Pénteken megint itthon „pihengettem”, aztán szerencsére Dani felhívott, miután
végzett a matekvizsgájával, és megbeszéltük, hogy délután sétálunk egyet a
parkban. Én gyorsan ki akartam porszívózni előtte, meg még ebédelni is, úgyhogy
jól elcsúsztam szokás szerint.
 |
| A befagyott tó |
Igazából az egészben a porszívó volt a hibás,
ugyanis elszakadt a cső, és a folyamatos celluxozás ellenére is mindig
szétjött, egy óra volt vele takarítani.
Lényeg a lényeg, jött Dani, megvárta,
amíg gyorsan megeszem az ebédem (valami maradékot, amit a hűtőben találtam
gyorsan), aztán irány a park. Mentünk egy kört, be van fagyva a tó egy része,
de egyáltalán nem vastag a jég, szerintem kb. fél centi vékony lehet.
Aztán én rohantam a
buszomra, hogy a gyerekekért menjek, Dani meg visszament az INSA-ra tanulni,
majd este visszajön. A lányok most is vártak, örültek nekem nagyon. Imádok a
suliba menni értük, olyan jó érzés, amikor kilép az ajtón, meglát, fülig ér a
szája, kiabál, hogy „Sári!” (vagy a
kisebb esetében: „Sáli!”), ez mindig
feldobja a napomat. Ott voltam náluk egészen lefekvésig, mondjuk most sem volt
könnyű ágyba könyörögni őket, de végül nagy nehezen sikerült.
Hazamentem, Dani hozott nekem egy céklasalátát az INSA-ról, ami elég jól
jött, mert a lányokkal csak egy levest ettem vacsira. Aztán pár Jóbarátok-rész
után aludtunk, mint a bunda.
 |
| A medve, aki két lábon állva bőgött a látogatókra |
Szombaton délelőtt tanultunk, ebédet főztünk, a
szokásos.
Délután elmentünk megint a parkba, mert tegnap kimaradt az állatkert,
és én mindenképp meg akartam nézni, már olyan régen voltunk. Hatalmas
szerencsénk volt, ugyanis a medve, akit én már kb. 2 éve nem láttam, most épp
kint volt. Mondjuk, szegény elég siralmasan néz ki, nincs túl nagy helye és
teljesen egyedül járkál fel-alá. A teknősöket nem láttuk, mert mind téli álmot
alszanak, beásták magukat az iszapba. Az őzek meg a rénszarvasok azok bezzeg
kint voltak, sőt még a struccokat is láttuk. Úgyhogy ilyen volt a szombat
délutánunk, ellőhetném a nagyon vicces poént, hogy állati jól szórakoztunk,
ha-ha.
 |
| Bivalyok a zsiráfok "háza" előtt |
Vasárnap nap közben Dani tanult, én
bíbelődtem mindenféle dologgal. Valamiért iszonyatosan fáradt voltam, de bolond
voltam, és nem aludtam délután, úgyhogy estefelé nagyon fáradt és hisztis
lettem. Szegény Dani próbált segíteni, ahogy csak tudott, de ilyenkor nem sokra
megy vele. Valószínűleg az is benne volt
a hangulatváltozásaimban, hogy estére áthívtam két barátnőmet vacsorára, hogy
én majd csinálok magyar kaját, és őszintén szólva, semmi kedvem nem volt hozzá.
Legszívesebben csak lefeküdtem volna aludni. De ha már megígértem, utolsó
pillanatban nem mondom le. Megcsináltam a menüt: előételnek pogácsa, aztán
gombapaprikás nokedlivel. Meg kell mondjam, elég kihívás volt „magyaros” ételt
főzni, mert az egyik barátnőm vegetáriánus (hús kizárva), itt nem lehet túrót
kapni (túrógombóc, túróscsusza kizárva), és a mák is iszonyat drága (mákosguba
szintén sztornó). És persze az is szempont volt, hogy olcsó legyen és gyorsan
meg tudjam csinálni, mert nem akartam a fizetésem felét erre költeni, meg egész
nap a konyhában állni. Ja, a rakott krumplit nem szeretem, ráadásul kolbász
nélkül az sem az igazi – ez lett volna még egy lehetőség. Úgyhogy, minden
szempontból a gombapaprikás volt a legjobb választás, és ezt a fajta nokedlit
úgyse ismerik annyira. Helena, a görög barátnőm hoz desszertet, azt ígérte.
Az este nagyon jól telt, itt volt Laura a barátjával Quentin-nel, Helena,
JB és én. Dani nem maradt, mert holnap már vizsgázik. Ízlett nekik minden, és Helena
nagyon finom desszertet csinált, fahéjas kuglóf-szerű valamit, szuper volt. A
legviccesebb rész még a vacsora elején volt, ugyanis egy icipici üvegben volt
itthon pálinkám, az alján még pont volt annyi, hogy ötünknek elég legyen. Megkínáltam
őket, persze mindenki meg akarta kóstolni. Előre figyelmeztettem mindenkit,
hogy nagyon erős, direkt nem töltöttem sokat, vigyázzanak, és egyszerre igyák.
Magamnak töltöttem utoljára, így volt, aki már kóstolgatta, mire én kitöltöttem
a sajátomat. Fura volt, mert egyáltalán nem vágtak arcokat, sőt, azt mondták,
hogy hát ez egyáltalán nem erős. Megkóstoltam én is: víz volt. Nem pálinka. Egy
picit lehetett érezni az utóízét, de hát semmi köze nem volt hozzá. Víz. Nézek
JB-re, hogy a fenébe került a pálinkás üvegembe víz? Én csak nem vagyok annyira
hülye, hogy vizet teszek bele. Minek? Végül nagy nehezen JB kiokoskodta, hogy
valószínűleg szilveszterkor, mikor itt voltak a haverjai, azok itták meg a
maradék pálinkámat és cserélték ki vízre – eléggé be voltak rúgva, és JB nem
volt végig velük a konyhában. Nagyszerű. A többiek csak nevettek, de nekem
eléggé égett az arcom, na meg JB-nek is még jobban. A Daninak van egy hatalmas
nagy üveg pálinkája az INSA-n (amit amúgy Apától kapott vagyis kaptunk volna
közösen, de ő benyúlta), majd kérek belőle. Sajnos Helena már nem fogja tudni
megkóstolni, mert másfél hét múlva megy Dániába, de Lauráéknak majd viszek
egyszer.
Szóval, ezt leszámítva nagyon jó kis este volt, rengeteget beszélgettünk,
Laura barátja is nagyon jófej, őt nem ismertem eddig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése