Első hét a második félévben: 23-26 Janvier 2017

Hétfőn (23/01) elkezdődött az egyetem. Végre. Én nagyon örültem a másfél hetes szünetemnek a vizsgáim után, de az igazat megvallva az utolsó napokban már halálra untam magam. Futni nem tudtam menni, mert nagyon hideg van, és kicsit megfáztam, fáj a torkom. Sétálni szintén ezért nem mentem, maximum Danival néha a parkba, de a hideg miatt tényleg nem szívesen mozdultam ki. Mehettem volna múzeumokba meg ilyesmi, de őszintén szólva nem sok kedvem volt egyedül. Úgyhogy jobb híján itthon olvasgattam, sorozatot néztem, recepteket gyűjtöttem, blogot írtam, de nyilván ebből egy idő után elege lesz az embernek.

Szóval, az órarendünket végül múlt hét pénteken kaptuk meg a véglegeset. Borzasztó. Egyrészt, sokkal több óránk van, mint első félévben, másrészt minden nap 10-kor kezdünk, emiatt nagyon későn végzünk. Kedden reggel 10-től este 8-ig egyetemen vagyok, csütörtökön szintén. Horror. Jó, pénteken nincs órám, de ez így akkor is durva.

ez az új órarendem (rákattintva kinagyítódik)

Ezen a héten még csak előadások vannak, a szemináriumok csak jövő héten kezdődnek. Úgyhogy, ma 10-től volt az első órám, „Santé-ethnopsychiatrie” (Etno-pszichiátria). A tanárnő olyan, mint egy nagymama, egy az egyben. Egy hatvanas néni, teljesen úgy néz ki, mint a tévében a jósnők, szemüveges, rövid göndör haja van, egy nagy bő kék pulóver volt rajta, meg vagy nyolc hatalmas nyaklánc, kagylókkal, gyöngyökkel. Eszméletlen helyes volt, az eredeti szakmája pszichológus, de mivel fiatal korában elkezdett érdeklődni az antropológia iránt, végül antropológus lett belőle. Nagyon érdekes dolgokat kutatott, anthropologie de la maladie (betegségantropológia) témakörben. Kiadott egy kb. 10 oldalas olvasmánylistát, amiről végül kiderült, hogy persze nem kell mindent elolvasnunk. Ezzel kapcsolatban volt egy ilyen megszólalása: „Jaj, nagyon sok írásomat ideírtam maguknak. Hú, tényleg nagyon sokat. Ha-ha! De olvassák csak el, az én írásaimat kevesen olvassák.” Na, ezen és a további hasonló hozzászólásain mindenki gurult a röhögéstől. Egy szó, mint száz, az óra témája is érdekel, de így még több kedvem van hozzá.

Dél és 2 között volt egy kis szünetem, pont tudtam ebédelni. Kettőkor kezdődött a portugál órám. Nagyon szerettem volna, ha megkapom újra Giustit, de a kiíráson már láttam, hogy sajnos az ő órái ütköznek az enyémekkel, úgyhogy nem tudok hozzá járni. Szomorkodtam egy sort, de aztán elmentem erre az órára, és igazából nem vagyok annyira csalódott. Egy harmincas pasi a tanárunk, Fernandez (a keresztnevére nem emlékszem), brazil. Eszméletlen jó arc, rögtön azzal kezdte, hogy nagyon bírja, hogy a franciák udvariasak meg minden, de ő azt akarja, hogy beszéljünk órán, tegezzük őt, és legyünk aktívak, ő brazil órát akar tartani. Az első órán rögtön brazil közmondásokat tanított nekünk, nagyon élveztem.

Nagyjából ennyi volt a hétfőm, este hazajöttem, JB-vel együtt főztünk, vacsoráztunk, tanultunk kicsit.

Kedden (24/01) hosszú napom volt, megint 10-re mentem. Az első előadás neve Anthropologie et démarche de recherche (Antropológia és kutatásmódszertan), egy nagyon helyes fekete tanár tartja, ötvenes, mosolygós, én nagyon szeretem. Az óra anyaga nagyjából az, amit már első év óta veszünk folyamatosan, hogyan kell kutatást vezetni, milyen módszerekkel, most Marcel Mauss módszertanát vettük végig. Érdekes volt, de hasznosnak nem annyira mondanám, mert ezeket már kb. ötvenszer hallottuk a három év alatt.

A következő órámig 4 óra szünetem volt, ez is azért van, mert még nincsenek szemináriumok, jövő héten nem lesz már ilyen. Julie-vel és Anne-Elizabeth-tel ebédeltem, közben megbeszéltük, hogy hogyan fogjuk csinálni a kutatást a Kerületi Tanácsnak, mert csütörtökön lesz megbeszélésünk az alelnökkel. Aztán ők hazamentek, én meg a könyvtárba, ott olvasgattam 4-ig.
Közben arra gondoltam, átugorhatnék az Euroexpo-ba, most tartják ugyanis ott a Bocuse d'or nevű nemzetközi szakácsverseny döntőjét, ahová Széll Tamás is bejutott - miután megnyerte az európai döntőt. Ennyire még nem akartam életemben szakácsversenyre menni, de mivel ez az egyetlen, ahová közönség is mehet, iszonyatosan drága, 100-200 euró között van a belépő - megnéztem még tavaly, mert tényleg nagyon menni akartam. Úgyhogy nekem csak annyi jutott, hogy a könyvtárból néha pozitív gondolatokat küldtem Széll Tamásnak és a segítőjének, aztán éjjel megnéztem néhány videót a versenyről. 

Széll Tamás (jobbra) és segítője az európai döntőn  
(fotó: index.hu)

Nagyon szorítottam, hogy Soarez bejöjjön órát tartani (első félévben a 6-ból csak 3-at tartott meg), de szerencsére ott volt. 
Egyből azzal kezdte, hogy az egyetemen megszavazták, hogy ezentúl minden órán jelenléti ív lesz, az előadásokat is beleértve, mert elegük van belőle, hogy nem járunk órára. Hát ezen iszonyatosan felháborodott mindenki, főleg azért, mert a nem bejáró diákok 80%-a önhibáján kívül nem jár előadásra, egy részük azért, mert dolgozik, másik részük azért, mert egyszerre két szakot végez. Most ez nekem is eléggé betenne, mert az új órarendem miatt kedd helyett szerdán megyek a szerb lányokért, 3-ra, mert akkor hamarabb végeznek. A legújabb órarendváltozat szerint pedig 2-4-ig előadáson kéne lennem. Hát arra nem tudok bejárni, mert ha nem megyek babysitterkedni, akkor konkrétan nem lesz pénzem kajára, ennyire egyszerű a helyzet. A többiek hasonló, vagy még rosszabb helyzetben vannak, úgyhogy nem csoda a felháborodás. Nehogy már 1-2 előadáson múljon a félévünk, eddig mindenki le tudott vizsgázni úgy is, hogy nem volt ott minden órán.  Soarez azt mondta, ő teljesen egyetért velünk, és neki semmi kedve nincs itt rendőröset játszani ezzel a sok ellenőrzéssel, nagyok vagyunk, el tudjuk dönteni, hogy mennyire fontos bejárni – nyilván, aki tud, az be is jár, viszonylag kevés az, aki lustaságból marad otthon. Miután valahogy lecsitult a nagy vita, Soarez leadta az órai anyagot, ami marha érdekes, az az óránk neve, hogy Migrations, vagyis migrációk. Ez az új kedvenc órám, főleg mert ebbe az irányba akarok tovább tanulni majd.

Este épp hogy hazaestem, le se vetkőztem, rögtön mentünk JB nagynénjéhez, meg voltunk hívva vacsorára. Én reggel, még indulás előtt összedobtam gyorsan egy tiramisut, úgyhogy mi vittük a desszertet. Nagyon örültek neki, és nagyon finom volt a vacsora is. Én annyit ettem, hogy alig bírtam utána felállni  az asztaltól, esküszöm, úgy éreztem magam, mint egy malac. Vagy mint egy liba, akit teletömtek. JB nagynénje és unokanővére nagyon aranyosak, kedvesek, tényleg úgy kezelnek, mintha családtag lennék, teljesen otthon éreztem magam náluk.

Szerdán (25/01) nem mentem végül órára, mivel szemináriumom nem volt reggel, az előadásra pedig a babysitterkedés miatt ugye nem tudok menni. Amúgy ez is egy vicc, mert az órarend első verziójában 12-14-ig volt az előadás, akkor pont el tudtam volna menni, de valamiért későbbre csúsztatták, és 14-16-ig pont nem tudok. Eléggé sajnálom, mert a tantárgy neve Anthropologie du sensible et de l’action (Érzékeny- és akció-antropológia ha jól fordítom), Anya foglalkozott ezzel, és azt mondta, nagyon érdekes. Nem baj, a jegyzeteim meglesznek, és olvasni is tudok attól még, hogy nem járok be. Valószínűleg a jelenléti ívből nem lesz amúgy semmi, mert akkora lázadás van a csoportban, hogy bojkottálni fogjuk, úgy néz ki. Azért elég vicc lenne, ha emiatt az egy óra miatt buknám a félévemet, a diplomámat.

Délután elmentem 3-ra a szerb lányokért a suliba, és ott voltam náluk egész délután és este, 8-ig. Főleg a kicsivel voltam, Leával, mert a nagyobbik vívásra jár, úgyhogy ő 4-kor elment, és csak 7 körül esett haza. Viszonylag laza nap volt így.

érzés mára
(weheartit.com)

Csütörtök volt a hét legrosszabb napja. Ugyan csak egy órára kellett bemennünk, de azon annyira felhúztuk magunkat, hogy nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára. Bejött az egyik tanárunk, hogy elmagyarázza a csütörtöki nap felépítését, ugyanis az órarendben reggel 8-tól este 8-ig FOLYAMATOSAN óránk van. Igen, 15 perces szünetekkel. Nekem szerencsém van, kiderült, hogy csak 10-re kell mennem, viszont a délutáni/esti órákra azt mondta a tanár, még nem tudja, hogy lesz (??), de készüljünk úgy, hogy be kell járni. Az a vicc, hogy ugyanaz az óra van beírva 12-20-ig, és nem értjük, hogy mit akarnak nekünk hat órán keresztül tanítani. Szünet nélkül. Tényleg hatalmas felháborodás volt, főleg azért, mert Givre nem tudta, hogy pontosan hogy lesz, csak hebegett-habogott, nekünk pedig már eléggé tele van a hócipőnk, hogy félévkezdéskor még azt se tudják, hogy pontosan mikor kell órára járnunk. Rendben van, hogy ez egy kísérleti év, a tavalyiaknak nem volt ilyen, de könyörgöm, azért elkezdődött már a félév, nem most kéne improvizálni.

Emiatt a hatalmas káosz miatt le kellett mondanunk a ma esti megbeszélésünket a Kerületi Tanács alelnökével, mert nem tudjuk, hogy a tanáraink kérnek-e egyáltalán terepmunkát idén. Ha pedig nem kell egyik szemináriumra sem rendes kutatást csinálnunk, az egyetem és a munkánk mellett egyszerűen nem tudjuk megengedni, hogy jófejségből kutassunk nekik.

Ennek az előnye az volt viszont, hogy odaértem Helena búcsú-bulijára, ami 8-kor kezdődött, egy görög étteremben. Laurával, a barátjával, és két olasz csoporttársunkkal beszélgettem végig, rajtunk kívül még voltak görögök, oroszok, örmények, mindenféle nemzetiségű emberek, Helena egész baráti köre. Nagyon jól sikerült a vacsora, finom volt a kaja is, a társaság is király volt. Szegény Helenanak potyogtak a könnyei a végén, jól megölelgettük, még találkozunk majd biztosan.  

Olyan 11 körül értem haza, már csak aludni volt erőm.