Ma nagyon lassan teltek a percek, ugyanis délután kaptuk meg az első
féléves jegyeinket. Én mindenfélét kitaláltam, hogy elfoglaljam magam:
takarítottam, ebédet csináltam, tortát sütöttem. Holnap megyünk JB falujába,
meglátogatni a családját, meg kicsit kiszabadulni Lyonból és megnézni a vidéket
is, úgyhogy szerettem volna vinni nekik valamit ajándékba – és van-e jobb
ajándék a cheesecake-nél (sajttorta)?
Délután Dani átjött segíteni, pont ott volt abban a szent pillanatban, mikor
megtudtam a jegyeimet.
Lényeg a lényeg, megvan az ötödik félévi „bizonyítványom”. Fogalmam sincs,
hogy kezdjem, talán érdemes azzal, hogy a jegyeim átlaga 14,125 lett. Egyrészt,
eddig ez a legjobb félévem az egész lyoni pályafutásom alatt (az eddigi legjobb
csak 13,9 volt), másrészt, eddig akárkivel beszéltem (nem sok ember az is igaz)
mindenkinek rosszabb lett ennél. A francia rendszerben a 14 nagyjából annyit
tesz, mint otthon valami négyes-ötös között, ugyanis itt a 16 az már majdnem
elérhetetlen, a 17-18 olyan, mintha otthon 95%-os dolgozatot írnál, 19-20
igazából nem is nagyon létezik (ezeket a jegyeket a zseniknek tartogatják
általában). Nem elhanyagolható tény az sem, hogy eddig ez volt a legnehezebb
félévem is – öt kutatást csinálni egyszerre nem annyira könnyű. Ennek fényében
iszonyatosan elégedett vagyok a félévemmel, eddig mindenki iszonyatosan
megdicsért érte.
És akkor most menjünk
sorban.
- Anthropologie du développement et de l’environnement (Fejlődés- és környezetantropológia): 13 (vizsga)
- Analyse critique de la démarche de l’enquete (A kutatásmódszertan kritikai elemzése): 16,5 (kutatás – Conseil du quartier / Városi tanács)
- Anthropologie politique et économique (Politika- és gazdaságantropológia): 9 (vizsga)
- Anthropologie politique et économique (Politika- és gazdaságantropológia): 15 (kutatás – RomaKép Műhely)
- Mondes urbains (Városantropológia): 15 (vizsga)
- Mondes urbains (Városantropológia): 16 (kutatás – Cours intérieures / belső udvarok)
- Anthropologie de la communication (Kommunikációantropológia): 14 (vizsga)
- Anthropologie de la communication (Kommunikációantropológia): 15,5 (film – Cours intérieures / belső udvarok)
- Anthropologie science et société (Antropológia tudomány és társadalom): 14 (kutatás – Rize, parkok)
- Portugais (portugál): 13,5
Igen, a portugál miatt kicsit csalódott vagyok, eddig mindig jobb jegyem
volt belőle. A másik rossz jegyem az a politikaantropológia vizsga, fogalmam
sincs, mit ronthattam el, de mióta beszéltem Julie-vel, örülök ennek is, ő csak
8-at kapott, Anne-Elizabeth szintén. Ezt a kettőt leszámítva, a többivel
maximálisan elégedett vagyok, és főleg annak örülök, hogy a kutatásaimra
ennyire jó jegyeket kaptam: 14; 15; 15,5; 16; 16,5 sorrendben. Igazából ezek
voltak a legfontosabbak, meg a városantropológia elmélete, mert majd abban az
irányban kutatok valószínűleg tovább, abból sem kaptam rossz jegyet az
elméletre. Nagyjából ennyi magyarázatom van most, tényleg nagyon örülök ennek a
félévnek, de már alig várom, hogy befejezzem a hatodikat is, azt meg végképp,
hogy a kezemben tarthassam a diplomámat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése