Egyszerűen nincs időm. Ezért nem írtam, és most már pótolni sem fogom (sorry not sorry), csak nagy vonalakban,
mert nincs egy percem sem. Jó, egy percem talán van, de az, hogy hét közben
legyen egyetlen egy szabad délutánom az mission
impossible, mert annyit kell tanulnom, dolgoznom, főznöm, takarítanom. Szóval
bocsi mindenkitől, aki nagyon várja mostanában a bejegyzéseket, nézzétek el.
Imádok írni, de amikor este 9-kor hazaesek, és még el kell olvasnom egy 20
oldalas cikket/főzni kell/fel kell hívni valakit, akkor nem nagyon marad idő a
blogra. De, most megpróbálom leírni nagy vonalakban, hogy mi történt, mióta
visszajöttem Lisszabonból – Ó, bárcsak visszamehetnék!
Tehát, március 16-18 között
meglátogatott az Anna, úgyhogy csütörtökön és pénteken kicsit kiszakadtam az
egyetemi légkörből és várost néztem – nem volt egy hatalmas turista-program,
Anna ismeri Lyont, mint a tenyerét, de azért jó volt össze-vissza sétálni a belvárosban.
Voltunk piacon is, Anita megmutatta nekünk a hatodik kerületi piacot, ami tőlünk 2-3
utcányira van, és elég drága, de ki lehet fogni néhány jó dolgot. Aztán péntek
este elkértem a szerb családtól a raclette-sütőjüket, és vacsorára egy jó
raclette-et ettünk Annával és Danival, isteni finom volt.
Szombaton reggel 6-kor keltünk, mert Anna busza fél 8-kor indult Párizsba
(meglátogatja más barátnőit is), mi pedig kikísértük. Utána elmentünk Danival
futni egy nagyot, és 10 körül már a könyvtárban ültünk. Micsoda produktív nap!
Ebédelni hazaszaladtunk, a LIDL-ben vásároltunk be hozzá. Az egész hétvégénk
ilyen tanulós volt, aztán a következő is.
 |
| azért, mikor elmegyünk futni, ilyen szép helyeken futunk Saone-part |
Hét közben az egyetemen
vagyok általában, gyakorlatilag hétfőtől csütörtökig egész nap az van, hogy reggel
elmegyek otthonról, este 8-9 van, mire hazaesek (szerdán délután dolgozok,
akkor nem suliban vagyok). Pénteken van egy kis szusszanásnyi időm, akkor
általában elmegyek futni és takarítok.
 |
| Monica takarít a Jóbarátokban - pont ilyen vagyok |
Erről jut eszembe, elfelejtettem írni, mekkora boldogság ért 1-2 hete. A
régi (kb. húszéves) porszívónk ugyanis elromlott, elszakadt a csöve, és ugyan
egy ideig meg lehetett celluxszal ragasztani, nem sokáig bírta úgy sem. Persze,
ettől nem boldog lettem, hanem iszonyatosan szomorú, ugyanis elképesztő
takarítás- és tisztaság-mániával áldott meg az ég, egyszerűen nem bírok koszos
lakásban élni (tudni kell, hogy amit én már rettenetesen koszosnak látok, azt
JB és Dani észre sem veszik általában). Úgyhogy hetente takarítok. A régi porszívó
nagyon nem bírta ezt az iramot, és még szerencse, hogy szóltam a tulaj néninek,
aki egy-két héten belül intézkedett, és egy gyönyörű szerda estén beállított
egy vadiúj porszívóval. Azóta ez a porszívó a mindenem. Nem csak gyönyörű, de
kétféle feje van, lehet vele csempét, szőnyeget, parkettát porszívózni, van
olyan része, amivel a sarkokat lehet, olyan, amivel a bútorokat – persze,
tudom, hogy ezek alapfunkciók lennének, de a régi porszívón ilyenek nem voltak.
Ráadásul eszméletlen hatékony, kb. százszor jobban szív, mint a régi. Úgyhogy,
most aztán takaríthatok rendesen. Az egyik pénteken ki is pucoltam a lakást
töviről hegyire, a konyhában az összes polcot kipakoltam, letöröltem, az összes
sarkot kiporszívóztam, kimostam a hűtőt és a mikrót, azóta minden
csillog-villog.
 |
| ennyien vannak mostanában a folyópartokon |
Hétvégenként, ahogy már írtam, általában futunk, tanulunk, vásárolunk, eszünk
és alszunk a Danival, néha közbejön ilyen-olyan program: ő biciklit szerel, én
filmet forgatok, vagy előadásra készülök a csoporttársaimmal. Beköszöntött a jó
idő, úgyhogy rengetegen vannak a városban, a parkokban, a Rhone-parton, a
Saone-parton, aki csak teheti, kint ücsörög. Ezt ki is használom, most már
szerencsére nem egész délután a szobában kell ülni, ha a szerb gyerekekre
vigyázok, múltkor elvittem Leát a játszótérre, Immával pedig szerdánként
körbebiciklizzük a fél várost, mikor vívásra viszem.
Hogy az egyetemről is
írjak, most nagyon durva héten vagyok túl.
Hétfőn volt egy előadásom
Curitibáról, portugálul, amit előző éjjel hajnali 3-ig csináltam, úgyhogy nem
sokat aludtam előtte. Ráadásul közvetlenül az előadásom előtt az egyik
csoporttársam elájult, és kb. 25-30 percig egyáltalán nem tért magához, már
kijöttek a mentők is, de ők is alig bírták felébreszteni. Végül szerencsére
magához tért, aztán kórházba vitték (valószínűleg cukorbeteg), de én
iszonyatosan megijedtem. A tanár persze megkért, hogy ezek után is csináljam
meg az előadásomat, de én annyira sokkban voltam, hogy egy szóra sem emlékszem
belőle – remélem, azért nem mondtam túl nagy hülyeségeket. Kiderült, hogy egy
csoporttársam szintén Curitibába jön szeptembertől egy évre, csak másik
egyetemre, de majd elkérem az elérhetőségét, ha akármi van, azért jól jöhet,
hogy lesz ott még egy ismerős.
Kedden megint volt egy
előadásom, migráció-témában, a tunéziai migrációs válságból kellett
felkészülnünk, egy 30 oldalas cikk segítségével. Hogy finoman fogalmazzak, nem
volt könnyű. Az egész arab tavasz, forradalmak, polgárháborúk, Iszlám Állam,
terrorizmus, és még a Dél-afrikai bevándorlás, az EU szigorításaival
össze-vissza bonyolítanak mindent, egyik a másikkal összefügg, és ha nem
ismered a helyzetet pontosan, nagyon nehéz egyáltalán megérteni, hogy mi miért
történik. Röviden összefoglalva, azt kellett elmagyaráznunk, hogy mi
eredményezi, hogy Afrikából és Szíriából nagyjából az összes menekült
Tunéziában köt ki és általában ott is ragad (mert az EU nem engedi be őket), és
hogyan birkózik meg a kb. 10 milliós ország ezzel a menekültáradattal – hát nem
könnyen. Összességében jól sikerült a prezentáció, szerintem mi minden lényeges
információt elmondtunk, az egyetlen „probléma” az volt, hogy a tanárunk
hatalmas Észak-Afrika- szakértő, Algériából származik, ezekben az arab
országokban kutat, emiatt mindent hatvanszor jobban tudott, mint mi, és néha
eléggé neheztelt, hogy ezt vagy azt nem tudtuk pontosan – bocsánat, de így is
összesen 2 napot töltöttem készüléssel, egyszerűen ennél több nem fér bele.
Ezek után még nem volt vége
a tanulásnak, szerdára be kellett adnom egy esszét (szerencsére, csak 2 oldalt
kellett írni). Szerda estére olyan szinten kimerültem, sok idő kellett, hogy
bepótoljam az elvesztett alvásmennyiséget – ennek egy részét sikerült behoznom csütörtök
délután a könyvtárban, az asztalra borulva.
Ja, és mindennek tetejében
csütörtökön, az egyik órán a tanár elsőként szólított ki prezentálni a kutatási
tervemet, amikor én egyáltalán nem voltam képben, azt se tudtam, hogy az az
óránk lesz. Úgyhogy, improvizáltam egyet, ahhoz képest, hogy fejben egyáltalán
nem voltam ott, egész jól sikerült.
Szóval ilyen heteim vannak
mostanában, közeledik a félév vége (nálunk április végén tartják az utolsó órákat
és május elején vizsgázunk), így mindenki most jön rá, hogy ilyen-olyan
beadandókat szeretne még. Nem baj, legalább májusban megszabadulok, és ha
minden jól megy, lesz egy diplomám!
Azt hiszem, egyelőre ennyi, itt a vége, fuss el
véle, én most futok a szerb gyerekekért az iskolába.
 |
| búcsúzóul egy kép a gyönyörű parkról |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése