20 days until Christmas.
Reggel megkértem a Danit, hogy
hívjon fel fél 9 körül, amikor ő is felkel, mert biztos voltam benne, hogy ha
csak az ébresztő csörögne, kinyomnám, és aludnék sokáig, pedig muszáj tanulnom.
Így, hogy beszélnem kellett hozzá (nem volt tartalmas beszélgetés, az egyszer
biztos), szépen lassan felébredtem, és mikor pár perc múlva letettük a
telefont, már fel tudtam kelni. Muszáj tanulnom, és ma itt az egész nap, hogy
haladjak a dolgaimmal.
Reggeli után neki is ültem, és
kitaláltam, hogy ebédig meg sem állok. Közben hazajött JB, összepakolta a
cuccát, majd el is rohant, sietett haza, mert este megint dolgozik a diszkóban.
Én csak tanultam, olvastam, írtam, próbáltam a beadandóhoz még több információt
összeszedni, és találtam is még egy cikket, ami pont témába illik. Így annyi
maradt hátra, hogy azt is elolvassam, kijegyzeteljem, aztán összerakjak egy
vázlatot, amit elküldök Bastien-nek és Audrey-nak, hogy szerintem így kéne
csinálni, és remélhetőleg arra reagálnak. A cikkel olyan sokáig bíbelődtem,
hogy este 6 óra volt, mire átszaladtam a Spar-ba egy mirelit pizzáért ebédre. A
vázlathoz ekkor még hozzá se kezdtem, de gondoltam, majd ebéd/vacsora után.
Közben eszembe jutott, hogy
muszáj sütit sütnöm, mert holnap reggel megyünk a Vicához Dijonba, és
megígértem, hogy viszek neki. Nekiálltam evés közben kimérni a hozzávalókat,
aztán összekevertem a tésztát, és elkezdtem sütni a gyömbéres-csokis kekszet. Aztán
összeraktam gyorsan egy brownie-tésztát is, mert azt is imádja Vica. Közben
eszembe jutott, hogy takarítani is kellene. JB-re nagyon mérges voltam, mert
nem elég, hogy megette a maradékot, ami az ebédem lehetett volna, még itt is
hagyott egy hatalmas kupac mosatlant a mosogatóban. Elmosogattam, elővettem a
porszívót, közben sültek a kekszek.
Dani is megérkezett később, én pont
végeztem a keksz-sütéssel, tettem be a brownie-t a sütőbe, rohantam,
porszívóztam, azt se tudtam hol áll a fejem. Ő szépen leült, megvacsorázott,
aztán megvárta, amíg nagyjából összeszedem magam, és alvás előtt még megnéztünk
néhány Jóbarátok részt. Természetesen tanulni már nem tudtam semennyit, pedig
sokkal több dologgal akartam ma végezni, de sajnos vasárnapra kell hagynom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése