudakoltam megint, hogy miért csak ennyi az ösztöndíjam, és elmagyaráztam a srácnak, hogy szerintem ez miért nem oké. Most egy nagyon segítőkész emberkét sikerült kifognom, aki rögtön kiderítette, hogy mi a hiba a dossier-ban, és azt mondta, egy családi anyakönyvi kivonatot vigyek nekik, és rendeződni fog az ügyem. Ez tehát pipa, már csak azt remélem, hogy nemsokára a számlámon is lesz az ösztöndíj, mert a keretem véges.

Ma nem mentem futni, ilyen szélben egyszerűen örültem, hogy bent lehetek a lakásban. Ahogy jöttem haza, folyamatosan hallottam a tűzoltókat szirénázni, gondolom több fát is kidöntött. A parkban meg különösen sok a fa, nem annyira vágytam rá, hogy azok alatt futkossak.

JB olyan 6 körül ért haza, együtt csináltunk vacsorát (illetve én csak a salátát vágtam össze és tettem bele egy tálba), „courgettes á la creme”-t, azaz tejszínes cukkinit. Ez az ő találmánya, és elég finom volt. Van egy meghívásom holnapra, megyek vele és a barátaival bulizni. Pénteken nincs órám, úgyhogy belefér.

Viszont holnap 6-kor kell kelnem, mert 8-kor órám van, úgyhogy azt hiszem, nemsokára lefekszem aludni.