Változatlanul időhiányban szenvedek,
hatalmas a lemaradás.
Február 8-án, hétfőn,
takarítottam kicsit, így a hétvége után azért kellett, sokan voltunk,
összejárkáltuk a lakást. A maradék időben tanultam (beadandót írtam másnapra),
főztem, elmentem futni is. Ez a hétfő viszonylag lazulós nap, így, hogy nem
járok be az Anthropologie biologique-ra
(Orvosi antropológia). Nem is nagyon fogok a közeljövőben, egyrészt már akkor
is a hideg futkos a hátamon, ha a tanárra gondolok, másrészt a többiek
szorgalmasan töltik fel internetre a jegyzeteket, úgyhogy azzal sem lesz gond
vizsga előtt. Az már bebizonyosodott első félévben, hogy előnyt nem jelent, ha
az összes órán ott vagyok.
Február
9-én, kedden, szépen felkeltem és bementem a
reggeli szemináriumomra. Nálam volt az eheti és a múlt heti beadandó is,
gondoltam kérni fogja mindkettőt. Beértem a terembe, néhányan már bent ültek,
de Dimitrievich sehol, ráadásul elég sokan hiányoztak, ami nagyon furcsa volt.
Néhány perc elteltével valaki megnézte az emailjeit, és kiderült, hogy ma
reggel kaptunk egyet: az óra elmarad. Így valószínűleg a délutániak is, mert
mindegyiket Dimitrievich tartja. Néhány szitokszó után (Ezért keltünk fel és
utaztunk egy órát?!) kivonultunk a teremből, és mindenki ment dolgára.
Én beültem az egyetem kávézójába, mert Annával
megbeszéltük, hogy ma az IKEA-ban ebédelünk, úgyhogy inkább megvártam. Szóltam
neki, hogy (jóval) hamarabb végeztem, mint vártuk, de szerencsére ő is el
tudott indulni azonnal, és így csak fél órát kellett várnom. Sétáltunk egy kört
az áruházban, aztán megebédeltünk viszonylag korán, olyan 11 fele. A svéd
húsgolyók mindig jó választásnak bizonyulnak, és más éttermekhez képest
egyáltalán nem drága, francia viszonylatban nagyon megéri: 6 euróért már kapsz
egy előételt vagy desszertet, főételt (húsgombócokat körettel) és egy üdítőt. Természetesen
van más választék is főételekből, de azok általában drágábbak.
IKEA után szépen hazamentünk, délután tanultam kicsit.
Este írt a Dani bátyja, Előd, hogy lekésett egy vonatot,
ezért nem tud egyenesen a nagypapájukhoz (a Pireneusok felé) menni, holnap
éjszaka Lyonba ér, és kellene neki szállás – Daninál meg nyilván nincs annyi
hely a koleszban. Mi sem természetesebb, persze, van nálunk matrac és hely is,
jöjjön csak. Az első gondolatom az volt, hogy ne mondjuk el Daninak (aki úgy
tudja, hogy Előd csak átszáll Lyonban), hanem este menjünk ki az INSA-ra,
meglepni. Ebben meg is egyeztünk Előddel, és nagyon izgatottan vártuk a
holnapot.
Szerdán,
február 10-én, szokás szerint bementem az Anthropologie Néolithique (Neolitikum)
című órámra. Most nem veszünk túl érdekes dolgokat, de nagyon szeretem a
tanárt. Egy fiatal régész, látszik, hogy imádja, amiről magyaráz (még akkor is,
ha én ezt sosem fogom tudni megérteni), nagyon lelkes. A második órám Enquete ethno volt, ide már úgy mentem,
hogy nem lehet gond, hiszen tegnap este írtam két menekültekkel foglalkozó
szervezetnek is, ahogy múlt héten megígértem a tanárnak. Ebből az egyiktől
válaszoltak is, egy nagyon kedves, Gaelle nevű fiatal nő, így elsőre egész
segítőkésznek tűnt, remélem, tényleg előremozdítja a kutatásomat kicsit. Enquete ethno-n most a mi csoportunkon
volt a sor, hogy elmeséljük, mit csináltunk első félévben, és mit fogunk a
másodikban. A tanárnő áldását adta a tervemre, miszerint felkutatok egy
egyesületet végre, és részt veszek a munkájukban, amennyire tudok. Eredetileg a
magyar menekülteket segítő szerveződéseket is belevettem volna a kutatásomba,
de egyre inkább úgy érzem, nem lesz rá kapacitásom, és ezzel a tanárnő is
egyetértett, azt mondta, nem kell túlbonyolítani, bőven elég egy csoport itt
Lyonban – főleg, hogy ebben a félévben sem fogok túl sokat hazamenni.
A harmadik órám portugál volt, amire szokás szerint nem
nagyon tudtam annyit készülni, mint kellett volna, de egy szövegértés-feladatot
megcsináltam. Ma egy brazil író beszédét hallgattuk, amit egy berlini
könyvfesztiválon mondott el, ezzel teljesen felkavarva az európai közéletet,
mert a beszédben teljesen más képet festett Brazíliáról, mint ami eddig
Európában megszokott volt. Nagyon érdekes volt, de elég lassan haladtunk, mert
Giusti nagyjából minden egyes mondat után brazil civilizáció órát tartott, és
hosszasan magyarázta, hogy mit miért mond. Érdekes volt, az biztos, csak így a
szöveget eléggé széttördelve hallottuk. Hamarabb el kellett indulnom, mint hogy
vége legyen az órának, mert Előd közben megérkezett az állomásra, úgyhogy óra
közepén felálltam, észrevétlenül odaadtam Giusti-nak a beadandómat, és
kisurrantam az ajtón.
Kimentem a Part-Dieu-re, összeszedtem Elődöt, hazahoztuk
a cuccait, aztán sétáltunk egyet a parkban, majd ő aludt estig, én pedig
tanultam. Dani csak este 8-kor végzett, elhitettem vele, hogy nagyon rossz
napom van, és szükségem van egy kis baráti támaszra, ezért kimegyek hozzá a
campusra. Hatalmas volt a meglepetés, mikor a villamosról utánam leszállt a
bátyja! Nem nagyon tudta először hová tenni a dolgot, aztán teljesen felpörgött
és kaptunk egy random körbevezetést az INSA-n. Ezek után visszamentünk hozzám,
ahol JB már vacsival várt minket. Én még délután összedobtam egy francia
hagymalevest, ami nagyon finom lett, JB csinált gratin-t (olyasmi, mint a rakott
tészta), úgyhogy tökéletes csapatmunkával eszméletlen jó vacsorát hoztunk
össze. Utána boroztunk, vízipipáztunk, és beszélgettünk jó sokáig még.
Másnap,
február 11-én, Dani felkeltett olyan fél 7
körül, mert ment vissza az INSA-ra. Miután elment, én még visszafeküdtem, aztán
egy óra múlva újra felkeltem, mert Elődöt ki akartam kísérni az állomásra,
ahonnan aztán tovább indul a nagypapájához. Így nem mentem be a reggeli órámra,
Anthropologie de la parenté-re
(családfakutatás és elemzés nagyjából), de nem volt gond, mert ez még úgyis
csak az első, bevezető óra – igen, félév közepén lassan, de valahogy eddig nem
sikerült tanárt találnia az egyetemnek. Hazajöttem olyan 11 körül, délben
ebédeltem, aztán a délután hátralévő részét tanulással töltöttem. Este bementem
a mobilité portugaise órámra, ahol
most két brazil lány jött mesélni az egyetemükről. Nagyon szuper volt, mert
annak ellenére, hogy végig portugálul beszéltek, én teljesen jól értettem, amit
mondtak, és ennek nagyon örültem.
Pénteken,
február 12-én, szokás szerint takarítottam,
aztán elmentem a LIDL-be vásárolni, mert ott sokkal olcsóbb minden. Annával
találkoztam a bolt előtt, ez már lassan pénteki program lesz, de persze sokkal
jobb társaságban vásárolni, mint egyedül. Utána együtt is vacsoráztunk, vettünk
halat, csináltunk hozzá salátát, nagyon finom volt. Ezután nyakunkba vettük a
várost, és bementünk bulizni a Place des
Terreaux-ra, néhány erasmusos fiatallal, Anna barátaival. Éjfél körül csatlakozott
hozzánk Dani is, de aztán mi inkább hazamentünk, mert Dani gitárjával nem
tudtunk volna diszkóba menni, ráadásul nekem nagyon kedvem sem volt.
Szombaton,
február 13-án, délelőtt nem nagyon csináltunk
semmit, leginkább iszonyatosan sokáig aludtunk. Délután tanultunk egy kicsit
Danival, de nem sokkal később, olyan 5 körül már jött is Anna, aki először
futott egy kört a parkban, aztán letusolt, és már indultunk is a Vicáért. Vica
most azért jött, mert holnap Genfből repül majd haza (mostantól van szünete),
és muszáj Lyonon keresztül jönnie, Dijonból nem nagyon van normális közlekedés.
Este palacsintát sütöttünk (igazából csak Dani, mi közben boroztunk, ilyen ez a
nőuralom), és aztán vacsora közben először Index- és 444-videókat, majd
Mézga-családot néztünk. Ilyen ez, ha néhány magyar együtt van külföldön.
Vasárnap,
február 14-én, reggel kikísértük a Vicát az
állomásra. Iszonyatosan rossz idő volt, és én nagyon mérges voltam Danira, mert
nem keltett fel minket időben, úgyhogy kb. tíz percem volt összekészülni, az
meg nem elég. Miután feltettük a Vicát a vonatra, Anna onnan hazament aludni,
mi is visszajöttünk Danival hozzánk, és moziműsort néztünk, mert este el
akartunk menni, megnézni egy filmet. Van kuponom, amivel így két euróval
olcsóbban lehet jegyet venni. Végül egy új francia film, a Chocolat mellett döntöttünk, és nagyon jó döntésnek bizonyult, mert
zseniális volt. Omar Sy, aki az Intouchable-ban
is hatalmasat alakított, játssza a főszerepet. Én mindenkinek csak ajánlani
tudom, nagyon-nagyon szomorú, de csodálatos film. A film után hazajöttünk, és
JB-vel együtt megvacsoráztunk. Én csináltam a vacsit, iszonyatosan finom rakott
csirkét (ha létezik ilyen magyarul), és még tortát is sütöttem, ami megint csak
nagyon jól sikerült, JB szerint ez volt az eddig valaha legjobban sikerült
sütim – és ez tényleg elég nagy bók, mert a málnás brownie-ról heteken át
áradozott. Így telt a vasárnapunk, a hétvégénk, nagyon nyugisan, de jó volt, hogy
végre nem csak a tanulás körül forog az életük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése