Péntek (11/11): Ma elég nehezen ment az ébredés, főleg nekem, mert iszonyatos migrénem volt megint. Annyira rosszul voltam, hogy amíg a két darab
nurofen nem hatott, addig mozdulni sem bírtam, csak feküdtem az ágyban, Dani
meg aggódva nézett, és kérdezgette, tud-e segíteni, de nem nagyon tudott. Nagy
nehezen jobban lettem, és ki tudtam menni a konyhába reggelizni. JB nagyon
helyes volt, vett nekünk pain au chocolat-t
, ami az asztalon várt minket. Ő már hazament, de a barátai még aludtak a
szobájában. Megreggeliztünk Danival – közben JB barátai is elmentek haza –, én
egyre jobban lettem, de a hányingerem nem múlt, úgyhogy kitaláltuk, elmegyünk
futni, hátha a friss levegő rendbe tesz. Nem sokat futottunk, egy kiskört, 4
km-t, de nem lett jobb, sőt. Mikor hazajöttem már szédültem is, a fejfájás már
nem hasogatott, de olyan volt mégis, mintha valami szorítaná a fejemet, a
hányinger maradt. Délután 1-kor kellett volna találkoznom a csoporttársaimmal, hogy
megnézzük megint a belső udvarokat, de le kellett mondanom, ilyen állapotban
képtelen voltam elmenni. Inkább ledőltem egy kicsit pihenni, beborogattam a
fejemet és zenét hallgattam, Dani tanult mellettem.
Szépen lassan tényleg
jobban lettem, olyan 3-4 körül már egyáltalán nem volt semmi bajom, úgyhogy el
tudtam indulni babysitterkedni, a szerb családhoz kellett mennem. Ma nem volt
nekik sem iskola, mert munkaszüneti nap van Franciaországban, úgyhogy a
házukhoz mentem. Rengeteget játszottam velük, egészen este 8-ig ott voltam,
aztán még tovább is akartak marasztalni, de rohantam haza Danihoz, vacsorázni.
Szombat (12/11): Ma nem történt túl sok érdekes dolog, délelőtt leginkább
tanultunk, vásároltunk és főztünk. Délután Dani visszament az INSA-ra, én át
akartam ugrani megnézni a két belső udvart, amit tegnap kellett volna a
többiekkel, de végül annyi más dolgom volt, hogy itthon maradtam.
 |
| ilyen volt ma a naplemente a parkban |
El akartam menni futni is,
mert gyönyörű idő volt, azt is beiktattam a délutánomba, egy parkkört
csináltam, 5 km-t. Még futás előtt, a park előtti zebrán váratlanul
megszólított egy néni, hogy hány kört fogok futni. Én rávágtam, hogy egyet, ő
megdicsért, azt mondta, bravo, aztán már ment is tovább, mire feleszméltem. Ez
az igazi motiváció, amikor a járókelők megdicsérnek, hogy te még ilyen hidegben
is sportolsz. Ezek után persze sokkal könnyebben ment minden, hatalmas
mosollyal az arcomon futottam.
Este átjött Dani, gyorsan
megvacsoráztunk együtt, aztán ő elindult egy barátjához, én meg mentem a
kedvenc barátnőmhöz, Monához. Megint vigyázni kellett rá, mert az anyukájának
programja volt este. Most nem fáradtam ki annyira durván, mint múlt héten, de
azért nem volt könnyű, mert Mona nem volt hajlandó vacsorázni, elég sokat
kellett könyörögni, hogy egyáltalán egy kis kompótot egyen. Végül olyan 11-12
körül értem haza, még tanultam, amíg Dani haza nem ért.
Vasárnap (13/11): Ma valahogy teljesen elhúztuk a felkelést,
ugyanis az ébresztő óra 10-kor csörgött, de nekünk csak 11-re sikerült a
reggeliző asztalhoz kerülni, így délelőtt nem sokat tudtunk tanulni. Fél 1
körül gyorsan elszaladtunk a boltba, aztán őrült főzésbe kezdtünk, mert én
kitaláltam két-három dolgot is, amit meg akartam csinálni, és kapóra jött, hogy
Dani tud segíteni. Végül tényleg össze is dobtuk ketten, így megcsináltuk a mai
és a jövő heti vacsoránkat is (majd lefagyasztom addig). Délután találkoztunk
Dani anyukájának egy barátnőjével, Nathalie-val, aki szintén Lyonban lakik,
lehet már írtam róla, egészen gyakran találkozunk vele, nagyon helyes nő.
Kávéztunk egyet ebben a borzalmas, szürke időben. Vacsora előtt még volt időnk
gyorsan futni egyet a parkban, de hideg volt és az eső is elkezdett esni,
úgyhogy 3 km után haza is jöttünk. Majd holnap elmegyek egyedül egy nagyobb
körre. Este Dani visszament az INSA-ra, én pedig vártam JB-t, később kiderült,
hogy hiába: csak holnap jön. Így most egyedül tanulgattam kicsit.
 |
| ez volt a mai vacsink: töltött káposzta Jamie Oliver receptje alapján, némi változtatással |
Tudom, hogy ezek a
bejegyzések elég gyorsra sikerültek, de egyszerűen tényleg nincs időm blogot írni.
Az egyetemi határidők nagyon kezdenek szorítani, nemsokára jönnek a vizsgák is
(azoknak még mindig nem tudom az időpontját), közben a jövő évemre is készülni
kell, babysitterkedni is járok sokat mostanában, rohanás az életem. Alig várom,
hogy karácsony legyen, és kicsit kiszakadjak ebből a mókuskerékből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése