Na, most kicsit lemaradtam
a bloggal, úgyhogy egyben írok mindent, ami a héten történt. Nagyon pörgős volt
ez a hét (is), azért nem volt nagyon időm közben írni ide.
Lundi (14/11) :
 |
| mai útvonal |
Hétfőn szokás szerint reggeli, délelőtt tanulás,
aztán futás. Ez most már nagyon bejáratott hétfői rutin, minden hetem így
kezdődik. Közben hazajött JB is, de egyből órára rohant, csak délben jött haza.
Kis eltolódással ebédeltünk, mert én később értem haza a futásból, úgyhogy
végül nem együtt.
Délután folytattam a tanulást, JB is. Igazi tanulószobát
csinálunk már a lakásból, egész nap semmi mást nem csinálunk. Néha
összetalálkozunk a konyhában, mikor kimegyünk kávéért. Neki is durva ez a jog
mester-szak, nekem is kemény ez az év most.
 |
| ma ilyen volt a park |
Mardi (15/11): Kedden egész nap egyetemen voltam. Reggel mondjuk nem mentem
be az első órámra, mert beadandót kellett volna adnunk a tanárnak, és
képtelenség volt kinyomtatni reggel 8 előtt. Meg kellett várnom, amíg kinyit a
COREP (ahol nyomtatni tudok), 9-kor, és végül így is csak a második órámra
értem be, háromnegyed 10-re. Szerencsére ezt is ugyanaz a tanárnő tartja,
úgyhogy oda tudtam neki adni az etnográfiai leírásomat. Remélem, nem kapok rá
nagyon rossz jegyet, sajnos senki nem tudta pontosan, mit kell csinálni, mert a
tanárnő nem volt képes érthetően elmagyarázni. Annyit mondott, írjunk le egy
helyet/szituációt a terepünkön, és elemezzük, de például azt nem mondta, milyen
arányban kell leírni és elemezni. Én szerintem kicsit túlzásba vittem az
elemzés részét, de remélem, emiatt nem fogja lepontozni. A következő órákon
Julievel brainstormingoltunk, mert
holnap este interjúzunk egy szociológussal, és össze kellett állítani a
kérdéseket.
Délután 4-kor, az óráim
után aztán elindultam a szerb gyerekekért az iskolába, de a Bellecour-on
elakadtam, ugyanis a busz nem járt. Ki volt írva, melyik buszmegállóból indult.
Átmetróztam a Saone másik oldalára, aztán futottam kb. 500 métert, vártam a
megadott megállóban, de semmi. Akkor már 17:10 volt, és nekem 17:30-ra oda
kellett volna érnem. Végül felhívtam az anyukát, és kiderült, hogy valami
felújítás miatt teljesen áthelyezték a busz útvonalát, ki kell metrózni a város
szélére, a Gare de Vaise-hez, onnan
megy. Visszarohantam a metróhoz, 17:15. Bemondják, hogy a metró 15 percig áll.
Oké, itt feladtam minden reményemet, és visszahívtam az anyukát, hogy csak fél
6-kor tudok innen elindulni, kb. legjobb esetben is 6-ra érek csak oda. Így ő
bepattant a kocsiba, és elment a gyerekekért, nekem pedig fel kellett sétálnom
a lakásukig. Elég sokat vártam rájuk, mert hatalmas dugó volt hazafelé. Végül
hazaértek, én játszottam velük jó sokáig, aztán még gyorsan megfürdettem a
kicsit, és megpróbáltam ágyba dugni őket – nem sok sikerrel. A kicsi ugrált az
ágyon, a nagy nem volt hajlandó fürödni menni. Végül jött az anyukájuk és
rendet tett, én pedig hazamehettem.
Mercredi (16/11): Ma megint reggel 8-tól az egyetemen voltam. Egészen délután
2-ig órám volt, aztán rohantam is a Place
des Terreaux-ra, ugyanis oda beszéltem meg egy interjút az egyik kutatásommal
kapcsolatban. A Conseil de Quartier
(„Kerületi Tanács” szó szerinti fordításban) alelnökével találkoztam. Szimpatikus
volt, egy nyugdíjas szociológus, mint kiderült, és nagyon szívén viseli a
kerület sorsát, rengeteget mesélt arról, hogy szerinte mi nem működik, mit
hogyan kéne csinálni inkább. Nagyon szeretnék, ha jövő félévben folytatnánk
velük a munkát, egy szociológiai kutatást akarnak csinálni, amit igazából
nekünk kéne lebonyolítani, azoknak a lakóknak a véleményét szeretnék megtudni a
kerületről, akik nem járnak a közgyűlésekre. Nekünk ez iszonyatosan jól jönne
jövőre, mindig sokkal könnyebb egy kutatást folytatni, mint egy újat elkezdeni,
ez pedig elég komolyan hangzik, elég jól mutatna az egyetemi munkáink között
is. Remélem, sikerül.
Miután befejeztük az
interjút, én hazaszaladtam gyorsan egy fél órára, aztán már mentem is a Part-Dieu-be, mert ott találkoztunk
Julieékkel. Előtte gyorsan elszaladtam nyomtatópatronért, és végre találtam –
elhoztam az utolsót, ami az egész plázában maradt. Ez az interjú nem ment olyan
csodálatosan, mint az előző, mert ez a pasi iszonyatosan gyorsan beszélt és
nagyon sokat, így én nem is nagyon tudtam kérdést feltenni, mert nem szeretek
az emberek szavába vágni. Meg aztán fáradt is voltam nagyon, hosszú volt ez a
nap. Nagy nehezen azért 9 körül hazaértem.
Jeudi (17/11): Ma reggel úgy volt, hogy találkozom néhány
csoporttársammal és elmegyünk az egyik parkba, ahol kutatni szeretnénk, és még
nem voltunk. Végül mindenki lemondta, úgyhogy egyedül voltam kénytelen menni.
Nagyon sok teteje nem volt a dolognak, mivel reggel 10-kor nem sokan mászkálnak
egy átlagos parkban. Nem baj. Utána rohantam órára, de természetesen megint
probléma volt a buszokkal, úgyhogy végig kellett metróznom a fél városon, és
végül fél órás késéssel estem be órára. Szerencsére nem volt baj, mert ez csak
egy ilyen kis csoportos megbeszélés volt, nem „rendes” óra, így a tanár sem
volt mérges. Nem volt túl pozitív ez a megbeszélés, csak négyen voltunk a
tízből, és leginkább csak arról szólt, hogy mi mit nem csinálunk jól, miért nem
haladunk. Hiába próbáltuk magyarázni a tanárnak, hogy egyrészt azért, mert 10
embert egyszerűen képtelenség egyszerre összegyűjteni és mindenben megegyezni,
másrészt azért, mert ő folyamatosan változtat az elvárásain, és így nehéz
akármit is csinálni. Természetesen nem értette meg a problémánkat, csak
továbbra is cseszegetett, hogy ez így nem jó, úgyhogy végül olyan idegesen
jöttünk ki Juliaval, hogy csak na. A többiek kicsit lazábban vették, de ők sem
voltak feldobva. Nem baj, megbeszéltük, hogy hétfő estére megpróbálunk
mindenkit összegyűjteni, és dűlőre jutni, mert pénteken prezentálnunk kell. Óra
után hazajöttem, ebédeltem, aztán tanultam. Olyan 5 körül felhívtam Danit, hogy
akar-e futni. Akart. Úgyhogy én is elindultam, ő is elindult, a park közepén
találkoztunk, futottunk egy nagy kört (6 km), közben megbeszéltük a napunkat,
aztán mindenki ment haza. Nagyon jó volt így, sokkal jobban szeretek vele
futni, mint egyedül.
Vendredi (18/11): Ma megint tanultam, aztán elmentem futni. Sajnos a park be
volt zárva (nagyon fúj a szél), úgyhogy a Rhone-parton futottam. Nem volt
hideg, de az biztos, hogy a szél nagyon fújt, így nem volt túl kellemes a
futás. Öt kilométer után haza is jöttem, de legalább nagyon szép képeket
csináltam.
 |
| ilyen gyönyörű volt a Rhone-part, még ilyen csúnya időben is |
Este mentem a szerb
gyerekekért az iskolába, most annyira hamar indultam, hogy kb. 20 perccel előbb
odaértem, mint kellett volna, úgyhogy ácsorogtam kicsit a szürkületben az
iskola előtt. Aztán hazamentünk, otthon vacsoráztam velük, játszottunk sokat.
Nagyon szerették volna, hogy jöjjek hétvégén is, de nincs időm sajnos.
Samedi (19/11): Szombat délelőtt, végre van időm takarítani – illetve most
sincs, de muszáj. Már két hete nézem a koszt a lakásban, leginkább lekapcsoltam
a villanyokat, hogy ne is lássam, de ma már nem bírtam tovább. Úgyhogy ma, amíg
Dani tanult, én takarítottam. Sokáig tartott, de legalább most egy ideig megint
csak porszívózni kell, mert a fürdőszoba és a konyha csillog-villog. Ebédre
csináltunk sajttal töltött pulykamellet és gyorsan összedobtam egy
brokkoli-krémlevest is. Utána rohantam is Juliehez, végül gyalog mentem, de így
is egy bő negyedóra volt, el is késtem kicsit. Három órát voltam velük, de
nagyon sokat haladtunk. Felosztottuk a munkát, ki milyen cikkeket keres jövő
hétre, aztán elmentünk a belső udvarokba (oda már csak Julie és én, a többiek
hazamentek) videózni. Nagyon szuper felvételeket csináltunk a kisfilmhez, már
csak össze kell majd vágni.
Délután el akartunk menni
futni, de mire hazaértem már besötétedett, és a hideg széltől sem volt túl sok
kedvem, úgyhogy itthon maradtunk és tanultunk tovább Danival.
Dimanche (20/11):
A vasárnapokat nagyon szeretem, ez az egyetlen nap a héten,
amikor tényleg nem kell sehová mennem. Reggel Dani elment tortillát csinálni az
egyik egyesülettel, amiben benne van, mert tortilla árulással akarnak pénzt
gyűjteni maguknak.
Én itthon maradtam, tanultam kicsit, aztán elkezdtem
sütni-főzni. Először megmelegítettem az ebédet, aztán nekiláttam a heti
sütinek. Most almatortát csináltam, Dani azt kért, de kipróbáltam egy új receptet, fordított almatorta, Tarte
Tatin, francia desszert. Egészen jól sikerült, mindkettőnknek nagyon
ízlett.
Délután folytattuk a
tanulást, a lakásban maradtunk, ilyen hidegben egyikünknek sem volt kedve
kimozdulni. A ma esti edzést is lemondta a futós csoport, mert akkora szélvihar
van, hogy nem biztonságos a park, és azt is írták, hogy szerdáig ne menjen
senki futni, mert veszélyes. Van benne valami, mert amikor reggel elmentem a
boltba, egy locsolókannát lefújt a szél egy erkélyről, bele se merek gondolni,
mi van, ha egy cserép esik így le. Vagy futásnál a fák ágai tudnak veszélyesek
lenni. JB ma nem jött este, holnapig otthon marad, úgyhogy Daninak megesett
rajtam a szíve, és itt maradt éjszakára, hogy ne legyek egyedül.
Nagyjából ennyi minden
történt a héten, most megyek vissza a
dolgaimhoz, még mindig sok van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése