Day1: Tour Eiffel – Musée Rodin – Musée d’Orsay –
Louvre – Notre Dame
A
majdnem 6 órás buszút után, pénteken, hajnali 5:45-kor begurult a buszunk a
párizsi Gare de Lyon-ba. Kicsit szürreális élmény volt, nagyjából öt óra alvás
után kiszállni egy koszos pályaudvaron, amiről kiérve sem volt olyan érzése az
embernek, hogy a szerelem városába érkezett. Elindultunk Annával, hogy keresünk
egy metrót. Egy iszonyatosan forgalmas út mellett haladtunk, körülöttünk
mindenhol beton, autók, és sötét: egyáltalán nem a szebbik arca Párizsnak. Nagy
nehezen találtunk egy metrómegállót, vettünk néhány jegyet, kikerestük az
útvonalat, és elindultunk az Eiffel-toronyhoz.
|
Az Eiffel-torony napfelkelte után |
A terv az volt, hogy a felkelő
nap fényében nézzük Párizs legnagyobb nevezetességét, de a nap nem nagyon igazodott
hozzánk, esze ágába sem volt felkelni még (milyen igaza volt), ráadásul mi
majd’ szétfagytunk a hidegtől (mégiscsak február van). Érdekes helyzet, amikor
az ember hajnali hatkor Párizsban találja magát és konkrétan nincs hová mennie
– a hostelbe csak délelőtt 11-től lehetett becsekkolni. Hatalmas szerencsénkre
találtunk egy kávézót, az Eiffel-toronytól nem messze, ami épp akkor nyitott,
oda be tudtunk ülni egy jó másfél órára, amíg végre a nap is úgy döntött, hogy
ideje megjelennie. Miközben szépen lassan az égre kúszott, mi az Eiffel-torony
lábánál ácsorogtunk, és élveztük, hogy rajtunk kívül nincs egy lélek sem, mert
ilyen azért elég ritkán adatik meg az embernek.
|
Párizs ébredezik |
|
Egy korai futó a Szajna-parton |
A
következő állomásunk a leghamarabb nyitó és a legközelebb lévő múzeum volt,
azaz a Rodin múzeum. Még így is üldögéltünk az utcán egy jó félórát nyitás
előtt, de legalább átéreztük az igazi hátizsákos turista-feelinget, amikor
mindenki más munkába indul, te meg a csomagjaidon ülve kekszet zabálsz a koszos
utcán, mégis iszonyatosan élvezed az egészet. Valahogy akármennyire korán érkeztünk, mégiscsak sorba kellett állnunk
kicsit, néhány nálunk jobban öltözött, és kevésbé kialvatlan nyugdíjas néni
mögött. A Rodin múzeumba igazából a kert miatt mentünk be. Már jártunk itt
osztálykiránduláson, és persze a szobrok is gyönyörűek, de a harmadik terem
után én már kezdtem unni. A kert viszont lenyűgöző, az egész épülettel együtt,
amiben a múzeum be van rendezve. Úgyhogy miután végigjártuk a múzeumot,
kiültünk kicsit a mögötte lévő hatalmas kertbe, és élveztük a napsugarakat.
|
Le Penseur |
|
A Rodin múzeum épülete (a kertről a tűző napsütés miatt nem sikerült jó képet csinálnom) |
Ezután
elsétáltunk a Musée d’Orsay-be, ami
egy vasútállomásból átalakított múzeum és gyönyörű festmények vannak kiállítva.
Néztünk Monet-t, Manet-t, meg még egy csomó nagyon híres és kevésbé híres
festőtől, szép és kevésbé szép alkotásokat. Engem igazából maga az épület
varázsolt el. Hatalmas terek, minden nagyon világos és tágas, nagyon tetszett
az egész. Annával találtunk egy lépcsőt, aminek a tetejéről rá lehetett látni
az egész múzeumra, ott azt hiszem, el tudnék tölteni egy egész napot, csak
nézelődéssel. Rengeteg festmény és szobor megnézegetése után leültünk egy
kicsit a múzeum közepén, relaxálni, nézelődni, aztán tovább indultunk, mert
Párizsban még rengeteg látnivaló van.
|
Ezek vagyunk mi, mögöttünk meg a Musée d'Orsay |
|
Ez meg a Musée d'Orsay nélkülünk |
A
múzeumból kiérve elindultunk a Szajna partján, hogy keressünk egy
metrómegállót. Közben rájöttünk, hogy a Louvre ott van a másik oldalon, úgyhogy
gyorsan átsétáltunk, hogy legalább egy pillantást vessünk rá. Bemenni nem
akartunk, már voltunk egyszer az osztállyal is, én meg tavaly majdnem egy egész
napot ott töltöttem Luu-val. Az épület azért kívülről is gyönyörű, megnéztük az
üvegpiramisokat is, meg Jardin des
Tuileries-re is ráláttunk egy kicsit, de a másik irányba mentünk, úgyhogy
azt most kihagytuk.
Kora délután
oda is értünk a hostelhez, ami első benyomásra elég érdekes volt. A Gare de Lyontól
nagyjából két utcányira volt, egy icipici előtérrel, közös beszélgetős térrel
és egy recepcióval rendelkező földszintre értünk az utcáról. A nagyon szűkös
recepción egy ötven-hatvan év körüli pasi üldögélt, ő adta nekünk a kulcsokat,
elmagyarázta, hogy mi merre van. Rajta és néhány másik férfin kívül, akik
szintén kb. annyi idősek voltak, mint ő, nem találkoztunk mással, ami elég
megdöbbentő volt egy hostelben, Párizs közepén. A szobánkban rajtunk kívül még
aludtak mások is, úgyhogy egy gyors mosakodás után levittük a cuccainkat a
bekamerázott és kulccsal zárható helységbe, nehogy valami történjen. Én
teszteltem a zuhanyzót, ami nem annyira működött és csak csöpögött belőle a
víz, úgyhogy elég kényelmetlen volt fürödni. A közös helységben töltöttük a
telefonjainkat kicsit, és interneteztünk, végül elég későn, délután 5 körül
indultunk el ebédelni. Egy pici büfé-szerű helyre ültünk be a hosteltől nem
messze, ahol két középkorú hölgy szolgált ki, és rajtunk kívül nem volt más, de
a meleg szendviccsel nem volt gond, és a helynek is különleges hangulata volt.
Párizs elég drága, reggel 5 euróért ittunk kávét, most pedig 7-8 eurót is ott
hagytunk a szendvicsekért plusz egy pici tortaszeletért fejenként – és ez elég
olcsónak számított.
|
Ez a Gare de Lyon környéke, errefelé volt a szállásunk |
|
A Notre Dame előtt, Annával |
A
késői ebéd, de inkább korai vacsora után elindultunk a belvárosba. Útba
ejtettük a Notre Dame-ot, csak hogy megnézzük, áll-e még. Be ide sem mentünk,
már voltunk régebben. Ezután elég sokat bolyongtunk a városban, közben beültünk
forralt borozni. Este 10 körül összefutottunk egy nagyon jó barátommal,
Victorral, meg az ő haverjaival, velük voltunk egészen hajnalig egy kocsmában.
Iszonyatosan örültem, hogy újra látom Victort, őt anyán keresztül ismerem,
tavaly a Pázmányon volt Erasmus-szal, és anya óráira nagyon lelkesen járt be.
Kiderült, hogy nagyon hasonló az érdeklődési körünk, mikor először találkoztam
vele, olyan volt, mintha évek óta ismernénk egymást. Azóta is, amikor tudunk,
találkozunk (bár így nem könnyű, hogy ilyen messze vagyunk egymástól), és
mindig rengeteg mesélni valónk van. Ő most Párizsban tanul antropológiát, és
nagyon szereti. Hajnali 2 körül értünk a hostelbe, a fáradtságtól csak beestünk
az ágyba és egyből aludtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése