Magyarázom a bizonyítványom.
Most tényleg magyaráznom kell kicsit, mert ez a
félév nem egészen olyan lett, amilyet szerettem volna. Ez részben mondjuk annak
köszönhető, hogy borzalmasabbnál borzalmasabb óráim voltak, ami nem motivált
annyira, hogy sokat tanuljak rájuk, másrészt a vizsgáim elosztása sem volt
túlságosan kedvező (három vizsga egymás után, aztán a maradék kettő szintén egy
napon). Igazából az sem segített a helyzeten, hogy a vizsgáimat megelőző napon
lebetegedtem, begörcsölt a hasam, és se tanulni, se aludni nem tudtam. Mindezek
fényében nagyon féltem a jegyeimtől. Szerencsére, a francia rendszer annyiból
megengedőbb, hogy három csoportra vannak osztva a tárgyaim, és ha egy csoporton
belül megvan a 10-es átlag (20 a legjobb jegy), akkor nem érdekes, hogy
külön-külön milyen jegyeim vannak, átmentem. Emiatt egy-két tárgyból „meg
lehet” bukni, ha a többiből átlag felettit produkálok. Ez kicsit megnyugtatott,
de még így is nagyon rezgett a léc, mert nem egy vizsgámat éreztem rossznak. Ha
pedig valamiből nem megyek át, nincs meg a félévem, és júniusban pótvizsgát
kell írnom. Szerencsére végül alaptalannak bizonyultak az aggodalmaim (nem
mindegyik mondjuk), és lényeg a lényeg, megvan a félévem. Az összes tárgyam
átlaga, tehát a féléves átlagom 12,71 lett, ami franciák között nem számít
annyira rossznak, de kiemelkedően jónak sem. Nekem eddig ez volt a leggyengébb
félévem, de egyrészt rosszabbra számítottam, másrészt majd kijavítom második
félévben.
www.weheartit.com |
Tantárgyak
szerint pedig:
- Champs et méthodes de l’anthropologie (Az antropológia területei és módszerei): 12
- Paléoanthropologie et paléolithique (Paleoantropológia): 5 – igen, ebből gyakorlatilag megbuktam, de szerencsére nem számít, mert a többi felhúzta
- Enquete ethnologique (Kutatás): 12,88
- Anthropologie des religions (Vallásantropológia): 13
- Anthropologie de la nature (Természet-antropológia): 15
- Anthropologie de la santé (Egészségügy-antropológia): 13
- Lectures complémentaires nature-santé (a két előző órához tartozó szeminárium): 13
- Portugais (Portugál): 18,5
- Civilisation des pays lusophones (Luzofón országok/Portugália civilizációja): 14
Igen, portugálból taroltam, hogy finoman fogalmazzak,
amire iszonyatosan büszke is vagyok (a félévi beadandóm 18, a vizsgám 19 lett),
de bár a többiből is ilyen eredményeim lettek volna! Következő félévben azért
kicsivel több 15-16 körüli jegyeket szeretnék, de remélhetőleg sikerülni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése