Pénteken (27/01) meg voltam hívva ebédre Anitához. Mivel mostanában nem kell
Monára vigyázni, de mi azért szeretünk néha-néha leülni dumálni Anitával, és
Mona is nagyon örül, ha lát, ezért meg lettem hívva ebédre. Eleinte délutáni
kávémeghívásokkal próbálkozott Anita, de az sehogy sem akart összejönni, így
lett belőle ebéd – amit én egyáltalán nem bántam persze, legalább nem kellett
főznöm.
Délre mentem át, akkor még készült az ebéd. Kiültem a konyhába, elmeséltem
Anitának az órarendemet, meg ezt a borzalmas káoszt, ami az egyetemen van.
Mona, már mikor megérkeztem, majdnem ugrált örömében, innentől kezdve pedig az
összes játékát hordta ki a konyhába, hogy megmutassa nekem. Miután behurcolt
egy hintalovat, meg egy másik hatalmas ló formájú játékot, rászóltunk, hogy
talán a lovacskáknak nem a konyhában van a helyük, és én bementem vele kicsit a
nappaliba játszani. Aztán együtt megebédeltünk, és eljött a szieszta-idő, Mona
ment aludni. Az én jelenlétem kicsit felborította a napirendet, ami azt eredményezte
végül, hogy lefekvés előtt még megfésülte a hajamat háromszor (mostanában
fodrásznak készül), aztán csak úgy volt hajlandó aludni menni, ha odafeküdtem
én is mellé az ágyba. Anita énekelt neki altatódalt. Végül úgy aludt el, hogy
fogta a kezemet, nagyon aranyos volt. Miután elaltattuk Monát, még beszélgettem
kicsit Anitával, aztán hazamentem, még volt egy kis időm otthon, mielőtt a
szerb lányokért megyek suliba. Miközben itthon tettem-vettem, kaptam egy sms-t
Anitától: „Huha! Felébresztettem Monát, sír,
és mondja hogy sára. Puszi”. Drága, biztos nem értette, hová tűntem,
elfelejtettünk szólni neki, hogy nem leszek már, mire felébred. Na nem baj,
megyek majd máskor is hozzájuk.
Fél 6-kor már az iskola előtt voltam, Lea kezét fogtam, és könyörögtem neki,
hogy vegye fel a hátizsákját, mert koszos lesz, ha a földön húzza. Válasz: „Nem!” Oké. A nővére is meg volt
kergülve, péntek van, szívassuk kicsit a húgunkat (meg a babysittert), úgyhogy
felkapta a táskáját, és elkezdtek kergetőzni körülöttem. Így vigyen haza az
ember egy óvodást meg egy kisiskolást. Egy darabig csak álltam, és vártam,
hátha abba hagyják (persze a hangomat ilyenkor nem hallják, legalábbis úgy
tesznek), de csak nem akarták befejezni. Nagy nehezen rá tudtam beszélni a
nagyobbikat, hogy adja vissza a kicsinek a táskát. A kicsi belehúzta a
legnagyobb sárba, nekem elegem lett, hatvanadszorra is elmondtam, hogy vagy
felveszed, vagy én viszem. „Nem!”
Oké. A nagyobbik felkapta a táskát, majd ő hozza. Oké. Kicsi hisztis, elkezd
bőgni. Nagyszerű. Érjünk már haza. Kicsi még hisztisebb, megáll az út közepén,
ő nem jön a táska nélkül. Nekem már végképp elegem lesz, felkapom a síró
gyereket, ha nem jössz, akkor majd viszlek – a táska amúgy is kb. 100 méterrel
előttünk jár, a nagyobbik kezében. Az iskolától a buszmegállóig nagyjából 300
métert kell megtenni (vagy még annyit sem), örökkévalóságnak tűnt. Persze,
miután a buszmegállóban a kicsi megkapta a sáros táskát, már semmi baja nem
volt, vigyorogva énekelt. Nagy nehezen hazajutottunk, otthon már egy fokkal
kezelhetőbbek voltak, vacsora, kicsi játék, aztán lefekvés. Negyed 10-kor végre
kifújtam magam, mikor kiléptem a kapun. Otthon megittam egy pohár bort, mégiscsak
péntek este van, aztán alvás.
Szombat reggel majdnem felrobbantam, ugyanis JB
tegnap bulizott, ma egész délelőtt aludt, én meg nem tudtam emiatt skypeolni
Anyával, csak 11-kor, pedig már 8-kor felkeltem. A lakásunk falai tényleg
papírból vannak kb., úgyhogy ha korábban kezdek beszélni, tuti felébresztem.
Végül 11-től délig Anyával beszéltem, aztán megjött Dani, együtt kávéztunk még
egyet. Közben JB is előkerült, mi akkor már az ebédet készítettük elő.
Eredetileg nem akartam főzni, de muszáj volt, mert nem nagyon volt olyan kaja
lefagyasztva, ami elég lenne hármunknak. Összedobtunk egy bolognai spagettit,
gyorsan ment, a fiúk segítettek. Mondjuk, rájöttem, hogy számomra agyrém két
pasival főzni, össze-vissza csinálnak mindent, én pakoltam utánuk, meg néha
rájuk szóltam, hogy szerintem mit hogy kell - persze nem úgy csinálták. A végén már inkább nem figyeltem
oda, mit csinálnak, mert biztos voltam benne, hogy én nem úgy szeretném, és csak
felhúzom magam. Ennek ellenére nagyon finom spagetti-szószt ütöttek össze, én
pedig csináltam közben egy tepsi almás pitét, mire befejeztük az ebédet, pont
megsült.
Ebéd után JB sorozatot nézett, mi a Danival lefeküdtünk aludni, mert
annyira ki voltunk purcanva mind a ketten. Ő tegnap bulizott (megünnepelte,
hogy vége a vizsgaidőszaknak neki is), engem pedig ugye eléggé lefárasztottak a
lányok.
Este Dani visszament az INSA-ra, mert az egyik barátnőjénél volt most
valami zenélős est, én mentem a szerb családhoz vigyázni a két kislányra (a
szülők „buliznak” az ő szavaikkal élve), JB pedig randira (az egyik barátnőmmel
by the way). A lányok most sokkal
rendesebbek voltak, mint tegnap (biztos kialudták magukat), csináltunk egy
palacsintatortát, mert a nagyobbik szerint az anyukájuk imádja. A lefekvés most
se ment zökkenőmentesen, de 10-re sikerült ágyba tenni őket, én pedig
elmehettem haza. Megvártam Danit, aztán alvás.
 |
| tényleg best bagel |
Vasárnap lazulós napot akartunk tartani Danival,
kitaláltuk, hogy most elmegyünk sétálni, vagy múzeumba, valami olyat csinálunk,
amire amúgy nincs időnk. Ez az egyetlen hétvége ugyanis az egész évben, amikor
Daninak nem kell tanulnia egyáltalán, úgyhogy én is feláldoztam magam, legyen Sunday funday. Végül elsétáltunk a
Rhone-parton egészen a Bellecour-ig,
onnan pedig vissza az Hotel de Ville-ig.
Út közben betértünk az egyik kedvenc helyünkre, aminek a neve Best Bagels, és nagyon-nagyon finom
bageleket árulnak, a menü egészen elfogadható áron van. Vettünk egy-egy menüt,
megebédeltünk kényelmesen.
 |
| Rhone |
 |
| Bellecour |
 |
| Théatre des Célestins |
A Place des Terreaux-on bementünk
a Musée des Beaux-Arts-ba
(Szépművészeti Múzeum), mert Dani még sosem volt itt. Én két éve Nicolas-szal a
lakótárs-vasárnapok – ami azt jelentette, hogy vasárnap közös programot
szerveztünk – keretében megnéztem egy részét az állandó kiállításnak, aztán
voltam itt később a Vicáékkal is egy Autoportraits
(Önarcképek) című ideiglenes kiállításon tavaly. De nagyon szeretem ezt a
múzeumot, az épülete és a kertje is gyönyörű, úgyhogy örömmel jöttem. Most
leginkább a 19-20. századi festészetről szóló kiállításokat jártuk végig, egész
érdekes volt – még úgy is, hogy engem aztán egyáltalán nem kötnek le az ilyen
festmények. Szerencsénk volt, mert a múzeum valamilyen együttműködés keretében
vasárnaponként művészeti iskolába járó diákokat hív, akik mindenféle a
festményekhez vagy szobrokhoz kapcsolódó előadással készülnek. Így volt
szerencsénk megnézni egy hip-hop táncos lányt, egy rock együttest és egy
performanszt, ami meséből és zenéből állt. Emiatt már megérte eljönni, nagyon
király volt mindegyik.
 |
| Musée des Beaux-Arts |
A múzeumból hazasétáltunk, itthon egy kávé után neki is álltunk vacsorát
főzni. Csináltam egy sütőtökkrém-levest és egy céklasalátát, Dani rizottót (az
én utasításaim alapján), JB pedig megsütött két meleg szendvicset, mert már
lejárt a szavatosságuk egy-két napja, gyorsan meg kell őket enni. Együtt
vacsoráztunk hárman, aztán Dani visszament az INSA-ra, én pedig elkezdtem
tanulni, holnap elég durva hetem kezdődik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése