Hétfőn (09/01) nem volt nagyon kedvem semmihez.
Aludtam, főztem, futni ma nem mentem, mert pihenőnap is kell valamikor.
Igazából tanulnom kellett volna, de valahogy nem bírtam rávenni magam.
Kinyomtattam a jegyzeteimet, legalább az meglegyen. Aztán nagy nehezen, ebéd
után odaültem az íróasztalhoz, kikapcsoltam a számítógépet, a telefonomat, most
már tényleg tanulunk. Végül egyszer-kétszer átolvastam az anyagot, de több
értelmét nem láttam. Nem is annyira érdekel ez a tárgy, kommunikáció-antropológia,
a 70%-a nyelvészeti elméletek, a 20%-a történelmi rész az írás kialakulásáról,
a maradék 10% érdekes volt, a nyelv és a hatalom kapcsolatáról. Szóval, nem
nagyon kötött le, ezt az egy részt kivéve, reméltem, hogy ez lesz a vizsgán
majd. Szerencsére Bondaz, a tanárunk, nagyon kedves és empatikus, ezért
megengedte, hogy használjuk a jegyzeteinket. Persze, tudni kell az anyagot
azért, nyilván nem lesz idő ott össze-vissza keresgélni, de sokat segít a
helyzeten ez a könnyítés. Este korán lefeküdtem, mert holnap fel akartam kelni
időben.
Kedden (10/01) reggel 9-kor ébredtem végül,
mert az ébresztőmet kinyomtam, és visszaaludtam – mostanában komoly gondjaim
vannak a felkeléssel, ezen valahogy változtatni kell majd. Elkezdtem tanulni,
még egyszer átolvasom az anyagot. El akartam menni futni is, de úgy láttam, már
nem lesz rá idő, túl sokat kell még tanulnom. Meg amúgy is, hideg van.
Folyamatosan az ablakot néztem, a papírjaim helyett, süt a nap. Lehet, hogy még
sincs olyan hideg. Az utcán több embert is láttam a park felé futni, vagy épp
hazafelé kocogni. Végül fél 12 körül elegem lett, még ha ügyes vagyok, el tudok
menni gyorsan vizsga előtt. Így is lett, felkaptam a futócuccom, és irány a
park. 1 körül értem haza, gyorsan rohantam fürödni, aztán nem is volt nagyon
időm készülődni, sietnem kellett. JB nagyon rendes volt, mert csinált nekem
ebédet, azt gyorsan befaltam, és futottam a buszhoz. A vizsgára időben odaértem,
Simon jött oda, megkérdezni, mi van velem. Kicsit megijesztett, mert ő még
ilyen kis összefoglaló jegyzeteket is csinált, arra az esetre, ha a tanár
mégsem engedélyezné az egész jegyzet használatát. Na, hát nekem olyanom nem
volt, sőt, messze nem tanultam erre a vizsgára annyit, mint Simon. Mindegy, már
nincs mit tenni, bementünk. Végül minden papír alapú jegyzetet használhattunk,
az senkit nem érdekelt, hogy nyomtatva van vagy sem. Nem volt nehéz a vizsga,
nagyon érdekes kérdéseket tett bele Bondaz. Az egyik pont az volt, amely a
hivatalos nyelv és az állam kapcsolatára vonatkozott, én arról írtam, Pierre Bourdieu
írásait és elméleteit felhasználva, remélem, jó jegyet kapok rá.
Vizsga után rohantam a gyerekekért az iskolába. Nagyon féltem, hogy esetleg
haragudni fognak rám a múltkori miatt, vagy a szülők leszidnak. De a kislányok
egy szót sem szóltak, mikor kijöttek az iskolából, sőt iszonyatosan örültek
nekem, és egyből elkezdték mesélni, mit csináltak aznap. Otthon, a szüleik se
mondtak semmit, bár nem is volt rá nagyon alkalmuk, mert én az egyik gyerektől
a másikig rohangáltam, mind egyszerre akartak valamit. A nagyobbik kitalálta, hogy
süssünk palacsinta-tortát, úgyhogy azt is csináltunk, nagyon finom lett. Végül
miután nagy nehezen lefektettem őket, szóltam a nővéreiknek, aztán hazaindultam.
A kapuban találkoztam a szülőkkel, akik épp visszaértek a sétából, gyorsan még
egyszer elnézést kértem a péntekiért és elmagyaráztam nekik, hogy mi történt.
Nem haragudtak szerencsére, nagyon megértőek voltak.
Hazafelé felhívtam Danit, aki épp az Hotel
de Ville-nél ült egy kocsmában az anyukájával és Nathalie-val, úgyhogy,
mivel épp arra mentem haza, beugrottam. Felmentünk Nathalie-hoz, aki megkínált
minket egy teával, aztán Danival éjfél előtt elindultunk, hogy elérje még az
utolsó metrót az INSA-ra.
A Szerda pihenésnek indult, de sajnos beadandót
kellett írnom. Egy olyan beadandót, amit már január 6-án le kellett volna
adnunk, de a csoportunk fele felszívódott, eltűnt, nem csinálnak semmit,
úgyhogy csúsztunk, mert vártuk, hogy megjelenjenek. Mivel továbbra is mindenki
leszarja (bocsánat) ezt az egészet, Juliaval úgy döntöttük, kézbe vesszük, és
felosztottuk a 10 oldalas beadandót magunk között. Én írtam az első, bevezető
részt, arról, hogy hogyan dolgoztunk, milyen módszerekkel, ő az utolsót, plusz
bemutatta a parkot, amit mi kutattunk. Összesen három parkon dolgoztunk, de a
másik két csoport ugye nem jelentkezett most. Végül nagy nehezen összedobtak
egy cikket Lucas-ék is, a harmadik kiscsoportnak meg Julia beletette egy
korábbi cikkét, így mondhatjuk, hogy „teljes” lett az egész. A bibi csak az,
hogy én (és Julia is) kb. ötvenszer annyit dolgoztam egész félévben, mint a
csoport nagy része, mi írtunk vagy 3-4 cikket fejenként, jártunk terepre, stb.
És, mivel a tanár az év végi beadandót nézi, ezért ez a munka nagyjából el van
veszve – legalábbis nem kapok jobb jegyet, mint a többiek. Sajnos, ez a
csoportmunka. Az elején nagyon felhúztam rajta magam, igazából azt nem értem,
hogy nem süllyednek el szégyenükben azok, akik semmit nem csináltak egész
félévben, de már nem gondolkozok rajta. Pont elég lesz következő félévben is
velük dolgozni.
Este nem bírtam tovább, muszáj volt elmennem futni, egész nap csak a laptop
felett ültem és írtam. JB-nek is megjött a kedve, mikor látta, hogy én veszem a
futócipőmet. A parkba én értem hamarabb, de nem kellett sok idő, és úgy
sprintelt el mellettem, hogy csak a hátát láttam.
Este a nagynénje és az unokahúga jöttek vacsorázni, nagyon-nagyon kedvesek
voltak. Ők is hoztak egy galette des rois-t
desszertnek, sajnos a figurát nem én találtam meg most. Tényleg nagyon szimpatikusak
voltak, meghívtak engem is hozzájuk legközelebb, ha JB megy. Annyira bírom JB
családját amúgy, teljesen családtagnak kezelnek, mindig hívnak ide-oda.
Csütörtök végre teljes egészében pihenőnap volt. 11-kor
keltem, jól kialudtam magam végre. Nem mentem sehova, nem csináltam nagyon semmit,
csak a receptjeimet válogattam, meg ebédet/vacsorát főztem magunknak. El is
telt a nap hamar.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése