Lundi (05/12): Eddig tartott a betegségem. Na jó, igazából muszáj volt
erővel véget vetnem neki, mert egyszerűen nem tehetem meg, hogy többet hiányzok
– ma portugál vizsgám van például, arról nem lehet. Még szednem kell az
antibiotikumot, és nem is érzem még 100%-osnak magam, de nem tudok többet
pihenni sajnos. Ma egész nap tanultam, délelőtt beadandót írtam, délután
nekiestem a portugálnak, hogy valamit azért tudjak írni a vizsgán, mert van egy
olyan érzésem, hogy nem lesz könnyű.
Kicsit előbb indultam el, mint 5 óra, mert
még ki kellett nyomtatnom néhány papírt a brazil jelentkezéshez, és a
könyvtárba is be kellett ugranom, visszavinni két könyvet. Mindent sikerült
elintézni, este 6-kor már a terem előtt olvasgattam az igeragozást. Az igazat
megvallva, ez volt eddig a legnehezebb portugál vizsgám. Eddig mindig majdnem
maximum pontot kaptam, de ez most eléggé meghaladta a képességeimet. Az első
feladat egy szövegértés volt, amiből alig értettem valamit (megállapítottam,
hogy többet kéne olvasnom portugálul), és az nagyon sokat ért a nyelvtani
részhez képest, amit pedig teljesen jól tudtam. Elég gonosz dolog volt a
tanártól, hogy beletette a jövő időt is, amit idén nem vettünk vele, de én
tavaly tanultam Giustival, és most is átnéztem, úgyhogy nekem pont nem okozott
gondot, de a többiek szenvedtek vele. Összességében azért egyáltalán nem lett
rossz a vizsgám, szerintem 13-14-et biztosan kapok rá a 20-ból, az pedig nem
rossz jegy, sőt.
Este el kellett mennem egy
csoporttársamhoz, mert megint megbeszélés volt az egyik csoporttal. Sajnos
nagyon sokáig voltunk ott, fél 11 volt, mire elindultunk haza. Én a görög
csoporttársammal mentem haza, végül gyalog, mert a metró sztrájkol, és este 11
után nem jár. Összesen egy órán keresztül sétáltunk a hidegben, szerintem
nagyjából 4 km-t jöttünk. Nem mondanám, hogy örültem neki, mire hazaértem
teljesen átfagytam – pedig télikabát volt rajtam.
Mardi (06/12): Télapó itt van… Egész nap ez járt a fejemben, de sajnos Télapó sehol nem
volt, a franciák nem ünneplik szent Miklóst, úgyhogy ide nem jön a Mikulás.
Ezen bosszankodtam reggeli közben, mert olyan jó lenne, ha igazából is létezne,
akkor most én is kapnék ajándékot, de így hiába teszem a cipőmet az ablakba,
esélytelen, hogy valaki megtölti éjszaka. Reggel 7-kor iskolába menet a
karácsonyi fényeket nézegettem, és azon gondolkoztam, hogy mennyire voltam jó
idén, de őszintén szólva, nem találtam kivetnivalót a viselkedésemben (most
komolyan, nem csináltam semmi rosszat).
Aztán az egyetemen gyorsan el is
felejtettem az egész Mikulás-sztorit, mert hirtelen rám zúdult az összes
tennivaló. Még be kell fejezni a múlt héten elkezdett beadandónkat, aztán meg
kell írni egy másikat és egy harmadikat jövő hétig. Sok a meló. Ettől nagyon
rossz kedvem lett, ez az egész nap borzalmas volt. Attól sem lett jobb, hogy
otthonról kaptam a képeket, ki mit kapott a Mikulástól… Én pedig csak
szomorkodtam, hogy nekem semmit sem hozott.
 |
| ezt hozta nekem a Mikulás :) |
Délután 4-ig órán voltam, aztán indultam
is a két szerb kislányért a suliba. Nagyon örültek nekem, ugye múlt héten a betegségem miatt egyáltalán
nem találkoztunk. A nagyobbik rögtön azzal kezdte, hogy „megjött a Mikulás…” – én meg gondoltam magamban, hogy „na de jó, nálatok is…”. De aztán
folytatta: „és szerintem neked is hozott
valamit!”. Na, itt felkaptam a fejem, alig vártam, hogy hazaérjünk – pont,
mint egy gyerek. Később, a karácsonyfa alatt tényleg ott volt nekem is egy kis
csomag, a tetején egy csoki mikulással. Az apuka a konyhából mosolyogva odaszólt,
hogy „ezek szerint te is jó voltál, Sári”.
Azt hittem, elszállok a boldogságtól, most már kijelenthetem, hogy a Mikulás
TÉNYLEG létezik! Egy doboz nagyon finom illatú, barackos fürdősót kaptam,
nagyon örültem neki.
Az este maradék részében játszottam a
gyerekekkel, a szülők elmentek valahova, úgyhogy nekem kellett lefektetni is
őket, ami nem volt könnyű – a nagyobbik este negyed 10-kor találta ki, hogy
neki házi feladata van. Végül sikerült fél 10-re mindenkit ágyba tenni, én
pedig mehettem haza – a kisebbik nővérük otthon volt, úgyhogy eljöhettem.
Éjjel negyed egyig beadandót írtam ezek
után, jó móka volt.
Mercredi (07/12): Ma valami (szerintem leginkább a stressz és a
hideg) miatt felébredtem reggel 5-kor és nem tudtam visszaaludni. Nem baj,
legalább volt időm összekészíteni minden papíromat, amit ma az egyetemre
kellett vinnem. Reggel 8-ra oda is értem, bár nem megy most minden
gördülékenyen, mert a tömegközlekedés sztrájkol, úgyhogy a metrók össze-vissza
járnak (hol járnak, hol nem) már egy hete, elég elviselhetetlen.
Most inkább nem bocsátkozom részletekbe,
mind a három órám elég unalmas volt ma, így félév végén már a tanárok is
fáradtak, nem nagyon tudják, mit csináljanak velünk, mert mindenki a
beadandókkal van elfoglalva.
Órák után mentem a tanszékvezetőhöz, hogy
aláírja a brazil jelentkezéshez néhány papíromat, az óraválasztásaimat a brazil
egyetemeken – ez még nem végleges, majd ott helyben lesz csak az. (Akit érdekel
az egész Brazília-dolog, az kattintson ide, ebben a bejegyzésben írok róla.)
Két órán keresztül vártam Monsieur Soarezre, mert egyrészt sokan voltak
előttem, másrészt mindenkivel leállt beszélgetni, emiatt nem haladtunk gyorsan.
Nagy nehezen végeztem, aláírt mindent, most már csak be kell adnom holnap a
jelentkezést, és innentől már az egyetem kezében van a döntés, hogy
kiengednek-e. Este próbáltam pihenni kicsit, de nem tartott sokáig, mert megint
beadandót kellett írnom, azt csináltam egészen éjfélig. Mostanában nem alszom
túl sokat.
Jeudi (08/12): Ma reggel 8-kor megint volt egy órám, amire nem sok kedvem
volt menni először, de muszáj volt. A tanár azt akarta, hogy beszéljük meg,
milyen volt a félév, mondjuk el a véleményünket. Ez volt az egyik
legidegesítőbb tanár, mert mindig mindent össze-vissza szervezett, emiatt nem
voltunk órán eleget, amikor ott voltunk akkor mindig csak szidott minket, hogy
nem haladunk, ugyanakkor egy tíz fős csoportot nem lehet rendesen egyeztetni,
képtelenség ennyi embert összegyűjteni a héten, mert mindig van valami
valakinek. Ez az egész óra azzal telt nagyjából, hogy mi elmondtuk neki, mi
bajunk volt, ő pedig vagy félreértette, vagy azt mondta, nincs igazunk. Azért
próbált megértő lenni, de szerintem túl sok mindent nem sikerült elérni, és
következő félévben is ugyanígy szívni fogunk ezzel a tárggyal. Na mindegy, már
félév vége van, én nem fogok ezen gondolkozni most.
Óra után elmentem az egyetem főépületéhez
a belvárosba, ott kellett leadni a jelentkezésemet Brazíliába. Iszonyatosan
megkönnyebbültem, hogy leadtam, nagyon szeretném, ha sikerülne. És akkor itt az
alkalom, hogy leírjam, honnan jött az ötlet, miért szeretnék kimenni, hova
megyek, stb. Eddig azért nem akartam részletekbe bocsátkozni, mert nem tudtam
biztosan, hogy mit szeretnék pontosan. Megint ideírom, erről bővebben ITT lehet olvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése