Megint elaludtam, még mindig nem
sikerült rendesen kialudni magam, egyik este sem bírok korán lefeküdni. Annyira
viszont nem érdekelt a dolog, ha múltkor rohantam és úgyis elkéstem, akkor most
aztán nem fogok rohanni. Mielőtt eljöttem, hagytam Luu-nak gyógyszert meg egy
kis üzenetet, hogy igyon sok gyümölcslevet (tegnap vettem neki 100%-os alma-
meg narancslevet), egyen sok gyümölcsöt, stb.
Most, hogy ne siettem, egy percet
sem késtem, nem tudom, hogy működik a lyoni közlekedés, hogy később indulok és
hamarabb érek oda… Az első óránk egy előadás volt, egy olyan tanárunk tartotta,
aki már előző félévben is volt, akkor is szerettük. Az óra neve Nommer et classer (megnevezni és
csoportosítani) és a különböző csoportosítási módszereket, meg szavakat fogjuk
vizsgálni év közben, melyik kultúra mit hogyan nevez, miért. Ebből nem tűnik
nagy dolognak, de már a bevezető óra is eszméletlen izgalmas volt. Az Hypothese Sapir-Worth-ről (Sapir-Worth
hipotézis) volt szó, amely nagyjából azt mondja, hogy minden nyelvhez egy féle
gondolkodásmód tartozik, tehát amilyen nyelvet beszélünk, az meghatározza a
világképünket, a realitáshoz való viszonyunkat. Azért hipotézis, mert mai napig
vitatott (a két, vagy több anyanyelvűek miatt például), de azért érdemes rajta
elgondolkozni, mert elég sok igazság van benne. Ráadásul a tanár óra végén azt
találta mondani, hogy lehet, vizsgán megengedi, hogy a jegyzeteinket
használjuk. Hát az elég jó lenne, az biztos. Azt mondta, egyre kevésbé lesz
amúgy is szükség, hogy kívülről tanuljunk meg dolgokat, azt szeretné, ha
tudnánk használni az információt, amink van. Nem nagyon ellenkeztünk, az
biztos.
Óra után kimentünk cigizni,
beszélgettem kicsit a többiekkel, aztán Mélaine-nel meg még egy lánnyal (akinek,
ha agyonütnek, sem jut eszembe a neve most) elmentünk ebédelni. Pizzát ettünk,
dumáltunk közben, én kicsit örültem, hogy velük vagyok, szocializálódom, bár
sok szó nem hagyta el a számat, mert iszonyú fáradt voltam. Ebéd után még
mindig volt egy óránk a következő előadásig, jobb híján leültünk egy padra az
egyik folyosón és vártuk, hogy teljen az idő. Találkoztunk néhány
csoporttársunkkal, Léna is ott volt, aki rögtön odapattant hozzám, hogy mi
újság, milyen volt a szünet, hol voltam. Nagyon fura az a lány, de most örültem
neki.
A mai második és utolsó órám neve
Anthropologie de la culture (nem
kulturális, hanem a kultúra antropológiája, aminek franciául is ugyanennyi
értelme van), és a kultúra szó evolúcióját, használatát, fontosságát fogja majd
fél éven keresztül magyarázni a nagyon fiatal tanárnőnk. Ez az óra elég
borzasztó volt, őszintén szólva. Egyrészt, engem sosem érdekelt egy szónak a
története annyira, hogy fél éven keresztül tanuljak róla, még akkor sem, ha a
kultúra szóról van szó. Másrészt, mivel a tanárnő doktorandusz, nem nagyon van
hozzászokva az órai munkához, meg hogy mások jegyzetelnék, amit mond, emiatt
borzalmasan gyorsan adott le mindent. Nekem alapból kicsit több idő, amíg
feldolgozom az információt, de még a többieknek is gyors volt. A hadarás miatt
viszont fél órával hamarabb végeztünk (ő is elcsodálkozott rajta, és megígérte,
hogy legközelebb lassabban beszél majd), el is mehettünk haza. A villamoson
Zoéval és Mélaine-nel jöttem, akikkel előző félévben a mini-kutatást csináltam,
szóval egész jól kijövünk, konkrétan végigröhögtük az utat, mert Zoéból mindig
ömlik a jókedv meg a vicces sztori.
Hazafelé beugrottam a
Carrefour-ba, vettem két zöldségkrém-levest és egy baguette-t. Itthon Luu az
ágyából fogadott, elég szarul van még mindig. Azt mesélte, reggel (délben,
mikor felkelt) 39 fokos lázzal ébredt… Én kicsit pihengettem, elkezdtem álláshirdetéseket
nézegetni, aztán fél 7 körül kimentem a konyhába és nekiláttam vacsorát főzni.
Kitaláltam, hogy csinálok Luu-nak egy cukkini levest, azt még holnap is tudja
iszogatni, sokkal egészségesebb, mint a porleves, amit tegnap csinált magának. Megkért,
hogy a pulykamellet is süssem meg, amit hétfőn vettünk, mert megromlik
hamarosan. A vége tehát az lett, hogy a legnagyobb vacsorát ütöttem össze
egyedül, egész kevés idő alatt. Luu nagyon hálás volt, és azt mondta, ha én
leszek beteg, ő lesz az anyukám. Aztán visszafeküdt az ágyába. Én elmosogattam,
szóltam neki, hogy ordítson, ha kell valami, de nem szeret engem ugráltatni,
akármennyire nehezére esik, feltápászkodik az ágyából, ha szüksége van
valamire. Úgy sajnálom szegényt, nagyon csúnyán köhög. Nekem muszáj most
aludnom, holnap reggel 10-től este 6-ig az egyetemen leszek. :(
 |
| Mivel ez a századik bejegyzést, valami pluszt is akartam tenni, de írni már nem tudok, mert annyira fáradt vagyok... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése