Januári update: Le 23-28 Janvier 2016

Olyan gyorsan történik minden, hogy nincs időm írni.

Először is minden kedves olvasómtól elnézést kérek az eltűnésért, de egyszerűen tényleg elúsznak a napjaim, annyi dolgom van, hogy teljesen képtelenség napi egy órát írásra szánnom. Azért nagyon hálás vagyok, hogy vannak olyanok, akik még akkor is csekkolják az oldalt, amikor hetekig nem írok semmit, tényleg, megdobogtatta a szívemet, és nem kis lelkiismeret-furdalást okozott. Eddig úgy gondoltam, szépen lassan behozom a lemaradást, de ma tudatosult bennem, hogy ez lehetetlen vállalkozás, mert egyrészt annyira sok, másrészt, mert mégis hogy emlékezzek a három hete történt dolgokra annyira, hogy abból kikerekedjen egy normális bejegyzés? Tehát sok fejtörés után arra jutottam, hogy néhány update-bejegyzésben leírok MINDEN fontos dolgot, ami eddig történt, és aztán megpróbálok napi rendszerességgel jelentkezni, úgy ahogy az eddig megszokott volt. Így mindenkinek könnyebb lesz, mint arra várni, hogy minden napomról egyesével beszámoljak. Tehát, mi is történt január második felében?

Vasárnap (január 24.) elmentem Annával és a jelenlegi lakótársaival, azaz a marokkói pasassal és japán feleségével a piacra, tőlünk nem messze, a Croix-Rousse nevű dimbes-dombos negyedbe. Szerencsére a pasinak van autója és felvitt minket, így valamivel kényelmesebb volt. A piacon iszonyatosan olcsó volt minden, olyan 11-12 körül már „fin du marché” (a piac vége) volt, amikor az árusok minden maradék árut a lehető legolcsóbban adják. Borzalmas tömeg is volt, de megérte végigverekedni magunkat, Annával a legjobb vételünk az három darab mangó volt, összesen 2 euróért. A piacozás után Anna marokkói vendéglátója meghívott minket egy kávéra, beszélgettünk leginkább vele, mert a felesége csak nagyon kevés szót tud franciául. Nagyon helyes házaspár, bár a pasi nagyon sokat tud beszélni, egy idő után eléggé lefárasztja az embert. Sétáltunk egy kicsit, gyönyörködtünk a Croix-Rousse-ról a városra nyíló kilátásban, aztán hazamentünk. A marokkói hapsi valamiért nagyon meg akarta nekem mutatni a várost – hiába mondtam neki ötvenszer, hogy lassan két éve lakom itt – így nagyjából egy órát kocsikáztunk mielőtt hazavitt volna.

Ilyesmi a kilátás a Croix-Rousse utcáin

Ezen a héten, kedden (január 26.) egy furcsa meglepetés ért, a reggeli szemináriumom festett körmű és szemű férfi tanárát leváltották, megkaptuk helyette kedves Dimitrievich-et, aki a délutáni előadásokat is tartja. Eléggé szétszórt volt az első órán, de beadtam neki a beadandómat és meghallgattam a csoporttársaim előadását. Az elvárásokat is újra elmagyarázta, amelyek elvileg ugyanazok, mint amiket első órán hallottunk, mégis, annyira össze-vissza mondott mindent, hogy én képtelen voltam kiigazodni rajta. Reméltem, következő órán tisztább lesz. Az anthropologie économique és az anthropologie politique, a kedd délutáni előadásaim továbbra is nagyon izgalmasak, de nagyon fárasztó 4 órán keresztül figyelni rájuk.

Szerdán (január 27.) végre átiratkoztam a régi tanárnőm csoportjába, és kezd bejáratódni az óra is. Igaz, elég sokan vagyunk (kb. negyvenen), de legalább mindig beszél valaki, és nem azzal telik el az óra nagy része, hogy a tanárnő cseszeget minket a passzivitásunk miatt. Már én is bátrabb vagyok, főleg, mióta tudom, hogy tudja a nevemet és megismer, sőt, a kutatásom témáját is fejben tartja. Amúgy a kutatásommal úgy állok, hogy megígértem a tanárnőnek, keresek új egyesületeket, akik a menekülteket segítik Lyonban, már találtam is néhányat, csak a kapcsolatot kéne felvennem velük.
Szerdán még portugál órám van, ami érdekes. Azzal most úgy vagyok, hogy Giusti hétről hétre egyre több házit ad fel, egyszerűen alig bírok lépést tartani vele. Ez még csak a második hét, és máris ezer meg egy dologba kezdtünk bele, videókat nézünk, szövegértést csinálunk, képregényt olvasunk, brazil civilizációt tanulunk… Nagyon sok, tényleg, de igyekszem nem lemaradni, mert csak így tanul az ember.

ez portugálul van és még értem is :-)

Ezen a héten, csütörtökön (január 28.) hazarepültem Magyarországra, mert Borinak szalagavatója volt. Nagyon jól sikerült a hétvége, örültem, hogy láttam kicsit a családot, bár nem sok időnk volt együtt, mert elég rohanós volt az egész. Hétfőn (február 1.) már repültem is vissza Lyonba, Dani szokás szerint várt az állomáson.

Ilyen volt a levegőből a Genfi-tó felé közeledve

A képeket (az utolsót kivéve) a www.weheartit.com-ról és a www.google.com-ról szereztem :-)