Utolsó paléoanthropologie
Reggel szépen felkeltem, lelkileg felkészültem, majd
bementem az év utolsó paléoanthropologie-jára.
Egészen hamar beértem, aztán el is kezdtük az órát.
Ma arról volt szó, hogy
hogyan találták meg az ősemberek maradványait Amerikában, és hogy az amerikaiak
(mármint a bennszülöttek, hogy ilyen primitív szót használjak), honnan
származnak. Mivel nem találtak túl sok maradványt, egy csomó tudós nem is
hajlandó elfogadni a tényt, hogy ősemberek éltek arrafelé (egy bizonyos időszak előtt), mondjuk, nem tudom,
ők honnan magyarázzák akkor az emberek eredetét, mindenesetre valami ilyesmit
magyarázott a paleonéni. Szerencsére rekordidő alatt leadta az anyagot, és nem
tudta tovább húzni az órát, kénytelen volt elengedni minket. Befejezésül még
elmondta, hogy nagy örömére szolgál bejelenteni, hogy jövőre az Anthropologie biologique (igen, EZ az,
amit a Dr.Csont vagy Bones csinál) című tantárgyat ő fogja tanítani következő
félévben, így januárban újra találkozunk! Én majdnem lefordultam a székről, de
a többiek sem lelkesedtek túlságosan, mindenki pofákat vágott és sugdolózott,
hogy mennyire megszívtuk. Hát igen, de c’est
la vie, ami nem öl meg, az megerősít. Legalább a következő félévben is lesz
kit szidni.
 |
| www.weheartit.com |
Óra után mentem a terem elé, ahol a félév utolsó Enquete ethno-ját tartottuk,
összefutottam Veronika-val, a bolgár csoporttársammal, meg ott volt még
Charlotte és Laura is, akikkel a prezentációt csináltam októberben.
Beszélgettünk kicsit, ők is kiakadtak, hogy jövőre a paleonénivel leszünk Anthropologie biologique-on is, pedig
Laura-t még érdekelte is volna a tantárgy, de azt mondta, így már nem. Hát,
engem még csak nem is érdekelt, úgyhogy végképp nem tudom, mit fogok azokon az
órákon csinálni. De valószínűleg nem fogok bejárni rájuk. Enquete ethno-n aztán a tanárnő elhadarta még egyszer, mit kell
csinálni az év végi beadandóhoz (menekültes mini-kutatás, amivel még sehol sem
tartok), és jó sok mindent, de csak január 4-én kell leadni, úgyhogy addig még
van idő. Valahogy csak összehozom. Bastien nem volt órán, biztos még mindig
beteg szegény, Audrey ott volt, mondtam, hogy megírom délután az Introduction-t
a beadandónkhoz, átküldöm neki, és talán végzünk holnapra.
Órák után rohantam haza, hogy legyen időm rendesen nekiállni
a bevezető résznek. Ebédeltem, aztán el is kezdtem. És írtam. És írtam. Még
csak fél oldal. Írtam még. Már majdnem egy oldal. Ránéztem az órára: 17:52.
Nincs több agyam. Úgy döntöttem tehát, hogy nem fejezem be, és átküldtem a
félig kész bevezetést Audrey-nak, hogy ne haragudjon, de én képtelen vagyok
megírni. Azt mondta, no problem,
befejezi. Közben kaptunk hírt Bastien-ről is, halál betegen, de a saját
részével küzdött (ezért nem szabad az utolsó pillanatra hagyni a beadandó
írást, tuti, hogy akkor leszel beteg), azt mondta, amint befejezi, átküldi
nekünk. Hát én már nem vártam meg, amíg kész lett, mert az éjféli üzenetei után
elmentem aludni. Azok pont eléggé mutatták az állapotát: telenyomta magát
kávéval, teljesen fel volt pörögve, és a közös beszélgetésünkben élte ki magát.
De legalább leellenőrizte az egészet, kijavította Aurdey részét – az enyémben
nem talált hibát, ha-ha! Éjfél után nem sokkal lefeküdtem, mert holnap reggel
nagyon korán kell kelnem, hogy beérjek az utolsó Civilisation des pays lusophones órámra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése