Ma, ugyanaz megtörtént, mint tegnap reggel, azzal a
különbséggel, hogy negyedórával hamarabb felkeltem. De még így is sikerült
valahogy elszámolnom magam, ezért lekéstem a 9:17-es buszt (mint tegnap). Most
nem késhetek el, úgyhogy elrohantam a metróhoz, hátha azzal gyorsabban odaérek,
még ha kisebb kerülő is az egész. A történet vége az lett, hogy 10:03-kor már
ott álltam a terem előtt az egyetemen, és nagyon boldog voltam, hogy csak 3
percet késtem. Az viszont elég furcsa volt, hogy rajtam kívül senki nem volt,
még a terem környékén sem, pedig általában azért mások is késnek, nem csak én.
Nem baj, lenyomtam a kilincset… Zárva. Lenyomtam még egyszer. Zárva. Akkor
kétségbeestem kicsit, de a kiíráson ott volt, hogy Enquete ethnologique, szóval nem rossz helyen voltam. Gyorsan írtam
Zoénak egy smst, mert tudtam, hogy ő is ebben a csoportban van, hogy hol
vagyunk. Aztán a telefonomon megnéztem az egyetemi emailjeimet, hátha írtak,
hogy elmarad/termet cserélt az óra, de semmi. Zoé sem válaszolt közben.
Letöltöttem az órarendemet megint, hogy megnézzem, jó helyen vagyok-e
egyáltalán. És akkor vettem észre, hogy az óra címe mellett nem az van, hogy
10.00-11.45, hanem hogy 12.00-13.45… Azt hittem felrobbanok. Két órával
hamarabb sikerült bejönnöm, és én még azon izgultam, hogy elkések. Őrület az
egész. Arra persze már nem volt időm, hogy hazamenjek (értelme sem nagyon lett
volna), úgyhogy beültem az egyetemi Café-ba,
ittam egy cappucinot, aztán ellátogattam a könyvtárba egy könyvért, és a
maradék időmet a jegyzeteim nézegetésével töltöttem. A tudat, hogy ehelyett
aludhattam volna még két órát, eléggé idegesített. Közben Zoénak is írtam, hogy
bocsi, én vagyok a hülye, délben találkozunk, ő pedig visszaírt, hogy „Aah merde!” (A francba!), és hogy majd
jön.
Ezek után egyáltalán nem kellett idegeskednem, hogy
elkések óráról, bőven időben voltam… 12 előtt 10 perccel már bent ültem a
teremben a többiekkel, nemsokára Zoé is bevágódott mellém. Elmesélte, hogy ő is
ugyanígy járt, mint én, de ő még otthon észrevette, úgyhogy a felesleges két
óráját takarítással töltötte (aludni már nem tudott). Valószínúleg azért
kavarodtunk össze, mert előző félévben ugyanez az óra 10-től délig volt
megtartva, hozzászoktunk. Mindegy. Nagyon szimpatikus fiatal tanárunk volt, aki
most Master-t csinál az egyetemen, mesélt a kutatásáról is, aztán megkért
minket, hogy mutatkozzunk be, és magyarázzuk el a kutatásunkat, amit előző
félévben csináltunk (ez volt, amit a külföldi diákokról próbáltunk összehozni
és a végén csak összecsaptuk az egészet). Annyit beszélt a tanár és a többiek
(főleg Tom) is, hogy a fele csoportra (pl. rám meg Zoéra, mi együtt voltunk)
nem maradt egyáltalán idő. Nem baj, la
prochaine fois (legközelebb).
A következő órára át kellett gyalogolni a campus másik
felébe, az F épületbe. Én Zoéval mentem, a többiek lemorzsolódtak valahol.
Odaértünk, furcsálltuk, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik erre az órára
várnak, aztán mikor megjelent a tanár és kinyitotta az ajtót, kiderült, hogy ez
nem így van, csak éppen senkit nem ismerünk. Később még két csoporttársunk
jött, Léna és Alicia, de összesen négyen ismertük egymást az egész csoportban. A
tanár egy borzalmasan helyes spanyol hapsi, aki valószínűleg a doktoriját
csinálja, Diego-nak hívják, és tényleg tipikus latin csávó, eszméletlen jól néz
ki. Bemutatkozott, felvázolta az órát, elmagyarázta, mit fogunk csinálni. Az
óra címe Lectures complémentaires,
ugyanez volt előző félévben is, most is antropológusok szövegein fogunk
dolgozni, csak kicsit más módszerrel. A más módszer az nagyjából annyit takar,
hogy sokkal többet kell tanulni, mert míg előző félévben elég volt 2 szöveggel komolyabban
foglalkozni ahhoz, hogy jó jegyet kapj, most az összessel kell. Három csoportot
csináltunk, mindegyik csoport más szövegekről csinál két előadást, megint más
szövegekről elemzést is kell írnunk, és a haramdik csoportban lévő szövegekről kérdéseket
összeállítani… Szóval nem könnyű, és így elsőre borzalmasan soknak tűnik, főleg
a többivel együtt, de azért remélem valahogy megoldjuk. A cuki tanárunk nagyon
beteg volt, egész órán köhögött, úgyhogy mikor megbeszéltük a csoportbeosztást,
azt mondta, menjünk haza, mert ő le akar feküdni az ágyába és aludni akar. Mi
örömmel teljesítettük a kérését.
Zoéval és Aliciaval jöttem a villamoson, aztán mikor én
átszálltam a metróra elköszöntem tőlük. Itthon Luu megint az ágyából fogadott,
de ma már sokkal jobban nézett ki, mint tegnap, azt mondja, több ereje van.
Gyorsan összedobtam egy salátát, mert egész nap nem ettem semmit, aztán
bevetettem magam a laptop elé. Olyan 6-7 fele vacsoráztunk Luu-val rendesen,
nemrég vettem egy porlevest, azt főztük meg és baguette-t ettünk hozzá. Mit ne mondjak, a leves borzalmas volt. A
péntek esténk hátralevó részét az ágyunkban töltjük, és köszönjük szépen, jól
vagyunk.
Így érzem magam perpillanat:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése