Még mindig olyan gyorsan történik minden, hogy
nincs időm leírni.
Folytatom
a tömörített bejegyzéseket, megpróbálom a fontos dolgokat összeszedni, majd ahogy
közeledünk időben a jelenhez, egyre többet fogok írni, mert egyre többre
emlékszem, de így hetekkel előbbre visszagondolni elég nehéz.
Tehát,
hétfőn, február 1-én este 10-kor
megérkeztem Lyonba, Dani várt az állomáson, átjött. JB vacsorával várt, pizzát
sütött nekem – mirelit pizzát, de akkor is, mennyire jófej lakótársam van.
Néhány Friends-rész után Dani hazament, nem sokkal később mi is JB-vel
elmentünk aludni.
Kedden,
február 2-án elmaradt az összes órám. Először
azt hittem, csak a legelső, a szeminárium 10-12-ig, de mivel a délutáni két
órámat is ugyanaz a tanár, Dimitrievich tartja, ezért azokra sem kellett
bemennem. Ez addig rendben volt, hogy itthon maradhattam és ki tudtam pihenni a
hétvége után magamat, meg tanultam kicsit, de más részről viszont aggasztó,
mert ezeket az órákat nyilván be kell majd valamikor pótolni… Nem baj, itthon maradtam
és próbáltam tanulgatni kicsit.
Minden rosszban van valami jó, a munka-dolgot eddig
elhallgattam a blog közönsége elől, de most nagy vonalakban leírom a kínálkozó
lehetőséget. Szóval, az anyuka, akinél novemberben babysitterkedtem, de végül
nem sikerült megkapnom a munkát, beajánlott egy másik anyukához, aki két utcára
lakik tőlem, és van egy icipici, két éves kislánya. Mivel a kislány még nem jár
bölcsibe, az anyuka meg nem dolgozik, ezért csak néha lesz szüksége rám, de addig
is, át kell ugranom hozzájuk néha, hogy a kislány megszokjon, megbarátkozzon
velem. Amúgy náluk úgy van a felállás, hogy az anyuka magyar, apuka tunéziai, a
gyerek még nem beszél, csak néhány szót, de teljesen jól ért magyarul és
franciául is. Ma voltam náluk először, az apukával nem találkoztam, de a
kislány, Mona tüneményes, és az anyukája is nagyon kedves, fiatal nő, rengeteget
beszélgettünk.
Szerdán,
február 3-án megint hosszú napom volt, 10-től
délután 4-ig folyamatosan órán voltam. Először Anthropologie néolithique (előadás), aztán Enquete ethnologique (szeminárium) és végül portugál Giustival. Enquete ethno-n – az óra, ahol a
mini-kutatásomat kell csinálnom – megígértem a tanárnak, hogy most már tényleg
felveszem a kapcsolatot néhány egyesülettel, a jövő heti óráig mindenképpen meg
kell ezt ejtenem, mert különben mérges lesz. Név szerint hármat találtam, az
egyik a Forum-Réfugiés, ami egy hatalmas szervezet, ők regisztrálják meg
segítik a menekülteket, a másik egy Cimade nevű menekültekkel foglalkozó
egyesület, akik a vetítést szervezték, amin első félévben voltam, a harmadik
pedig egy nemrég alakult, de annál lelkesebb facebook-csoport, akikhez a
legtöbb reményt fűzöm, mert a posztok alapján szimpatikusnak és elérhetőnek
tűnnek. Azért remélem, hogy a háromból legalább egyet sikerül elérnem.
Portugálon Giusti továbbra is nagyon lelkes és lelkesen túlterhel minket, alig
látok ki a házi feladatok tengeréből. De, így legalább nagyobb iramban tanulok
portugálul.
Csütörtökön,
február 4-én az Anthropologie de la parenté című órám még mindig nem volt
megtartva, úgyhogy csak estére kellett órára mennem. Este 6-ra mentem, megint
elkéstem, és a tanárnő le is szidott, mert múlt órán nem voltam. Nem konkrétan
engem szidott, csak elkezdett papolni a csoportnak, hogy nem lehet azt csinálni,
hogy egy órán ott vagyunk, a másikon nem. Én nem mondtam semmit, mert mit
magyarázkodjak, igazából hazarepültem múlt héten, azért nem voltam órán. Ezután
jövök majd az összesre és egy szava sem lehet. Amúgy egész órán brazil dalokat
hallgattunk és énekeltünk (igen, még én is), persze, miután nagyjából
elmagyarázta, miről szól. Nagyon szimpatikus a nő is, lelkes, látszik rajta,
hogy szereti a brazil kultúrát és minél inkább próbálja átadni ezt a
szeretetet. Pont, mint Giusti.
Pénteken,
február 5-én, tanulgattam, futottam.
Elkezdtem csinálni egy edzéstervet, mert nemsokára jó lenne lefutni egy
félmaratont. Vagy tavasz végén, vagy nyár elején, majd kitalálom. Mindenesetre
ez az edzésterv legalább tartja bennem a lelket, és így minden héten ki van
írva, mennyit kell mozognom, így sokkal motiváltabb az ember.
Este megérkezett két barátnőnk, Vica és Eszter Dijonból,
velük leszünk egész hétvégén, már nagyon vártuk őket. Danival és Annával
kimentünk eléjük a Part-Dieu-re, a pályaudvarra, aztán hazajöttünk hozzám és
kicsit boroztunk, beszélgettünk még éjszakába nyúlóan. Szerencsére JB hazament
a hétvégére, így viszonylag kényelmesen elfértünk mind az öten ebben a pici
lakásban.
Hétvégén,
február 6-7-én, végig Vicáékkal mászkáltunk,
leginkább várost néztünk.
Szombaton, reggel nekiindultunk a városnak és nagyjából
be is jártuk egy nap alatt – nem sokat pihentünk, az biztos. Az Hotel de Ville-hez mentünk először,
megnéztük az Operát, a Place des Terreaux-t,
aztán a Rue de la République-en
lesétáltunk a Bellecour-ra. Ott
vettünk egy-egy szendvicset és megettük a tér szélén, egy padon. Iszonyatos
szél fújt, úgyhogy szállt a vörös por a szemünkbe, orrunkba, szánkba… Nem
bizonyult jó döntésnek ez a szabadban ebédelés, de gyorsan befaltuk a
szendvicseket, és indultunk is tovább. Átmetróztunk a Vieux Lyon-ba, onnan pedig felmentünk siklóval a római kori
színház-maradványokhoz. Gyönyörű idő volt, csak nagyon fújt a szél. Sajnos, az
összes lépcsőt meg kellett másznunk felfelé, és nekem úgy megfájdult a térdem,
hogy utána csak Danira támaszkodva vettem a további lépcsőfokokat. Elsétáltunk
a katedrálishoz, a Fourviere-re, be
is mentünk, egyrészt szétnézni, másrészt kicsit lepihenni – a szabadban nem
nagyon lehetett leülni, mert a szél elviselhetetlen volt. A katedrálisból
kilépve, a dombtetőn „jól kiszellőztettük a fejünket” (Vica így poénkodott a
nagy szélre utalva) és csináltunk rengeteg képet, mert innen gyönyörű kilátás
van a városra. Egy kis válogatás ezekből:
 |
| pizzasütés |
Ezután lesétáltunk a dombról, és a Vieux Lyon-ban mászkáltunk még egy darabig. Én nagyon nem bírom ezt
a városrészt, mert tele van turistával meg undorítóbbnál undorítóbb
szuvenír-boltokkal, de igaz, ami igaz, az épületek gyönyörűek, meg a kis szűk
utcák is hangulatosak. Innen átsétáltunk egészen az Annához, mert haza kellett
ugrania néhány cuccért, és amíg ő összepakolt, mi bevásároltunk a LIDL-ben,
mert pizzát akartunk sütni este. Itthon hulla fáradtan, de annál lelkesebben
begyúrtuk a pizza-tésztát, aztán néhány heves vita után (mindenki máshogy látta
az anyukájánál a különböző praktikákat) be is tettük az első adagot sülni. Nagyon
jól sikerült végül, degeszre ettük magunkat, aztán megint rengeteget
beszélgettünk a többiekkel.
Vasárnap még délelőtt el akartunk sétálni a Croix-Rousse-ra, vagy csak benézni az
állatkertbe, de zuhogott az eső, úgyhogy a városnézős terveinkről inkább
lemondtunk, és helyette egy nagyon családias reggelit hoztunk össze pizsamában
a szobám padlóján. Délután kikísértük Vicáékat a vonathoz, aztán mindenki ment
a dolgára – leginkább tanulni.
 |
| ez meg a családias piknik-szerű reggeli volt |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése