Alapból
nem szeretem a hétfőket, főleg ha korán kell kelni, de most viszonylag izgatottam
ittam a vaníliás kávémat Anna pici lakásának padlóján. Nagyon tetszik Párizs, de alig vártam,
hogy Lyonban legyek, nagyon odahúz már a szívem. Szerencsére olyan jóarc
barátnőm van, hogy kikísért a TGV-hez (ami 2,5 óra alatt Lyonban van és csak 16€
volt), úgyhogy legalább nem egyedül ültem az RER-en egy órát. Elköszöntünk, én felpattantam a vonatra.
[Amúgy a TGV a
francia gyorsvasút, az RER a párizsi agglomerációt a belvárossal összekötő
vonat.]
Sajnos
későn vettem észre, hogy a telefontöltőm nem működik rendesen, mikor felkeltem, csak 3%-on volt a hasznosabbik telefonom, úgyhogy a vonaton keresnem kellett valami
módot, hogy feltöltsem. Ezeken a vonatokon amúgy 2€-t kell fizetni, hogyha az
ember konnektort akar, de mivel eszembe sem jutott, hogy ilyen helyzetbe
kerülök, nem kértem a jegyvásárlásnál. C’est
pas grave (nem baj), rögtön kiszúrtam a kocsinkban két konnektoros helyet,
ami alapból mozgássérülteknek / időseknek / gazdag embereknek volt fenntartva
szerintem, mert sokkal nagyobbak és kényelmesebbek voltak a székek, mint a
többi. Az egyikre gyorsan le is csaptam, gondoltam legalább indulásig töltöm a
telefonomat. Nem sokkal később megjelent a szemben lévő kerekes székhez tartozó
pasi, aki rám nézett, majd körülbelül a harmadik kérdése az volt, hogy nem
akarok-e vele kávézni valamikor. Egész nagy gyakorlatom lett már az ilyen
kezdeményezések visszautasításában, úgyhogy megköszöntem a kedvességét, és
mindenféle köntörfalazás nélkül nemet mondtam (csak így lehet megúszni ezeket).
Később aztán (mivel senki nem jött, hogy elfoglalja a helyet, amin ültem)
beszélgetésbe elegyedtünk, mert ő rettenetesen mesélni akart nekem az életéről,
munkájáról, engem meg általában nem zavar, ha idegenek történeteit kell
hallgatnom, sőt, tök sokat tanulok belőlük általában. Ezalatt a két és fél órás út
alatt megtudtam, hogy ez a pasi azért harcol (egy egyesületen keresztül), hogy
a mozgássérültek könnyebben közlekedhessenek, Marseille-ben (ahol ő lakik)
nagyon nehéz a helyzet, viszont Lyon a legelérhetőbb város a mozgássérültek
számára. Ezen kívül még rengeteg érdekes dolgot megtudtam a témában, végül az
egyesület névjegykártyáját is odaadta, amin természetesen ott volt a
telefonszáma, ha mégis szeretnék kávézni. Lyonban elköszöntünk, aztán én
leszálltam.
A vonat a
repülőtéren tett le (a TGV-k mind itt állnak meg), úgyhogy még egy vonatra
kellett szállnom, ami berepített a városba – ma ez már a harmadik volt. Az
állomáson letettem egy csomagmegőrzőben a hatalmas túrahátizsákomat és a
bőröndömet, aztán elbuszoztam a kedvenc lyoni helyemre, a parkba. Sétáltam,
ebédeltem, aztán hazatelefonáltam Anyának, hogy mi a helyzet (milyen jó, hogy
már nincs roaming, így tök olcsón elérem a családot, amikor csak akarom).
Még volt
egy kis időm a kollégiumi időpontom előtt, úgyhogy elszaladtam beszerezni az új
francia SIM-kártyámat. Viszonylag hamar sikerült is a kezemben tartani, havi 20
euróért annyit telefonálok, sms-ezek és internetezek, amennyit akarok.
Következő
megálló a kollégium volt. Lyonban iszonyatosan nehéz albérletet találni, a
régibe pedig nem tudtam volna visszamenni, úgyhogy ez tűnt a legegyszerűbb
megoldásnak. Azért nem a magyar viszonyokat kell ideképzelni, saját
mini-lakásom lesz, fürdőszobával és konyha-sarokkal, nagyjából mintha egy
panelben laknék sok-sok másik diákkal.
Ez a
kollégium Lyonnak egy olyan részén van, ahol én még soha életemben nem jártam,
kicsit messze a belvárostól. Igazából ez egy sok kollégiumból álló komplexum,
van edzőterem, több mosoda, táncterem, informatikaterem, minden, amire egy
diáknak szüksége lehet.
Sajnos a recepción akkora káosz volt, hogy még
időponttal (16:15-re volt) is háromnegyed órát várakoztam, aztán végül nem is
tudtam elintézni a papírokat, mert 5-kor zártak. Szerencsére a kulcsot
odaadták, így elfoglalhattam az új szobámat/lakásomat. Mondjuk, először nagy bajban voltam, mert nem bírtam kinyitni az ajtót sehogy se. Leszaladtam az
udvarra, és megkértem az épp arra járó két arab srácot, hogy segítsenek már
rajtam. Mosolyogtak, a fiatalabbiknak egy másodperc sem kellett, és rájött,
hogy hogyan nyílik, aztán megtanította nekem is a trükköt. Amúgy ahogy eddig
észrevettem, itt is legalább akkora keveredés van, mint Brazíliában vagy a
Népszínház utcában (úgyhogy tök jól érzem magam), sok-sok fekete, arab, ázsiai,
meg nyilván mindenféle népség Európából, csak ugye az országokat már nem tudom
arcról belőni.
Az én épületem az egész komplexum legtetején van (szóval fel
kell mászni), a szobám az ötödiken, a kilátás egész jó az ablakból, csak nagyon
messzinek tűnik Lyon, amitől kicsit megijedtem először – később rájöttem, hogy a
belváros akár 10 perc alatt elérhető. Van egy viszonylag nagy fürdőszobám, egy
egész jó ruhásszekrényem, kis konyhasarkom, egyszemélyes ágyam, meg egy
hatalmas (de tényleg) íróasztalom. Majd ha rendesen berendezem, talán teszek
fel képet róla, de most még elég nagy a rendetlenség.
Mivel a cuccaim egy része
itt maradt Lyonban, nem sok praktikus dolgot hoztam magammal Paloznakról,
úgyhogy az esti bevásárláskor beszereztem néhány fontos dolgot, ami nélkül nem
lehet évet kezdeni: bornyitó (borral persze), kávé és műanyag kanál az elsők
között szerepelt.
A bevásárlás után elszaladtam az állomásra a csomagjaimért,
és majd’ megszakadtam, amíg felcipeltem őket a kolihoz – oké, hogy jó a
kilátás, de megéri ez? Még szerencse, hogy van lift az épületben. A
kipakolással ma nem bajlódtam, még lesz rá időm.
 |
| good to be back |
Másnap (kedden), a reggeli kávé és egy kis rendezkedés után lementem a recepcióra, hogy elintézzem a papírokat. Szerencsére, most egész kevesen voltak, úgyhogy gyorsan ment minden. A városba is beszaladtam tisztítószerekért, mert kicsit azért áttörlöm a polcokat, mielőtt bepakolok. A bankomhoz is beugrottam, ami később iszonyú mázlinak bizonyult, ugyanis van valami ajánlatuk, amivel a havi 20 eurós telefonszámlámat ők 10-re csökkentik, ugyanazokkal a feltételekkel nagyjából (szóval korlátlan sms, telefon és internet). Nem kellett sokáig győzködni, aláírtam a papírokat, jövő hét kedden már a kezemben lesz az új SIM-kártyám az eddigi számommal. Szóval ma egészen produktív napom volt.
 |
| Rhone-part |
Amúgy
nagyon jó újra itt. Nem győzök ámuldozni, hogy Lyon mennyire meseszép. Ahogy
járom az utcákat, egyfolytában rácsodálkozok a szebbnél szebb épületekre, a
különböző kicsi parkokra, a folyópartokra… A brazil városok után akkora a
kontraszt, hogy el sem tudom mondani. Imádom Brazília minden szegletét, de azt
hiszem, az európai építészetet semmi sem tudja felülmúlni. Ráadásul mikor
busszal megyek a belvárosba a kollégiumtól, van egy rész, ahonnan rálátni az
egész városra, hát azt tényleg nem lehet leírni mennyire szép. Szóval, aki
szeretné tudni, jöjjön, látogasson meg! :)
A nap
további részében amúgy elkezdtem kipakolni, meg a holnapi
szakdolgozat-védésemre készülni (persze megint last minute). Közben kedves régi lakótársamtól, JB-től, jött egy
üzenet, hogy egy kocsmában iszik és azonnal menjek oda – de mivel ez este 9-kor
volt, már nem mozdultam semerre, a holnapi védésen jó lenne tiszta fejjel
megjelenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése