Harmadik félév utáni összegzés

avagy túl vagyok a Licence (alapképzés) felén, az eddig itt töltött idő értékelése következik

A vizsgákat kipihenve, újult erővel, és iszonyatosan sok újévi fogadalommal készülök belevágni a negyedik félévembe. Nagyon sok mindent tanultam az itt töltött idő alatt, és főleg a harmadik (egyben eddigi legnehezebb) félévben, ezeket most megpróbálom szépen pontokba szedni:

1. Franciaországban SOHA nincs olyan, hogy egyszerű ügyintézés. Ha mégis azt hiszed, hogy mindent befizettél, elintéztél, akkor is bármelyik pillanatban kiderülhet, hogy ezt és azt kell még elintézned, befizetned, néha indokolatlanul, és természetesen neked kell rohangálnod utána, akkor is, ha nem tudod, miről van szó.

Példának okáért álljon itt a legutóbbi esetem, a taxe d'habitation-nal. 

November végén kaptam egy levelet, hogy egy hónapon belül fizessek be 1014 eurót taxe d’habitation (lakhatási adó talán így fordítanám) néven, a tavalyi évre visszamenőleg. Bementem, megkérdeztem, miért. Kiderült, hogy tévedés, nem kell ennyit fizetnem, csak nem vették figyelembe, hogy nem dolgozok, tanuló vagyok és a szüleim sem Franciaországban élnek. Benyújtottam egy kérvényt, azt mondták, majd ha elbírálják, szólnak, ha mégsem kapnék semmit két héten belül, menjek vissza. Természetesen nem kaptam semmit, először felhívtam őket, de mivel semmi érdemlegeset nem tudtak mondani, két hét múlva visszamentem. A rendszerben benne volt a változás, már csak 50 eurót kell fizetnem, azt mondták, várjak a papír megérkezéséig, majd menjek vissza befizetni az összeget. Egy hónapot vártam, még mindig nem érkezett semmilyen papír, ezért jobbnak láttam bemenni hozzájuk harmadszorra is. Ekkor közölték, nem is kell várnom semmilyen papírt, egyszerűen befizethetem. Befizettem és itt remélhetőleg vége az ügynek, de nem volt egy könnyű menet. Azt pedig elfelejtettem hozzátenni, hogy első alkalommal 1,5, második és harmadik alkalommal 1-1 órát vártam, mert annyian voltak előttem. Ez a francia ügyintézés.

2. A francia diákok nagyon kedvesek és segítőkészek, de elég távolságtartóak, iszonyatosan nehezen engednek közel magukhoz.

Ezt abból gondolom, hogy még mindig nagyon kevés barátra tettem szert az egyetemen. Mondjuk, ez nagy részben annak köszönhető, hogy a tavalyi baráti köröm 90%-a már máshol folytatja a tanulmányait. Másrészt abból adódik, hogy a csoportbeosztásokat teljesen összekavarták, és a tavalyi összeszokott társaság kisebb részekre szakadt, összekeveredtünk politológusokkal, földrajzosokkal, szociológusokkal… Természetesen a maradék 10%-a a baráti körömnek, aki még egyáltalán itt van az egyetemen, másik csoportokban van, mint én, ezért nem nagyon láttam őket a félévben. Az új csoporttársaimat vagy látásból, vagy egyáltalán nem ismerem. Mindemellett idén senki nem volt nagyon ismerkedős kedvében, akikkel csoportmunkát csináltam, velük jól kijöttem, de ez igazán csak a közös munka idejéig tartott. Igazából, nem annyira tragikus a helyzet, sok új embert ismertem meg és vannak barátaim az egyetemen, de nem nagyon alakult ki szorosabb kapcsolat (még).

3. A francia egyetemi élet tele van meglepetésekkel.

Amikor azt gondolnád, a tavalyi év könnyű volt, az idei is az lesz, hatalmasat tévedsz. Ez a félév volt életem legnehezebb féléve, és erre sajnos elég későn (a vizsgáim közben/után) jöttem rá. Még nem tudom, hogy sikerült, kell-e pótvizsgáznom, vagy nem, de elég rosszak a kilátások. Éppen emiatt megfogadtam, hogy ebben a félévben nagyon keményen tanulok, mert valahogy fel kell húznom az átlagomat. 

4. Mindig jól választok lakótársat.

Ez egy hatalmas pozitívum volt a félévben. JB a legjobb lakótárs, akit kívánhat magának az ember. Süt, főz, mosogat, takarít kérés nélkül (kivéve, amikor vizsgaidőszak van), otthonról hoz zöldséget, villanykörtét, wc-papírt, konzervet, diót, anyuka főztjét, stb. Nem hív állandóan át haverokat, maximum hetente egyszer, és akkor is mindig szól előtte, ráadásul tök jófej mindegyik. És majdnem minden hétvégén hazamegy, így nekem is van egy kis időm, amikor egyedül lehetek (már amíg be nem pánikolok a magánytól, és át nem hívom Danit).

5. Nagyon jó, ha van egy barát a közelben, akire akármikor számíthatsz.

Nem mondom, hogy tavaly nem éreztem magam biztonságban, akkor is itt volt Jeremy, Dario, meg persze Luu vagy Nicolas, akikkel volt olyan kapcsolatom, hogy tudtam, bármikor számíthatok rájuk. De az rengeteget számít, ha egy olyan valaki is van az ember közelében, mint Dani, akinek minden gondját-baját, rezzenését ismerem több mint 3 éve, iszonyatosan megbízok benne és tudom, hogy akármi bajom van, egyből ugrik. És ez persze fordítva is így van. 

6. A Liberté, Égalité, Fraternité (Szabadság, Egyenlőség, Testvériség) még mindig teljes mértékben megállja a helyét a francia kultúrában. 

Nem mondom, hogy nincsenek kisebb hibák a gépezetben, senki és semmi sem tökéletes, itt is van diszkrimináció, utálkozás, szélsőjobb, sőt, terrorveszély. 

DE én szerintem életemben nem éreztem magam ennyire biztonságban egy országban sem, mint itt. A terrortámadások utáni 1-2 hetet leszámítva persze, de az a téboly is elmúlt egy idő után, és a franciák iszonyatosa összetartása, szolidaritása, egymás iránti szeretete abszolút segített legyőzni ezt a problémát. Egyáltalán nem mindegy, hogy azt hallod magad körül, hogy „baj van, jönnek a terroristák és mindenkit felrobbantanak és megölnek, inkább csak zárkózz be, maradj otthon és félj” vagy azt, hogy „fogadjuk be a menekülteket, mert nem lehet egyenlőséget tenni menekült és terrorista közé (sőt!), vigyázzunk egymásra, szeressük egymást, mert ha összetartunk, minden veszélyt legyőzhetünk”. Szerintem ezt nem kell tovább magyarázni.

Azt hiszem, ez a bejegyzés már így is elég hosszú lett, úgyhogy nem folytatom a listát, pedig biztosan lenne még mit írni. A lényeg, hogy akármennyi borzalom történt Franciaországban, akármennyi akadályba és nehézségbe ütköztem, akármennyire utáltam egyetemre járni a harmadik félévben, I will never give up (Soha nem adom fel), folytatom, és egy naposabb és vidámabb negyedik félév elé nézek, ahol már az órarendem is nagyon érdekesnek hangzó tantárgyakkal van tele. Már elég közel vagyok a diplomához, ahhoz, hogy legalább egy kicsit is jogosan antropológusnak hívhassam magam, és ezért megéri küzdeni. 

A képek forrása: www.weheartit.com ; www.google.fr