Vendredi (25/11): Ma délelőtt felhívtam gyorsan Katit, mert ma van a
nemzetközi Katalin-nap (ahogy Nagyapó nevezte el régen), napközben képtelenség
elérni, mert folyton foglalt a vonal – most is fél órán keresztül próbálkoztam,
mire sikerült. Felköszöntöttem, aztán meséltem neki kicsit arról, hogy mi
történik velem mostanában. Miután letettük, elmentem futni, még pont volt rá
egy órám nagyjából.
 |
| ez volt a mai gyors (haza)futás |
Utána aztán tényleg rohannom kellett, mert nem sok időm
maradt fürdeni és ebédelni, már mennem is kellett a csoporttársaimmal találkozni
fél 2-re. Megint a bolond tanárunk szervezte ilyen lehetetlen időpontra és
lehetetlen helyre, úgyhogy csak öten voltunk ott a tízből, a többiek dolgoznak,
vagy órájuk van. Nekem kezd elegem lenni, hogy mindig ott vagyok ezeken a
megbeszéléseken, és mindig engem csesznek le (a többiekkel együtt, akik jelen
vannak), hogy nem haladunk eléggé. Hát azért nem haladunk, mert a többiek nem
bírnak eljönni.
A megbeszélés után még egy darabig
beszélgettünk mindenféléről a csoporttársaimmal, aztán mindenki hazaindult.
Nekem még volt egy kis időm itthon, rendezgettem a dolgaimat.
Öt körül aztán elmentem a lányokért az
iskolába. A nagyobbik azzal fogadott, hogy nem megyünk haza, hanem moziba
megyünk, anyukája adott neki pénzt rá. Oké, elbuszoztunk a Bellecour-ra, de
sajnos péntek este 7-8 körül egy gyerekfilmet sem adnak, úgyhogy hazamentünk
végül. A két gyerek teljesen el volt keseredve, meg fáradva, mire hazaértünk,
rossz volt rájuk nézni. Úgy volt, hogy sokáig kell maradnom, mert mindenki
bulizni ment a családból, de végül a nagyobbik testvérük otthon maradt, így
eljöhettem, miután lefektettem a kicsiket.
Samedi (26/11):
 |
| a futásunk eléggé alkonyatba fulladt, ilyen volt a park |
Ma próbáltunk nagyon tanulni Danival. Délután elmentünk futni a parkba,
egész jó idő volt, sütött a nap, le is nyomtunk 5 km-t.
Este én sütöttem egy
brownie-t, Dani elszaladt az egyik ismerőséhez valamit elintézni, aztán egy
gyors apéro (ezt a franciák azokra a before-partykra használják, amikor egy buli előtt egy lakásban összegyűlnek, és chipset, vagy olívabogyót, vagy sajtot esznek vörösborral), és indultunk moziba.
JB múlt héten hagyott nekünk itt két kupont,
amivel 6 euróért lehet moziba menni (nem szabad átszámolni forintba az árat,
mert nagyon fáj), úgyhogy most azokat felhasználtuk. Nagyon jó filmet láttunk,
a címe I, Daniel Blake…, vagyis Én, Daniel Blake…, egy angol
munkásemberről szól, akinek szívinfarktusa volt, ezért az orvosa megtiltotta
neki, hogy dolgozzon, de nem kaphat munkanélküli segélyt sem, mert „nem elég
beteg”. Belekerül a brit adminisztráció ördögi hálójába, ahonnan nem tud
kikeveredni, az ő csatájáról szól a film. Nagyon érdekes volt, a 444-en láttamróla egy cikket, az is elég jó. De az előzetesét itt meg tudjátok nézni, ha
érdekel.
Elég későn értünk haza, Danival
végigbeszélgettük az utat, annyira megérintett minket a film, nagyon nehéz volt
feldolgozni.
Dimanche (27/11):
 |
| ez a tegnap sült brownie, de csak ma kezdtük el enni - isteni finom! |
Elkezdtem még egészségesebben reggelizni, mint eddig, most
zabkását eszem, valamennyire Jamie Oliver receptjét követve, egy kis
kakaóporral, így egész finom íze van. Ha gyümölcsöt is tesz bele az ember,
akkor egyszerűen isteni finom. Úgyhogy mostanában ilyesmit reggelizek, vége a
jó kis croissant/pain au chocolat/pain au
lait-féle időknek… Nem lehet egész héten francia péksüteményt reggelizni,
mert aztán olyan leszek, mint egy nagy labda – és akkor nem futok majd, hanem
csak gurulok mindenhova. Belegondolni is rossz.
Mondjuk futni nem mentem ma, úgy ítéltem
meg, ideje pihenőnapot tartani, mert a héten elég sokat futottam egymás utáni
napokon, és holnap is menni szeretnék azért. És nem utolsó sorban, egyre
hidegebb van, ilyenkor őszintén szólva. sok kedve sincs az embernek abban a
néhány fokban futkosni.
Úgyhogy ma egész nap itthon voltunk
Danival, tanultunk, főztünk. Én délután átszaladtam az Hotel de Ville-hez egy
kávézóba a csoporttársaimmal találkozni, mert Julie mindenképp meg akarta
beszélni, hogy hogy csináljuk a filmet, és a beadandókat, mert nemsokára le
kell adnunk. Végül nem tartott sokáig szerencsére, és legalább ittam egy forró
csokit.
Este Dani hazament, én meg egyedül
maradtam most, mert JB csak holnap este jön, azt mondta. Nem baj, nagylány
vagyok, azért egy éjszakát kibírok egyedül az üres lakásban – még ha
félóránként azt is hiszem, hogy betörtek, mert valami zaj behallatszik az
utcáról, vagy a felettem lévő lakásban recseg a parketta, és azt hiszem, nálunk
járkálnak… Legalább megtanultam, hogy SOHA nem fogok egyedül lakni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése