Lundi (21/11): Mivel tegnap Dani volt olyan rendes és itt aludt,
hogy ne legyek egyedül, sajnos ma reggel 6:30-kor kellett kelnünk. Én azt
terveztem, hogy elmegyek futni, mikor ő az INSA-ra indul, de egyrészt még sötét
volt (igen, itt még reggel fél 8-kor is sötét van), másrészt még mindig nagyon
fújt a szél. Úgyhogy, futás helyett a szobámban maradtam és nekiálltam tanulni.
Nemsokára megjött JB is, hozott megint egy csomó kaját. Én komolyan visszafogom
magam most a vásárlással, egyrészt azért, mert eléggé le vagyok égve (jön a
karácsony, ugye), másrészt azért, mert JB annyi kaját hord ide, hogy soha nem
fogjuk tudni mindet megenni.
Délután tanulgattunk, én
próbáltam valami lelkesedést magamba önteni, mert így, hogy a hétfői futásom
elmaradt, nagyjából semmihez nem volt kedvem. Nem mertem kimenni, mert JB is
azt mondta, hogy a szélvihar még mindig tart.
Nagyjából 5 körül mentem el
a portugál órámra, ahol visszakaptuk (végre) a beadandónkat, amit még őszi
szünet előtt adtunk le. Sajnos, a jegyet nem mondta meg a tanár, de az enyémet
külön kiemelte, hogy „Très bien!” (Nagyon jó), ez legalább pozitívum. Két hét
múlva lesz a vizsgánk, sajnos azt még nem tudjuk, hogy ott mit vár el.
Mardi (22/11): Ma borzalmas volt felkelni. Nagyon nem bírok télen,
sötétben, reggel 6-kor felkelni, ennél rosszabb dolog szerintem kevés van. De
muszáj volt, ma be kell adnunk egy fontos beadandót a csoportmunkával
kapcsolatban – igaz, hogy nem én viszem, de azért jó, ha ott vagyok. És milyen
igazam volt, ugyanis Anne-Elisabeth elaludt, és nem hozta a papírt, végül
nekünk kellett Julie-vel rohangálni az egyetemen egy nyomtató után, hogy oda
tudjuk adni a tanárnőnek, amit csináltunk. Végül azért sikerült szerencsére.
A második óránk elmaradt,
úgyhogy helyette én elmentem a Centre des
langues-ba (Nyelv-központ) az egyetemen, hogy kérjek egy formanyomtatványt,
amit alá kell íratnom a portugáltanárommal a Brazíliába való jelentkezéshez. Természetesen
náluk ilyen nem volt, úgyhogy elküldtek a Bureau
des Relations Internationales-ba (Nemzetközi kapcsolatok iroda). Ott sem
volt, a hapsi csak annyit tudott mondani, hogy kérdezzem meg a
portugáltanáromat, vagy a tanszékvezetőmet – köszi. [Végül a portugáltanárom
átküldte emailben a papírt, úgyhogy ez el lett intézve.] Ezzel jó sok időm
elment, a maradék fél órában olvastam kicsit, aztán mentem órára.
Délután 4-ig órán voltam,
aztán siettem a város másik végére a szerb lányokért. Ma nem volt annyira
könnyű velük, főleg a lefekvés a kritikus pont. A kisebbik például elkezdte a „nem”
szót ismételgetni végtelenítve, mikor közöltem vele, hogy „na, most már ideje
aludni menni”. Végül sikerült ágyba dugni őket (még mesét is meséltem!), és
10-re otthon is voltam. Hosszú nap volt.
Mercredi (23/11): Ma reggel úgy
döntöttem, hogy megspórolok magamnak majdnem két órányi szenvedést, és inkább
alszok a kommunikációantropológia szeminárium helyett – ez az az óra, ahol
activityztünk múltkor. Eddig úgyis minden órán ott voltam. Nagyon jól tettem,
mert egészen kipihenve ébredtem, jó kedvem volt – sokkal jobb világosban órára
menni, mint vaksötétben. Bementem az egyetemre, ott voltam egészen fél 5-ig.
Sikerült beszélnem a tanszékvezetővel is Brazíliáról, nagyon sok dolgot kell
még elintéznem, de ha minden jól megy, jövő héten beadhatom a jelentkezést. Aztán
elzarándokoltam a LIDL-be egy mosószerért, ami csak 4 euró és kb. 3 hónapig
elég – mondtam, hogy le vagyok égve, ilyeneket csinálok mostanában, hogy pénzt
spóroljak. Vettem egy pizzát is, az pont jó lesz vacsorára.
Este Borival együtt írtuk a
motivációs leveleinket, ő Franciaországba szeretne jönni jövőre Erasmus-szal
(de nem ide Lyonba, hanem Észak-Franciaországba), én pedig a brazil
jelentkezésemhez raktam össze a dolgokat. (Majd erről az egészről bővebben
akkor fogok itt írni, amikor már nagyjából biztos lesz, hogy kimehetek, vagy
legalább sikerült beadni a jelentkezésemet.) Elég sokáig beszéltünk, már nagyon késő volt, mire
ágyba kerültem. Nem baj, holnap aludhatok sokáig.
Jeudi (24/11):
Ma nem bírtam felkelni reggel 8-kor, de annyira, hogy még az
ébresztőórámra sem emlékszem, pedig elvileg csörgött. Fél 10 körül ébredtem fel
végül, JB-vel nagyjából egy időben, így együtt reggeliztünk.
 |
| egy kis statisztika |
A mai napom
iszonyatosan nagy kudarc volt, azon kívül, hogy elmentem futni végre. Már
nagyon hiányzott, úgyhogy konkrétan nem tudtam megállni, csak mentem és mentem,
és végül 10 km lett belőle. Futottam a Rhone-parton, aztán a parkban is. Nagyon
szép idő volt, legalábbis én annak láttam ezt a novemberi szürkeséget. Még az
eső is esett, de azért néha kisütött a nap, és meleg is volt, aminek én nagyon
örültem.
Főleg az tett nagyon boldoggá, hogy végre ki tudtam kapcsolni, mert a
futás az egyetlen stressz-oldó módszerem itt kint, és ha nem tudok menni, egy
idő után elkezdek megőrülni a saját gondolataimtól. A vizsgák és a leadási
határidők közeledtével nagyon durva hangzavar van a fejemben, ha arra gondolok,
hogy mit kell még csinálnom. Az idő pedig hihetetlen gyorsasággal telik, már
csak pár hét és repülök haza.
Most pedig megyek is
aludni, mert holnap rengeteg dolgom lesz, és korán kellene kelnem. Bonne nuit!
 |
| a nagyon elnyűtt futócipőm az esőben |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése