2017. március 31., péntek

Március végi összefoglaló: 31 Mars 2017

Egyszerűen nincs időm. Ezért nem írtam, és most már pótolni sem fogom (sorry not sorry), csak nagy vonalakban, mert nincs egy percem sem. Jó, egy percem talán van, de az, hogy hét közben legyen egyetlen egy szabad délutánom az mission impossible, mert annyit kell tanulnom, dolgoznom, főznöm, takarítanom. Szóval bocsi mindenkitől, aki nagyon várja mostanában a bejegyzéseket, nézzétek el. Imádok írni, de amikor este 9-kor hazaesek, és még el kell olvasnom egy 20 oldalas cikket/főzni kell/fel kell hívni valakit, akkor nem nagyon marad idő a blogra. De, most megpróbálom leírni nagy vonalakban, hogy mi történt, mióta visszajöttem Lisszabonból – Ó, bárcsak visszamehetnék!


Tehát, március 16-18 között meglátogatott az Anna, úgyhogy csütörtökön és pénteken kicsit kiszakadtam az egyetemi légkörből és várost néztem – nem volt egy hatalmas turista-program, Anna ismeri Lyont, mint a tenyerét, de azért jó volt össze-vissza sétálni a belvárosban. Voltunk piacon is, Anita megmutatta nekünk a hatodik kerületi piacot, ami tőlünk 2-3 utcányira van, és elég drága, de ki lehet fogni néhány jó dolgot. Aztán péntek este elkértem a szerb családtól a raclette-sütőjüket, és vacsorára egy jó raclette-et ettünk Annával és Danival, isteni finom volt.

Szombaton reggel 6-kor keltünk, mert Anna busza fél 8-kor indult Párizsba (meglátogatja más barátnőit is), mi pedig kikísértük. Utána elmentünk Danival futni egy nagyot, és 10 körül már a könyvtárban ültünk. Micsoda produktív nap! Ebédelni hazaszaladtunk, a LIDL-ben vásároltunk be hozzá. Az egész hétvégénk ilyen tanulós volt, aztán a következő is.
azért, mikor elmegyünk futni, ilyen szép helyeken futunk
Saone-part

Hét közben az egyetemen vagyok általában, gyakorlatilag hétfőtől csütörtökig egész nap az van, hogy reggel elmegyek otthonról, este 8-9 van, mire hazaesek (szerdán délután dolgozok, akkor nem suliban vagyok). Pénteken van egy kis szusszanásnyi időm, akkor általában elmegyek futni és takarítok.
Monica takarít a Jóbarátokban
- pont ilyen vagyok
Erről jut eszembe, elfelejtettem írni, mekkora boldogság ért 1-2 hete. A régi (kb. húszéves) porszívónk ugyanis elromlott, elszakadt a csöve, és ugyan egy ideig meg lehetett celluxszal ragasztani, nem sokáig bírta úgy sem. Persze, ettől nem boldog lettem, hanem iszonyatosan szomorú, ugyanis elképesztő takarítás- és tisztaság-mániával áldott meg az ég, egyszerűen nem bírok koszos lakásban élni (tudni kell, hogy amit én már rettenetesen koszosnak látok, azt JB és Dani észre sem veszik általában). Úgyhogy hetente takarítok. A régi porszívó nagyon nem bírta ezt az iramot, és még szerencse, hogy szóltam a tulaj néninek, aki egy-két héten belül intézkedett, és egy gyönyörű szerda estén beállított egy vadiúj porszívóval. Azóta ez a porszívó a mindenem. Nem csak gyönyörű, de kétféle feje van, lehet vele csempét, szőnyeget, parkettát porszívózni, van olyan része, amivel a sarkokat lehet, olyan, amivel a bútorokat – persze, tudom, hogy ezek alapfunkciók lennének, de a régi porszívón ilyenek nem voltak. Ráadásul eszméletlen hatékony, kb. százszor jobban szív, mint a régi. Úgyhogy, most aztán takaríthatok rendesen. Az egyik pénteken ki is pucoltam a lakást töviről hegyire, a konyhában az összes polcot kipakoltam, letöröltem, az összes sarkot kiporszívóztam, kimostam a hűtőt és a mikrót, azóta minden csillog-villog.

ennyien vannak mostanában
a folyópartokon
Hétvégenként, ahogy már írtam, általában futunk, tanulunk, vásárolunk, eszünk és alszunk a Danival, néha közbejön ilyen-olyan program: ő biciklit szerel, én filmet forgatok, vagy előadásra készülök a csoporttársaimmal. Beköszöntött a jó idő, úgyhogy rengetegen vannak a városban, a parkokban, a Rhone-parton, a Saone-parton, aki csak teheti, kint ücsörög. Ezt ki is használom, most már szerencsére nem egész délután a szobában kell ülni, ha a szerb gyerekekre vigyázok, múltkor elvittem Leát a játszótérre, Immával pedig szerdánként körbebiciklizzük a fél várost, mikor vívásra viszem.



Hogy az egyetemről is írjak, most nagyon durva héten vagyok túl.
Hétfőn volt egy előadásom Curitibáról, portugálul, amit előző éjjel hajnali 3-ig csináltam, úgyhogy nem sokat aludtam előtte. Ráadásul közvetlenül az előadásom előtt az egyik csoporttársam elájult, és kb. 25-30 percig egyáltalán nem tért magához, már kijöttek a mentők is, de ők is alig bírták felébreszteni. Végül szerencsére magához tért, aztán kórházba vitték (valószínűleg cukorbeteg), de én iszonyatosan megijedtem. A tanár persze megkért, hogy ezek után is csináljam meg az előadásomat, de én annyira sokkban voltam, hogy egy szóra sem emlékszem belőle – remélem, azért nem mondtam túl nagy hülyeségeket. Kiderült, hogy egy csoporttársam szintén Curitibába jön szeptembertől egy évre, csak másik egyetemre, de majd elkérem az elérhetőségét, ha akármi van, azért jól jöhet, hogy lesz ott még egy ismerős.

Kedden megint volt egy előadásom, migráció-témában, a tunéziai migrációs válságból kellett felkészülnünk, egy 30 oldalas cikk segítségével. Hogy finoman fogalmazzak, nem volt könnyű. Az egész arab tavasz, forradalmak, polgárháborúk, Iszlám Állam, terrorizmus, és még a Dél-afrikai bevándorlás, az EU szigorításaival össze-vissza bonyolítanak mindent, egyik a másikkal összefügg, és ha nem ismered a helyzetet pontosan, nagyon nehéz egyáltalán megérteni, hogy mi miért történik. Röviden összefoglalva, azt kellett elmagyaráznunk, hogy mi eredményezi, hogy Afrikából és Szíriából nagyjából az összes menekült Tunéziában köt ki és általában ott is ragad (mert az EU nem engedi be őket), és hogyan birkózik meg a kb. 10 milliós ország ezzel a menekültáradattal – hát nem könnyen. Összességében jól sikerült a prezentáció, szerintem mi minden lényeges információt elmondtunk, az egyetlen „probléma” az volt, hogy a tanárunk hatalmas Észak-Afrika- szakértő, Algériából származik, ezekben az arab országokban kutat, emiatt mindent hatvanszor jobban tudott, mint mi, és néha eléggé neheztelt, hogy ezt vagy azt nem tudtuk pontosan – bocsánat, de így is összesen 2 napot töltöttem készüléssel, egyszerűen ennél több nem fér bele.

Ezek után még nem volt vége a tanulásnak, szerdára be kellett adnom egy esszét (szerencsére, csak 2 oldalt kellett írni). Szerda estére olyan szinten kimerültem, sok idő kellett, hogy bepótoljam az elvesztett alvásmennyiséget – ennek egy részét sikerült behoznom csütörtök délután a könyvtárban, az asztalra borulva.

Ja, és mindennek tetejében csütörtökön, az egyik órán a tanár elsőként szólított ki prezentálni a kutatási tervemet, amikor én egyáltalán nem voltam képben, azt se tudtam, hogy az az óránk lesz. Úgyhogy, improvizáltam egyet, ahhoz képest, hogy fejben egyáltalán nem voltam ott, egész jól sikerült.

Szóval ilyen heteim vannak mostanában, közeledik a félév vége (nálunk április végén tartják az utolsó órákat és május elején vizsgázunk), így mindenki most jön rá, hogy ilyen-olyan beadandókat szeretne még. Nem baj, legalább májusban megszabadulok, és ha minden jól megy, lesz egy diplomám!

Azt hiszem, egyelőre ennyi, itt a vége, fuss el véle, én most futok a szerb gyerekekért az iskolába. 
búcsúzóul egy kép a gyönyörű parkról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése